2015. augusztus 19., szerda

75.- Miért-ek válaszok nélkül

Az élet pusztán kérdésekből áll. Miért? Mert mi tesszük ilyen kurva bonyolulttá a dolgokat.
Igen, mondhatod te is, hogy megpróbálod egyszerűen élni az életed, a lehető legegyszerűbb és legracionálisabb választ adni azokra a kérdésekre, amelyekkel nap, mint nap bombáznak.
Miért így, vagy úgy éled az életedet? Miért nem vagy kapcsolatban? Vagy, ha abban vagy, akkor kapásból azt mondják "társfüggő vagy", pláne, ha valakinek olyan kapcsolata van, amely már túl van a kezdeti l'amour fázison és belekeverednek a szürke hétköznapok. Amellyel természetesen nincs semmi baj, csak mindig oda kell figyelni mindenre, ami persze nehéz, de ha mindkét fél akarja,természetesen működőképes lehet.
Nem is ez most a lényeg. Senkinek sem fogok kéretlen párkapcsolati tanácsadást tartani. Akit a véleményem érdekel, úgyis megtalál. Persze a legkevésbé sem azt jelenti, hogy én mindent tudok csak, hogy egy objektív-külső személy reálisabb képet fog tudni felvázolni a helyzetről, aminek a kellős közepén vagyunk.
Mint például most Marina (Bonnie, hisz úgyis tudjátok)...
Meglátni, megszeretni. Az érzés pedig kölcsönös, a fiú is bevallja az érzéseit összejönnek, eljegyzés, házasság, egy focicsapatnyi gyerek és boldog élet a halálon is túl-ig. Mint egy Hollywood-i tündérmese.
A probléma viszont a való életben már az elején elkezdődik. Elsőként, hogy olyan élethelyzetben támadnak fel az érzések, mikor a legkevésbé sem szabadna. Szép-lassan titokban kezd el kibontakozni mérhetetlen mennyiségű lelkiismeret furdalással, attól függetlenül, hogy a bimbózó románc mindeközben pusztán plátói marad.
Szép-lassan Marina háttere elkezd széthullni, ez által, vagy ettől függetlenül mindegy is. Minden-mindennel összefügg. Azt hiszem ezzel már elkezdtük felvázolni a "miért nem lehet egyszerű?"-re a leginkább ideillő választ.
Mikor a díszlet alkotóelemeire esett, Marina kilépett a romok közül, leporolta magát, s azt tette, amire a szíve mélyén leginkább vágyott: megérintette Karlt. Minden módon, ahogy egy embert meg lehet érinteni a szó legnemesebb értelmében véve. Vagy legalábbis a célja mindenképp ez volt,s tán csak röpke illúzió részéről, hogy sikerült, de egy-egy momentumban, túl lépve saját kishitűsége szűkre szabott határain, hisz a szemének, s a szívének még akkor is, ha egy percre sem képes magát méltónak találni ehhez a mérhetetlen mértékű boldogságot keltő szituációhoz.
Ám de van, hogy a sors hatalmas középső ujját felemelve jelzi, hogy bekaphatjuk tövig és keresztben, mert ő bizony át fogja húzni a számításainkat és igenis bele fog fosni a levesünkbe. A szép, tiszta, világos színű, kedvenc kajánkba belekerül egy hatalmas adag ganaj, hogy elrontsa az összhatást. És mit csinál ilyenkor az ember? Fogja, kidobja a levest és igyekszik nem traumaként visszagondolni rá, mégsem eszik belőle soha többé.












Ezzel szemben Marina terve más. A kiborításig stimmel, csak , hogy ő ugyanazt a lábost fogja, kifertőtleníti, és feltesz főni egy újabb adagot, ugyanabból a levesből csak odafigyel, hogy még inkább finomra sikeredjen.
De nem vált, nem új receptet próbál ki, nem főz ki valami teljesen mást, mert egyszerűbb lenne. Lószart. A kutyaharapást szőrével taktika itt nem működik.
Van, amikor az ember tartani akarja magát, mégis elesik. De, ha megöleli a padlót is feláll, leporolja magát és újult erővel próbálja újra ugyanazt. Mert tudja megéri küzdeni. Rengeteg kompromisszum, fogcsikorgatás, könnyek, lehet, hogy apróbb-nagyobb viták, mégis van az amiért vagy akiért megéri mindezt az utat végigjárni.
Pontosan ez az, amiért nem minden miért-re van azonnali válasz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése