2015. szeptember 10., csütörtök

78- Szájon csókol a halál s arcon az Élet

Az egész életünk nem áll másból, mint várakozásból. Hétfőn már a hétvégét, télen a nyarat, s talán előbb meghalunk, mint, hogy elkezdenénk élni.
Ha a bizonytalanság felemészt, a világ őrültnek nevez, hiszen miért epekedsz olyan után, amit még csak nem is ismersz. Ám mi van akkor, ha mondjuk hazavársz valakit, akit szeretsz? S, ha az sem biztos egyáltalán, hogy ebben az életben még egyszer átlépi a küszöbödet, annyira messzire sodort titeket egymástól a sors kegyetlen játéka.
"A szerelem az az érzés mikor tudod, hogy vár valaki-valahol a világban és kezében tartja egész létezésed kulcsát!"
A Zsivágóban oly' tökéletesen megfogalmazták azt, amire a költők nem találtak kellőképp odaillő szavakat...
"B.szd ki a szíved az asztalra és vedd fel az agyadat! Ideje volna végre használni!"-mondta Karl Marinának.
Mert a szerelem az, ami reggel rávesz, hogy felkelj az ágyból, s a hiány pedig, ami ezért mindennap megöl egy kicsit. Beléd mar, de sosem akkorát, hogy hamar elvérezz, épp csak annyit, hogy folyamatosan szenvedj.
Túl egyszerű volna "csak úgy" továbbmenni. Kezelhetetlen az érzés, mikor megrogy a lábad, ha felállsz a székről, de a szíved és az agyad visz előre.

"Meg akarod tenni!"
"Meg tudod tenni!"
"Meg fogod tenni!"- mert nincs más lehetőséged.
Lucifer nem unt rá gyermeteg játékaira, sőt jobban belehúzott, mint Marina eddigi röpke életében bármikor. A lány pedig csak rágyújt és ennyit vág a démon arcába:
"Meghalok mindennap, mert csak így maradok életben!"

2015. szeptember 9., szerda

77.- Évektől megkopott fapadok

Halkan kattog az öreg kis óra a sarokban, mint az elmém eme késői órán. A csend mámorától megrészegedve nosztalgiázok poros-megsárgult legjobb barátságok emlékén. Azok közt is egy, ami most igazán foglalkoztat. Kávéházi Konráddal végigélt múltunk.
Hol volt, hol nem, egy hűvös tavaszi éjen, mikor már csak a tücskök ciripeltek a fűben, s nyíladozó virágok élet-illatát sodorta felénk a szellő... ott beszélgettem először Konráddal napokon át. Idegen városban, álmoktól fűtött kamaszok próbálták kivesézni a lét-miértjét úgy, hogy pontosan tudták, erre nincs válasz. A sors kegyes volt, midőn a két fiatalt összesodorta, s így válhattam mellette jobbá-bölcsebbé.

Onnantól minden hétvégén beültünk kedvenc kocsmánkba (bohém egy hely volt, annyi szent) s ő kikért 4 cent Jack-et egyetlen darab jégkockával. Ahányszor ott voltunk ő mosolyogva elővette cigarettatárcáját, előhúzott egy szálat, s jobb kezében a halálrúddal, bal kezében az itallal révedt tekintete a távolba, fejtegetve nekem az élet értelmét.
A szürke kalap, amely elmaradhatatlan volt nála, békésen ült az összefirkált asztalon míg mi élveztük társalgásunk közepette az érzést: Sosem halunk meg.
Most hol van ez? Már csak bennem él, hiszen a részemmé vált... A kalapos lány, aki előveszi ugyanúgy a tárcáját, s a halál leheletét jó-mélyen tüdőre szívva folytatja magában a félbemaradt diskurzusokat, teszi tovább a vesszőket a mondatokba.
Sosem fog pontot írni a megsárgult lapokra valaha-volt legjobb barátságuk emlékének könyvében. Mert tudom, hogy Konrád egy hideg-téli éjen karosszékében, a ropogó tűz mellett majd az unokáinak ezt fogja mesélni: "Hol volt, hol nem, nem is olyan régen..."

2015. augusztus 19., szerda

76.- Egyszer fent...

-Micimackó, mi lesz, ha egyszer el kell válnunk?
- Ha együtt válhatunk el, semmi kifogásom ellene.

Máskor pedig lenn. A hangulata úgy ingadozik, mint egy hullámvasút. Hajlamos elkapni a dolgok negatív végét is, csak úgy a nincs-ből és elsírni magát egy ültő helyében. Utána feloldódik, táncolni és énekelni tudna, észreveszi a nagy betűs ÉLET apróbb-nagyobb örömeit, nincs ami kedvét szeghetné.
Mennyivel egyszerűbb volna, ha most az utóbbi hangulata lenne és csak szimplán a holnapot várná? Mert holnap jó lesz, sőt sokkal jobb, mint jó. De mi lesz azután? Egy hét múlva...
Milyen lesz végigsétálni ott, ahol együtt voltak? Milyen lesz nézegetni a képeket úgy, hogy nem látja milyen arcot vág közben? Milyen lesz egyáltalán az élet nélküle?
Tudja, a szívében mindig itt lesz vele és bármikor beszélhetnek, de akkor sem lesz ugyanaz. Szeretné, ha boldog lenne. Igazán boldog. Ezért nem tarthatja vissza Karlt az álmaitól. Itt már nincs semmi. Maga is fogná a csomagját és menne, amerre a lába viszi. Szerencsét próbálni, mint a mesékben a legkisebb fiú. De most még maradnia kell.
Van, akit a honvágy hazahúz, őt a vágyakozás vinne el innen.
"Nem maradhatok kakaskodni a szemétdombon."-mondta a fiú, s milyen igaza van. Marina is már csak a kényszer miatt folytatja itt, voltaképp a nagy büdös semmiért. Nem égethetünk fel hirtelen mindent, csak szép-lassan.
A modern technika vívmányai pótolnak sok mindent. Lehet a szeretett személyt látni, hallani a hangját, de... nem lehet hozzábújni egy gyönyörű éjszakán, vagy épp csak figyelni, ahogy az öledben fekszik és az arcát simogatni. Nem lehet megölelni, mikor úgy érzed összedől a világ körülötted, mert tudod, hogy csak az ő karjában kapsz biztonságot.
S mégsem kell más. Mert benne megtaláltad azt, akire mindig is vágytál. Akinek a hibáit is elfogadod. Akit felhívhatsz hajnali 2-kor, mert nem tudsz aludni. Akivel hajnalban a teraszon nézed a napfelkeltét, szívjátok egyik cigarettát a másik után, köszöntőt mondtok a világ legfinomabb borával, s tudod, hogy akkor sem lennél boldogabb, ha hozzád vágnának csak úgy egymillió eurót.
Csak egy dolog ugrott be így a végére Marinának: mennyire gyűlölné magát, ha nem lenne a lehető legboldogabb, míg megteheti.
A tegnap már történelem, a holnap rejtelem, de a MA ajándék.

75.- Miért-ek válaszok nélkül

Az élet pusztán kérdésekből áll. Miért? Mert mi tesszük ilyen kurva bonyolulttá a dolgokat.
Igen, mondhatod te is, hogy megpróbálod egyszerűen élni az életed, a lehető legegyszerűbb és legracionálisabb választ adni azokra a kérdésekre, amelyekkel nap, mint nap bombáznak.
Miért így, vagy úgy éled az életedet? Miért nem vagy kapcsolatban? Vagy, ha abban vagy, akkor kapásból azt mondják "társfüggő vagy", pláne, ha valakinek olyan kapcsolata van, amely már túl van a kezdeti l'amour fázison és belekeverednek a szürke hétköznapok. Amellyel természetesen nincs semmi baj, csak mindig oda kell figyelni mindenre, ami persze nehéz, de ha mindkét fél akarja,természetesen működőképes lehet.
Nem is ez most a lényeg. Senkinek sem fogok kéretlen párkapcsolati tanácsadást tartani. Akit a véleményem érdekel, úgyis megtalál. Persze a legkevésbé sem azt jelenti, hogy én mindent tudok csak, hogy egy objektív-külső személy reálisabb képet fog tudni felvázolni a helyzetről, aminek a kellős közepén vagyunk.
Mint például most Marina (Bonnie, hisz úgyis tudjátok)...
Meglátni, megszeretni. Az érzés pedig kölcsönös, a fiú is bevallja az érzéseit összejönnek, eljegyzés, házasság, egy focicsapatnyi gyerek és boldog élet a halálon is túl-ig. Mint egy Hollywood-i tündérmese.
A probléma viszont a való életben már az elején elkezdődik. Elsőként, hogy olyan élethelyzetben támadnak fel az érzések, mikor a legkevésbé sem szabadna. Szép-lassan titokban kezd el kibontakozni mérhetetlen mennyiségű lelkiismeret furdalással, attól függetlenül, hogy a bimbózó románc mindeközben pusztán plátói marad.
Szép-lassan Marina háttere elkezd széthullni, ez által, vagy ettől függetlenül mindegy is. Minden-mindennel összefügg. Azt hiszem ezzel már elkezdtük felvázolni a "miért nem lehet egyszerű?"-re a leginkább ideillő választ.
Mikor a díszlet alkotóelemeire esett, Marina kilépett a romok közül, leporolta magát, s azt tette, amire a szíve mélyén leginkább vágyott: megérintette Karlt. Minden módon, ahogy egy embert meg lehet érinteni a szó legnemesebb értelmében véve. Vagy legalábbis a célja mindenképp ez volt,s tán csak röpke illúzió részéről, hogy sikerült, de egy-egy momentumban, túl lépve saját kishitűsége szűkre szabott határain, hisz a szemének, s a szívének még akkor is, ha egy percre sem képes magát méltónak találni ehhez a mérhetetlen mértékű boldogságot keltő szituációhoz.
Ám de van, hogy a sors hatalmas középső ujját felemelve jelzi, hogy bekaphatjuk tövig és keresztben, mert ő bizony át fogja húzni a számításainkat és igenis bele fog fosni a levesünkbe. A szép, tiszta, világos színű, kedvenc kajánkba belekerül egy hatalmas adag ganaj, hogy elrontsa az összhatást. És mit csinál ilyenkor az ember? Fogja, kidobja a levest és igyekszik nem traumaként visszagondolni rá, mégsem eszik belőle soha többé.












Ezzel szemben Marina terve más. A kiborításig stimmel, csak , hogy ő ugyanazt a lábost fogja, kifertőtleníti, és feltesz főni egy újabb adagot, ugyanabból a levesből csak odafigyel, hogy még inkább finomra sikeredjen.
De nem vált, nem új receptet próbál ki, nem főz ki valami teljesen mást, mert egyszerűbb lenne. Lószart. A kutyaharapást szőrével taktika itt nem működik.
Van, amikor az ember tartani akarja magát, mégis elesik. De, ha megöleli a padlót is feláll, leporolja magát és újult erővel próbálja újra ugyanazt. Mert tudja megéri küzdeni. Rengeteg kompromisszum, fogcsikorgatás, könnyek, lehet, hogy apróbb-nagyobb viták, mégis van az amiért vagy akiért megéri mindezt az utat végigjárni.
Pontosan ez az, amiért nem minden miért-re van azonnali válasz.

2015. augusztus 16., vasárnap

73.- Kaliforgia hatás

Az új nevek megzavarhatják a régebbi olvasókat, úgyhogy egy minimális magyarázat: Marina voltaképp Bonnie. Hosszú volna elmesélni hogyan-s miért hívom így, ez pedig nem is az a helyzet, hogy meg akarnám tenni. A fiú... Hát, a fiút több néven fogom még nevezni a továbbiakban, például BB, vagy Karl. Aki ebben a bejegyzésben is kizárólag a szokásos, törékeny-érzékeny lelkivilágom leírására vágyik a lehető legköltőibb megfogalmazásban, csalódni fog. Ám, ha valakit érdekel, hogy őszintén kimutatom a fogam fehérjét, jó helyen jár.

