2015. november 22., vasárnap

89.- A végzet emlékirataiból 6.- Az ész és a szív harca

" A fej gyönge percei, a szív legszebb órái." 
Móra Ferenc

"Remegő kezem emeli a telefont. Ujjaimmal indítom a hívást, s várom, hogy meghalljam a hangját. Megszólal, a szívem kihagy egy dobbanást. Nevetve futnak a percek, s hallom beszélgetésünk okán hangos kacaját. Nevetünk, mintha nem éreznénk ökölnyi gyomrunk folytonos morgását, kézen fogva a gombóccal, amely a torkunkban terpeszkedik. Nincs más vágyam abban a pillanatban, mint látni az arcát, ahogy gyermeki tisztasággal néz a szemembe, s bennem nem lenne más, mint az a szétáradó melegség, amit mindig érzek, s ehhez elég csak az, ha ránézek."

"Úton hozzá. A könyv mosolyog rám a táskámból, s mégsem tudok olvasni, mert nem fogom fel, mit mesél nekem. Álomképeket látok magam előtt. Úgy érzem magam, mint egy első-szerelmes kiskamasz. Finom arcrezdülés, s senki nem érti minek örülök annyira. Nem is fogják soha. Jár az agyam. Mitől válik valaki egyetlen kósza szempillantás alatt azzá, aki utána megmutatja magát minden apró gesztusodban is? Hogy lehet az a valaki különlegesebb, mint bárki, akivel valaha találkoztál? S mégis, ezt miért nem mered elmondani neki szemtől-szemben?
Mert az nem Én volnék..."


" Fogy az út a lábunk alatt, s ránézni is alig merek, nehogy megbotoljak. Inkább úgy fürkészem az utat, mintha valami érdekfeszítő képet mutatna. Ahogy beléptem a birodalmába, szívélyes üdvözlettel fogadott lényének minden apró része. Minden kép a falon, minden apróság a polcon, regényeket tudna mesélni arról az emberről, aki miatt néha olyan elveszettnek érzem magam, mint egy kölyök kutya."

" Meg akar lepni. Megfogadta, hogy olyan régi zenét fog mutatni, amit nem ismerek... Magam pedig boldogan énekeltem a dalokat, amelyeket mindig is olyannyira szerettem. S hányszor, hányszor mondták nekem, hogy miért hallgatok ilyeneket? Miért nem modernizálódok? Azért, mert megtaláltam azt az embert, aki mellett például John Lennon, Olivia Newton John, John Travolta, sőt még Dieter Bohlen is örömittasabban dalolja el nekünk kedvenc dallamait. Kiülünk az erkélyre. Az égen csillagok alig látszanak, mégis oly' lenyűgöző az egész. Ég a cigarettám, szétfeszít minden slukkja, mégis tudom, hiába csókol így szájon a halál százszor, Tőle egyetlen is végzetes."

"Előttem nem játssza meg magát. Tudom, hogy milyen kis bolondos tud lenni, s mégsem zavar. Mert én is lehetek mellette törékeny kislány, aki csak úgy tud elaludni, ha hozzábújik, s a Végzet Asszonya is, aki egyetlen pillantásával  akkora tüzet tudna okozni, hogy erdőket gyújthatna fel. Ő az az ember, aki szereti mikor kinyújtott lábam a levegőbe emelve, fejemet hátradöntve teljes bele éléssel éneklek, akár kissé hamiskásan is, aki élvezi, mikor a takaró mögül kikukkantva nézem, s erőnek-erejével visszafojtott kuncogásom okán, ő is hangosan kacagni kezd. Mert az Élet ettől szép."

"Lopott percek ezek. Elbújva a világ elől nézni reggel a meséket a tv-ben, mint 2 kisgyermek régmúlt Disney délutánokon, vagy akár koncerten tombolni a barátokkal. Pár órára nem létezik holnap, kín, vagy gyötrelem. Nem most fáj a fejünk, hogy mi lesz később. Mert minden tökéletes lesz. Sőt, pár apróságtól eltekintve azt hiszem, már most is majdnem az."

"S, ha nem volt még halálos szerelem,
azt akarom, ez halálos legyen..."
József Attila



2015. november 8., vasárnap

88.-A modern Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia a két fiatal felnőtt összekeveredtek. A sors keze, a barátok mesterkedése, vagy épp csak az elfogyasztott alkoholmennyiség által? Sosem fogjuk megtudni.. 
Ami tény viszont, hogy mindkettőjükben feltámadt valami megmagyarázhatatlan érzés a másik iránt. Nem azért, mert tiltott gyümölcs volt a másik, (bár az is mindig oly' vonzó..) hanem, mert a lány már jegyben járt Tybalttal, Rómeó pedig egy megrögzött nőcsábász volt, aki, ha kinézett magának valakit, rövid időn belül már az ágyában tudta. 
Viszont a mi Casanovánk lelkében valami meglágyult, ahogy a lány tengerkék szemeire gondolt. Hogy az ő szívét egy nő elrabolja? Olyan Isten nincs.-gondolta magában, s újabb nők kegyeit kereste. Ám csak hamar rájött, hogy a mámoros kéjtől izzó tüzes éjszakák után jön a józanító hajnal, mikor legszívesebben kivágná az ajtón az elkenődött sminkes, félrecsúszott tangás partihercegnőt, s dobná utána a flip-flop papucsát is, hogy azt se lássa többé. 
Júliánk viszont azt tette, amit a legtöbb nő. Próbálta elfeledni a gaz-csábítót, kiverni a fejéből az általa üres szavaknak titulált ígéreteket, s beletörődni a sorsába.
Nemrég találkoztam velük. Hiába angyali teremtések önmagukban is, mintha egy-egy ketté tépett rajzot láttam volna. 
Rómeóval egy becsületsüllyesztőben egy-egy ital és egy kedves barátunk társaságában üldögélve beszélgettünk. Mesélt jóról-rosszról, s önfeledt fiatalként próbálta elfordítani tekintetét a nyilvánvalóról. Hiszen ő párkapcsolatban él. Érzi, hogy nem az igazi, a megszokás az, ami a leginkább összeköti őket, plusz az állandó komfortérzet. De egyszerűen tisztában van azzal, hogy nem most van lépéshelyzetben.
Mert mindeközben Júliánkból édesanya lett. 
- Boldog vagyok, megvan mindenem!- mondta ő hatalmas mosollyal, amelyről azt hiszem csak én éreztem rajta kívül, hogy a legkevésbé sem a szívéből jön. 
Hiszen eszébe jut bohósága, mikor fejvesztve elmenekült attól, aki mindent megadna neki, pusztán azokból, mert a látszat mást mutatott. Ő a szerelmét leginkább most a picurkáján éli ki. Hiszen az Igazi mindig ő lesz.
Az Élet kegyetlen játéka, hogy a fonalakat ismét megpróbálja egybefonni. Pontosan azért, hogy hatalmas gubancot csomózhasson a vékonyka mégis elszakíthatatlan szálra, ami összeköti őket. S egyetlen viszontlátástól most ül mindkettő a közösségi portál előtt, remegő kézzel írja, mennyire ölni tudna a másik egyetlen érintéséért, s mégsem azt küldik el. 
Ezer és millió megválaszolatlan kérdést folytatnak csak, mindig újabbakat felvetve, s remegve várja mindkettő, hogy alakulnak a dolgok.
Csak egy biztos: Nem most fog pont kerülni a Love Story végére. 

2015. november 6., péntek

87.- Hamuba sült pogácsa

Eljön a nap, mikor az ember már eljut oda, hogy úgy érzi, sehol sem tart.
Mintha nem tartozna sehova és senkihez. Mikor alszik és pihen, de rá kell döbbennie, hogy nem a teste, hanem a lelke fáradt el, ami minden másra is rányomja a bélyegét. Nem önmaga. Megy és menekül.
A nap amikor már nem kavarognak benne az érzések, hanem eluralkodik rajta egy általános melankólia és semmihez nincs hangulata. Ürességet érez.
Tudja mennyi mindent kellene tennie, de egyszerűen semmihez nincs ereje. Kikelni sem az ágyból. Mintha teljesen kikapcsolták volna. Csak a belső feszültséget érzi, amitől remegnek a tagjai és képtelenné teszi mindenre.
Kérne segítséget, de nem látja értelmét. Ha itt volna, valaki, aki erre adja a fejét, mégis mit mondana neki? Hogy nincs benne semmi? Mert hát voltaképp erről van szó.
Elmenne messzire.
Oda, ahol senki sem tudja a nevét.
Ahol csak azért szólítják meg, mert nem látták még arra fele.
Ahol lehet ülni a világ tetején egy rakat cigarettával, hátát a falnak támasztva, egy bort kortyolgatva úgy, ahogy van, palackból.
Ahol ritkán látott csodákat lehet megörökíteni. Semmi selfie, semmi pózolós-álszent kép, amit mindennap készítünk magunkról, mert újat akarunk mutatni.
Ahol a felhőket felülről lehet nézni, s alattunk úgy terül el a világ, hogy a problémáink semmissé váljanak.
Ahol rámosolyoghat az ember a másikra és ezért nem tartják hibbantnak. Hisz a boldogsághoz nem kell ok.
Ahol tűz van és szenvedély. Mert egy szempárban meglátod azt, ami benned epillanatban csak pislákol.
Ahol az emberek a tűz körül énekelnek egy szál gitárral. Semmi allűr, vagy fennhéjázás, mert a tökéletességük csak a tisztaságban rejlik nem pedig abban, hogy a daluk nem hamis.
S, hogy velem tarthatna-e valaki?
Talán. De nem egy társaság, hanem maximum egy ember.
Olyan, aki eltud viselni teljes valómban, akár heteken át. :)

2015. október 28., szerda

86.- A Végzet Emlékirataiból 5.- Mozaikok

"Csípős-ködös hideg estén lép egyik lábam a másik után. Töprengtem: "Jó helyen járok?"-majd egy mosolygós arcban a válasz: Igen, mert itt vártak. Kortárs(aság). Az asztalon álló félig teli colás üvegek és a kiürült pohár. Körülöttünk klikkek és kacaj. Mindenki kiszakadt a mindennapok mókuskerekéből. Itt lazítani kell kis barátom! Hazaértél!-mondja körülötted az atmoszféra. S te is úgy érzed. Mert a kopott bútorok közt leled meg igazán önmagad."

" Cigarettafüst száll az arcomba. Tüsszögök, mintha magam nem élnék eme káros szenvedéllyel. Mosolygó arcból tör elő. "Mentolos vagy sima?"-hangzik a kérdés. Neked teljesen mindegy, a rabja vagy így nem arra koncentrálsz, hogy milyen íz van a szádban, csak mikor tüdőre szívod érzed szétfeszít és neked EZ ami kell. "Mindegy csak hasson.." "

"Langymeleg csap meg odabenn. A vérszín-bor ahogy forgatod a poharat fut körbe nevetve a szájnál. Könnyű, de túl hideg. Jellemhibás lehet, mert túl van hűtve. Nézed, ahogy esik vissza minden cseppje a többihez, mert nem bírja ki, hogy ne tartozzon valahova."

"Magadat pillantod meg. Egy gesztenyeszín szempár néz rád vissza az üvegen törő fényből, s eszedbe jut egy emlék.
Kézen fogott, mert tudta, szeretem a könyveket. Egyetlen pillantásával vetett végett az elmémben dúló viharnak, hogy a pillanat törtrésze alatt azt a szívembe helyezze át. S annak a mosolynak fogalma nincs mennyi álmatlan éjt okoz, s hogyan került az elém táruló kép, oda ahova nem szabadott volna. A gondolataimba."

" Mesél a szó, s mit elmond mind igaz. Nem hinném, ha magam nem éltem volna át.- s tudom, hogy valóban így történt. A legkevésbé sem kételkedünk. Mindünkről kiderül valami, de erről szól az élet. Titkokból gyártunk újabb kis piszkos misztériumokat, melyeket egy-egy szőlő-mámoros estén idézünk fel kacagva. "Emlékszel?"- fojtódik belénk a szó a prüszkölő hahotától. A válasz egyértelmű. Az emlékek fakulnak, de szelekció nélkül maradnak meg egyesek a maga valójukban. S mi őrizzük őket, mint féltve őrzött kincset, hiszen ez az egy, ami állandó, akkor is, ha körülöttünk már minden megváltozott."

2015. október 24., szombat

85.- Önismeretemben a boszorkányságom

Rendszeresen szoktam rövid pszichológiai elemzést végezni az életemben szereplő emberekről. Részben azért, mert szeretem nézni a döbbent arcokat, mikor rávilágítok, hogy mi van a mindennap viselt álarcuk mögött, részben pedig azért, hogy tudjam kivel mekkora távolságot kell(ene) tartsak.
Rengetegszer megkaptam a kérdést, hogy magamat voltaképp milyennek is látom. Nem volt rá precedens, hogy válaszoltam volna erre a kérdésre. De 20. születésnapom előtt egy héttel eljutottam odáig, hogy most megteszem.
Aki eddig még nem tudta volna, a nevem Marsi Viktória. A Rocky becenevet még egy gyerekkori barátnőm ragasztotta rám sok évvel ezelőtt, Vikk-nek pedig egy horvátországi nyaraláson neveztek el ottani barátaim. A többi becenevet pedig számomra fontos emberektől kaptam. Azokért pedig azért vagyok oda, mert tudom, hogy személyesen nekem szólnak és a látszat ellenére rendszeresen szükségem van visszajelzésekre, hogy szeretnek, ahogy arra is, hogy van, aki gyűlöl. Attól függetlenül, hogy sokszor szeretek visszahúzódni és a szó legszorosabb értelmében elbújni a világ elől, néha nekem is szükségem van a rivaldafényre, de ez azt hiszem nem egyedi.
Mindig rá szoktam térni elemzéseimnél az illető családi hátterére. Nos, nálam a család, mint olyan relatív fogalom. Vannak olyan barátaim, akiket rokonnak érzek és olyan rokonok, akiket nem tartok annak. Ám, akik fontosak, azokért bármikor-bármilyen helyzetben kiállok. Még akkor is, ha például egy vitában nem feltétlenül nekik van igazuk. ;)
Iszonyatosan anyás vagyok, korom ellenére és máig őt tartom a legjobb barátnőmnek. Rengeteget vitatkoztunk és veszekedtünk, mert iszonyatosan nehéz természetem volt régebben és az igazat megvallva időnként még én sem tudtam elviselni saját magamat. Általában azokon a napokon kaptam idegrohamokat, amikor kiabáltam és csapkodtam, olyan voltam, mint egy fúria...
Ettől függetlenül mindig olyan végtelen szeretettel és türelemmel fordult felém, hogy az csodálatra méltó. Nincs olyan dolog, amiről ne tudnánk tabuk nélkül beszélgetni, sőt, ezt rendszeresen meg is tesszük. Zsák meg a foltja. A szárnyaim számomra őt jelképezik. Én is ilyen anyja szeretnék lenni a gyermekemnek, mint ő volt nekem. Mindemellett a mi kapcsolatunk volt az a kontakt életemben, amelyen először megtapasztaltam, hogy hullámvölgyek mindig vannak, hiszen a tökéletességtől talán az ember áll a legtávolabb, de mégis, a szeretet az, ami örök.


A másik olyan ember, akihez feltétel nélkül ragaszkodok a nővérem. Csekély korkülönbség van köztünk, ez okból rengeteg konfliktusunk volt az évek során, de nélküle nem tudnám elképzelni az életemet.

A stílusomról... Milliószor hallottam a kérdést, hogy hogyan alakult ki ez a kinézetem... Az én ikonom, akire felnéztem a bátyám volt. Kislányként mindig olyan akartam lenni, mint Ő. Bármit csináltam, azt akartam, hogy büszke legyen rám és felszegett fejjel menjen el velem bármerre, mert, hogy: "Igen, ő az én kishúgom!"

A másik fő, amire pedig ki szoktam térni az a párkapcsolatok és az érzések.
Én az a típus vagyok, aki nehezen leszek szerelmes, bár sokszor szerettem volna elhinni, hogy az vagyok. Holott életemben kétszer-háromszor voltam csak igazán. Mindegyiknek csúnya vége lett. De ettől függetlenül örülök, hogy megtörténtek velem. Nagyban segítettek abban, hogy ma az vagyok, aki.. Még akkor is, ha a nadrágom viselője egy meglehetősen rapszódikus, érzelmes, szókimondó és szétszórt valaki is.
Én először egy férfin a kisugárzását és a szemét figyelem. Ha megvan benne az a plusz, nyert ügye van. Belső értékekre pedig az őszinteséget, humort, intelligenciát tartom a legfontosabbnak. Olyan embernek tartom magam, akivel bármit meg lehet beszélni, jóformán bármikor, csak akkor elvárom a nyílt lapokat. Cserébe én is úgy viszonyulok. Mert ahogy mindenki, úgy én is gyűlölöm, ha játszanak velem. A kihívásra vágyom, a bizonytalan-gyötrelmekre viszont a legkevésbé sem. Ha én egyszer megszeretek valakit, akkor az nem változik.
Nincs olyan ember az életemben, akit valaha megszerettem és ma ne ugyanezt érezném iránta legalább egy bizonyos fokig. Mindemellett viszont olyan sincs, akit valaha gyűlöltem, s bizonyos szintig ne maradt volna bennem valamilyen ellenérzés mindmáig vele kapcsolatban. Én nem felejtek.. Ilyeneket sosem.


