89.- A végzet emlékirataiból 6.- Az ész és a szív harca

" A fej gyönge percei, a szív legszebb órái." 

Móra Ferenc

"Remegő kezem emeli a telefont. Ujjaimmal indítom a hívást, s várom, hogy meghalljam a hangját. Megszólal, a szívem kihagy egy dobbanást. Nevetve futnak a percek, s hallom beszélgetésünk okán hangos kacaját. Nevetünk, mintha nem éreznénk ökölnyi gyomrunk folytonos morgását, kézen fogva a gombóccal, amely a torkunkban terpeszkedik. Nincs más vágyam abban a pillanatban, mint látni az arcát, ahogy gyermeki tisztasággal néz a szemembe, s bennem nem lenne más, mint az a szétáradó melegség, amit mindig érzek, s ehhez elég csak az, ha ránézek."

"Úton hozzá. A könyv mosolyog rám a táskámból, s mégsem tudok olvasni, mert nem fogom fel, mit mesél nekem. Álomképeket látok magam előtt. Úgy érzem magam, mint egy első-szerelmes kiskamasz. Finom arcrezdülés, s senki nem érti minek örülök annyira. Nem is fogják soha. Jár az agyam. Mitől válik valaki egyetlen kósza szempillantás alatt azzá, aki utána megmutatja magát minden apró gesztusodban is? Hogy lehet az a valaki különlegesebb, mint bárki, akivel valaha találkoztál? S mégis, ezt miért nem mered elmondani neki szemtől-szemben?
Mert az nem Én volnék..."


" Fogy az út a lábunk alatt, s ránézni is alig merek, nehogy megbotoljak. Inkább úgy fürkészem az utat, mintha valami érdekfeszítő képet mutatna. Ahogy beléptem a birodalmába, szívélyes üdvözlettel fogadott lényének minden apró része. Minden kép a falon, minden apróság a polcon, regényeket tudna mesélni arról az emberről, aki miatt néha olyan elveszettnek érzem magam, mint egy kölyök kutya."

" Meg akar lepni. Megfogadta, hogy olyan régi zenét fog mutatni, amit nem ismerek... Magam pedig boldogan énekeltem a dalokat, amelyeket mindig is olyannyira szerettem. S hányszor, hányszor mondták nekem, hogy miért hallgatok ilyeneket? Miért nem modernizálódok? Azért, mert megtaláltam azt az embert, aki mellett például John Lennon, Olivia Newton John, John Travolta, sőt még Dieter Bohlen is örömittasabban dalolja el nekünk kedvenc dallamait. Kiülünk az erkélyre. Az égen csillagok alig látszanak, mégis oly' lenyűgöző az egész. Ég a cigarettám, szétfeszít minden slukkja, mégis tudom, hiába csókol így szájon a halál százszor, Tőle egyetlen is végzetes."

"Előttem nem játssza meg magát. Tudom, hogy milyen kis bolondos tud lenni, s mégsem zavar. Mert én is lehetek mellette törékeny kislány, aki csak úgy tud elaludni, ha hozzábújik, s a Végzet Asszonya is, aki egyetlen pillantásával  akkora tüzet tudna okozni, hogy erdőket gyújthatna fel. Ő az az ember, aki szereti mikor kinyújtott lábam a levegőbe emelve, fejemet hátradöntve teljes bele éléssel éneklek, akár kissé hamiskásan is, aki élvezi, mikor a takaró mögül kikukkantva nézem, s erőnek-erejével visszafojtott kuncogásom okán, ő is hangosan kacagni kezd. Mert az Élet ettől szép."

"Lopott percek ezek. Elbújva a világ elől nézni reggel a meséket a tv-ben, mint 2 kisgyermek régmúlt Disney délutánokon, vagy akár koncerten tombolni a barátokkal. Pár órára nem létezik holnap, kín, vagy gyötrelem. Nem most fáj a fejünk, hogy mi lesz később. Mert minden tökéletes lesz. Sőt, pár apróságtól eltekintve azt hiszem, már most is majdnem az."

"S, ha nem volt még halálos szerelem,
azt akarom, ez halálos legyen..."
József Attila