Az idő éjjel 2 körül járt. Karl csak feküdt az ágyon és Marinát nézte, aki a földön ülve tollat ragadott, füzetet és elkezdett írni. Ha épp akkor tör rá az ihlet, hát nem tartja magában. Másoknak lenge- szellőben lobogó-nyári ruhás, angyalarcú múzsája van, aki ha megcsókolja a homlokukat hirtelen megírják életük művét, majd a milliós csekket kezükben lengetve, 32-es vigyorral élvezkednek a szenzációhajhász sajtó kameráinak kereszttüzében.
Míg főhősünknél másképp megy. A múzsa épp boxeralsóban fekszik az ágyon és keresi a kedvenc-közös sorozatukat,  felváltva les a laptop képernyőjére és a lány arcára, miközben az feje búbjáig a soraiba feledkezve, átszellemült már-már kissé mókás ábrázattal rója a kék betűket a fehér lapra. 
Mikor elkészült, felugrott a fiú mellé az ágyra. 


 -Érdekel?- s az igenlő válasz hallatán belekezdtek. 
- "...hogy mellette rájöjjön, a feltétel nélküli szerelem az, mikor még a hibáit is képes vagy szeretni. Ha egyáltalán észreveszed őket...."-fejezte be, s várta a reakciót.
- Marina.. Hogy kerülsz te még ide? Mit csinálsz te szakácsként meg pincérként? Persze, főzni is nagyon jól tudsz, de tudod, ha pár ezer kilométerrel arrébb születsz, már híres lennél? Olyan vagy, mint Hank (Moody-Kaliforgia).. Elbaszod az idődet itt és eltékozlod a tehetséged! 
- Ezt vehetem pozitív visszajelzésnek? - pislogott a lány hirtelen támadt zavarában. Tudta a választ, természetesen, de néha maga sem hajlandó elhinni, hogy tényleg így látják. Jónak abban, amit csinál. Eddigi átlagos-középszerű életében időnként kapta csak el a hangulat, hogy alkotni tudjon, sokszor hónapokig nem is tudott kipréselni magából semmit egy nagy kupac trágyán kívül, amelyeket már akkor kidobott a francba, ahogy leírta az első két mondatát. 
Cuki kis sztorikák jóról és rosszról, szerelemről-háborúról, hisz az élet erről szól. De a világ kurvára bonyolult. Minden nap végig kell játszanunk mások előtt a szerepeket, amiket elvárnak tőlünk. Jópofizni kell a feletteseinknek, mosolyogni a vendéglőben azoknak a vendégeknek az arcába (főleg) akik csak perkálnak, de amúgy akkora parasztok, hogy a kapa lóg ki a szájukból és nézésükkel érzékeltetik velem, hogy csak egy buta kis picsának tartanak, aki a "honoráriumukért" cserébe hajlandó lenne, akár a seggüket is kinyalni, saját emberi méltóságát kivágva a fészkes-francba. 
Hál'isten a vendégek nagy részére nem ez jellemző, hanem a közöny vagy az érdeklődés, de ettől függetlenül muszáj-nak éreztem kimondani, hogy az élet nem habos torta. 
De mi van akkor, ha elkezdünk Élni? Amikor időnként kilométer magasról telibe fossuk az általános viselkedési normákat, amelyeket ránk kényszerítenek? Amikor már nem próbálod titkolni a külvilág elől,  hogy kicseszett boldog vagy? 

Ez a nagy betűs ÉLET. 
Ezért megéri túlélni, nem pedig mindennap beledögleni az unalomba.

2015. augusztus 14., péntek

72.- Szemet becsukni szívet kinyitni

Vannak pillanatok az ember életében, mikor megérzi esendősége gyönyöreit. Hogy a szellő megsimítja, s ő libabőrös lesz, vagy épp a forró érintések, amelyekkel sosem lehet betelni,
Tudod, egyes mondák szerint, ha valakiről álmodsz, akkor te voltál az utolsó gondolata elalvás előtt.
 De vajon mi van akkor, ha pár röpke momentum erejéig úgy érezheted te vagy a legszerencsésebb a világon, mert szebb élni, mint álomképeket látni.
Ahogy a végtelen csillagos eget kémlelitek, s beszéltek a múlt egy-egy apró szilánkjáról, mint az egész nagy kirakós piciny darabjáról, amely alkotja a képet, mit még ember nem látott egészben, azt ami ízig-vérig te vagy. Nem attól ismerünk meg valakit, hogy meg tudjuk mondani hányas a lába, ki a kedvenc színésze, vagy épp milyen pornóra szokott recskázni magányában, hanem attól, hogy érzed őt.
Amikor mélyen a belsődben kattan valami érzés, amelyről egyből lecsapsz, mint sas az áldozatára, s vagy pillarebegtetéssel tekintesz rá, aki mindezt kiváltja belőled, szád pedig mosolyra húzódik. Mert a zsigereidből kapod az információt róla, hogy épp mit érez a világban, vagy hogyan vizualizál téged bármikor. Amikor nem kérdezgeted a háta mögött a barátait, hogy mit mond nekik rólad, egyszerűen csaj elég ránézz ahhoz, hogy konstatáld magadban, számára is különleges vagy. Szó ne essék hibátlanságról, vagy épp tökéletességről. Nem erről van itt most szó. hanem, hogy elég volt pár röpke nap Bonnie életéből, hogy mellette rájöjjön a feltétel nélküli szerelem az, mikor még a hibáit is képes vagy szeretni.
Ha egyáltalán észreveszed őket. ;)

2015. augusztus 7., péntek

71.- Bika és medve

Nemrég Bonnie talált egy képet az interneten, Audrey Hepburn szerepel rajta a jellegzetes hosszú cigarettával és alatta egy idézettel "Ne nyugtalankodj! Úgyis másképp történik minden, mint ahogy elgondolod." 
Akkor még csak mosolyogva bólogatott a nagy életigazságra, melyektől hemzseg az internet, lementette telefonra és élte tovább mindennapjait. 
Megírt egy számára ideális forgatókönyvet az elkövetkezendő hosszabb-rövidebb életszakaszáról, ami előtt állt, majd egy helyben toporogva várta türelmetlenül a csodát, hogy majd az rárúgja az ajtót.
De csak egy finom kilincs-nyikorgás hallatszott, s az ajtó résnyire kinyílt. Lábujjhegyen odatipegett, s kilesett a külvilágra. Mindenből csak részleteket látott. Sehogy nem állt össze semmi egésszé. Épp csak annyi rálátása nyílt a dolgokra, hogy eltudja dönteni, szélesre tárja az ajtót, kilép rajta és "Hadd jöjjön, aminek jönnie kell!"
Azzal, hogy ezt a döntést meghozta egy teljesen más életkép tárult elé. A szabadság. Annak minden pozitív és negatív oldalával. 
"A szabadságnak ára van..."-hallotta többször is. De úgy határozott, kiszabadul abból a kelepcéből, amelybe saját maga ugrott, tekintet nélkül arra, hogy esetlegesen következményei lesznek.
Így is lett. Szép-lassan rohamléptekkel kellett hozzászoknia a régi-új környezethez, emberekhez, szokásokhoz. De meg kell hagyni, magam is elcsodálkozom azon, mennyire könnyen vette az akadályokat. Persze, fog ez még fájni, de egy percig nem bánja. 
Időnként komoly döntéshelyzet elé állít bennünket az élet. Folytathatjuk a struccpolitikát ideig-óráig az élet bármely területén. Elfordíthatjuk a fejünket bármitől, amivel nem akarunk szembesülni. 

Ám, ha úgy döntünk meg merjük élni az álmainkat, szembe merünk szegülni az elénk gördülő akadályokkal, benne van az esély, hogy megszenvedjük később, de legalább addig is boldogok voltunk. Igazán boldogok. 
"Én egy vírus vagyok."-hallotta nemrég Tőle. "Ahova megyek örömöt és boldogságot viszek, ahonnan távozok, mögöttem csak porfelhő marad és fájdalom. Ettől féltelek." 
De vannak pillanatok az ember életében, mikor úgy dönt egy perc boldogságért, megéri a szenvedés, gyönyörű emlékekért pedig akár az életen át tartó porallergia.