Nem egy-nem két alkalommal szegezték nekem a kérdést, hogy hogyan viszonyulok saját magamhoz. Erre azt hiszem most először és utoljára fogok válaszolni...
Nem vagyok elégedett magammal. Kiskamaszként duci voltam és máig megmaradtak bennem a tüskék. Miután sikerült lefogynom egy "véletlen" folytán, úgy döntöttem többé nem hagyom, hogy idáig jussak. Tavaly nyáron aztán mégis sikerült, mikor akkori nem működő kapcsolatom sérelmeit a zabálásba fojtottam, de mikor egy ismerősöm ismét a fejemhez vágta, hogy "husika" vagyok felhúztam magamat és drasztikusan rövid idő alatt sokat fogytam, amit igyekszem azóta is tartani, de az elmúlt hónapokban különösen intenzíven elkezdtem edzeni. (Itthon-amatőr szinten testépítés)
Kitűztem egy célt magam elé, s életemben azon ritka alkalmak egyike ez, mikor leginkább saját magamnak akartam csak ezzel bizonyítani. Pedig most semmilyen kritikát nem kaptam. Egyszerűen csak a tükörbe néztem és nem voltam elégedett azzal, aki visszanézett rám.
Tisztában vagyok vele, hogy alkatomból kifolyólag sosem leszek 90-60-90, de van egy kitűzött célom, amire szeretnék hasonlítani meg úgy egyáltalán minden téren (ami engem érdekel) kihozni magamból a maximumot.

Végül pedig a hobbijaim miért-je.
Imádok alkotni. Bármit, ami maradandó.
Azért írok, mert számomra ez kikapcsolódás és életfeladat. Mindig úgy vélekedtem, ha valaki (bárki) akár egyetlen pillanatig is elgondolkodott azon, amit én "papírra vetettem" már megéri. Talán jobb lesz valakinek egy kicsit az adott perce, napja vagy akár az élete. Szeretem boldoggá tenni az embereket. Általuk pedig voltaképp magam is azzá válok.
Azért olvasok, mert imádok álmodozni. Kislánykoromtól belebolondultam az álmok világába, ami sajnos néha a saját életemben is megmutatkozik elég kaotikus-szétszórt formában.
A "konyhatündérkedés"-hez pedig azt hiszem ezek után kommentárt sem kell fűznöm.

Nos, ez volnék én "röviden". Imádok meglepetéseket okozni és kapni egyaránt. Rengeteg olyan oldalam van, amit nem mutatok meg a nyilvánosságnak, de azt hiszem ennyi éppen elég ahhoz, hogy elmosolyodjanak, akiket érdekel a véleményem és tovább szidhassanak azok, akiknek eddig sem volt jobb dolguk. :*

2015. október 18., vasárnap

84.- A Végzet Emlékirataiból 4.- A szó sem száll el

"Az emberek dalokat írnak arról, hogy ~énekelnek az esőben~ de a valóságban mikor bőrig áznak csak siránkoznak." Charlie Chaplin

"Azt mondod az Őszinteség alap. Valamint, hogy Te (természetesen) azt az embert becsülöd a leginkább, aki kertelés nélkül a szemedbe mondja, amit gondol. Csak azt nem értem, akkor TE miért hazudsz?
Mert, amire vágysz az az, hogy azt mondjam, amit hallani kívánsz. Arra, hogy a véleményünk megegyezzen és, ha nem, akkor is vélekedjek úgy a dolgokról, ahogy szerény személyed. Abban az esetben, ha hangot adok a tiedtől eltérő látásmódomnak, akkor szörnyű alaknak titulálsz, hogy kegyetlen vagyok, vagy arról tájékoztatsz mennyire rosszul esik neked a kegyetlenségem.
A konzekvencia: Csak akkor kérdezz, ha elbírod viselni a választ..."

"Rengeteg olyan dolog van, amit mások egyáltalán nem, vagy csak nehezen tudnak tolerálni velem kapcsolatban. Itt és most szeretném tisztázni mindenkivel: Nem vagyok egy kibaszott szent!
Például reggel az első kávém előtt nem tanácsos beszélgetést kezdeményezni velem és mindenhez sajátosan állok hozzá. Mindemellett azt hiszem a konokságom a legrosszabb tulajdonságom. De mindig is úgy gondoltam, aki a legrosszabb személyiségjegyeimet nem hajlandó elfogadni, az biztos, mint a halál, hogy a legjobbakat meg sem érdemli."

"A környezetünk olyan, amilyenné magunk formáljuk. A minket körülvevő emberek pedig bennünket tükröznek vissza.
Néha én is szeretnék úgy istenigazából panaszkodni, de nem teszem, mert akkor még több ilyen személlyel szembesülnék. Tehát: Keresem azt a személyt, aki olyan kis vidám-Duracell nyuszi a legjobb pillanataiban, mint én. :D"

"Szól a zene. Mindig a hangulatnak megfelelő. Életet ad, vagy könnyeket fakaszt, mikor mire vágysz. Van, mikor már semmi más nem marad. Te adod ki magadból, vagy átérzed, mikor valaki más teszi.
Mondjuk felspannolod magad, olyan dallamok szólnak, amitől felmegy benned a pumpa. Elkezdesz edzeni. Az x-edik fekvőtámasznál már remeg a karod, csordulnak ki a könnyeid, de csinálod tovább, míg össze nem esel. Sóhajtasz párat és a legrosszabb érzéseidre gondolsz. Erőt ad, hogy folytasd. Minden gyakorlatot addig, míg teljesen ki nem ölöd magadból a dühöt, s már a fáradságtól csak nevetni tudsz...

Mert ez ad erőt, hogy újra és újra emelt fővel tudj bárki szemébe nézni."

2015. október 11., vasárnap

83.- A Végzet Emlékirataiból 3.- Tükrök

"Ki az, aki megmondhatja neked, hogy nem lehetsz az, aki lenni akarsz? Senkinek semmi joga nincs hozzá. Magam pedig soha a legkisebb hajlandóságot nem mutattam rá. Nem vagyok képes kifordulni magamból. Volt, aki próbált számára ideálissá formálni. Beletört a bicskája. Igazából meddő maga az ötlet is, hogy majd én úgy fogok öltözködni, járni, beszélni és gondolkodni, ahogy más elvárja tőlem. Ha ezt tenném most nem ott tartanék, ahol. Magam fogok megküzdeni azokért a dolgokért, amiket (illetve azokért a személyekért akiket) az életem részének szeretnék tudni.
Ez olyan, mint amikor megköszönik nekem, ha valami "kedveset" mondok az embernek. Felesleges. Persze, a társadalom ezt nevelte belénk, meg hát valahogy mégis csak le kell reagálni a szituációt, de, ha valakinek köszönni akarja, akkor mondjon hálát magának, amiért olyan, amilyen. Mert ellenkező esetben nem társalognék vele."

"Van egy régi kedves ismerősöm, (Ezen a ponton egy perc néma csendet, azokért, akik nem hallhatják a gépen keresztül az iróniát a mondatomban.... ) aki ahogy észrevettem máig életcéljának tekinti, hogy velem rivalizáljon. Hirtelen azok a dolgok érdeklik, amik engem, azokat a zenéket hallgatja amiket én, s túlzás nélkül próbál valami elcseszett hasonmásommá válni. Évek teltek el, s máig folytatja szánalmas szélmalom harcát az árnyékommal... Anno még nevettem rajta, mert mókásnak találtam, mára viszont őszintén sajnálom.
Mert amíg a Tükörképem (egy általa "javított"-nak talált verziójaként) próbálja tengetni a napjait, sosem lesz boldog.. De azt hiszem, nem a cipőm tulajdonosa volna a megfelelő személy arra, hogy ezzel a ténnyel szembesítse."

"Mindennap megkapom a kérdést a környezetemtől: Mi lesz, ha..? Kezdem úgy látni, hogy csak szerény személyem nem töri megállás nélkül ezen a fejét. Van az embernek elég gondja, ha azokat óhajtja észrevenni, de érdemesebbnek találom inkább a pozitív dolgokra koncentrálni.
Egyre több olyan emberrel találkozom, akik ezt észreveszik bennem.. S talán az a "furcsaság"-amit alapvető jelzőmként termetes plakáthomlokomra ragasztottak, ebben nyilvánul meg.
Makacsságom és önfejűségem ellenére hajlandó vagyok kompromisszumokra bármilyen helyzetben, igazodva ahhoz, hogy az adott illető részéről ez mennyire kölcsönös.
Többé az Életben nem lesz olyan, hogy bármibe több energiát fektetek, mint a másik fél. Tükröt fogok mutatni. S csak akkor érdemes megpróbálni a közelembe férkőzni, ha ezt el tudod fogadni. Különben érdemes sarkon fordulnod, mielőtt nyakig beleragadsz a kulimázba."