Tudod, egyes mondák szerint, ha valakiről álmodsz, akkor te voltál az utolsó gondolata elalvás előtt.
De vajon mi van akkor, ha pár röpke momentum erejéig úgy érezheted te vagy a legszerencsésebb a világon, mert szebb élni, mint álomképeket látni.
Ahogy a végtelen csillagos eget kémlelitek, s beszéltek a múlt egy-egy apró szilánkjáról, mint az egész nagy kirakós piciny darabjáról, amely alkotja a képet, mit még ember nem látott egészben, azt ami ízig-vérig te vagy. Nem attól ismerünk meg valakit, hogy meg tudjuk mondani hányas a lába, ki a kedvenc színésze, vagy épp milyen pornóra szokott recskázni magányában, hanem attól, hogy érzed őt.
Amikor mélyen a belsődben kattan valami érzés, amelyről egyből lecsapsz, mint sas az áldozatára, s vagy pillarebegtetéssel tekintesz rá, aki mindezt kiváltja belőled, szád pedig mosolyra húzódik. Mert a zsigereidből kapod az információt róla, hogy épp mit érez a világban, vagy hogyan vizualizál téged bármikor. Amikor nem kérdezgeted a háta mögött a barátait, hogy mit mond nekik rólad, egyszerűen csaj elég ránézz ahhoz, hogy konstatáld magadban, számára is különleges vagy. Szó ne essék hibátlanságról, vagy épp tökéletességről. Nem erről van itt most szó. hanem, hogy elég volt pár röpke nap Bonnie életéből, hogy mellette rájöjjön a feltétel nélküli szerelem az, mikor még a hibáit is képes vagy szeretni.
Ha egyáltalán észreveszed őket. ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése