Akkor még csak mosolyogva bólogatott a nagy életigazságra, melyektől hemzseg az internet, lementette telefonra és élte tovább mindennapjait.
Megírt egy számára ideális forgatókönyvet az elkövetkezendő hosszabb-rövidebb életszakaszáról, ami előtt állt, majd egy helyben toporogva várta türelmetlenül a csodát, hogy majd az rárúgja az ajtót.
De csak egy finom kilincs-nyikorgás hallatszott, s az ajtó résnyire kinyílt. Lábujjhegyen odatipegett, s kilesett a külvilágra. Mindenből csak részleteket látott. Sehogy nem állt össze semmi egésszé. Épp csak annyi rálátása nyílt a dolgokra, hogy eltudja dönteni, szélesre tárja az ajtót, kilép rajta és "Hadd jöjjön, aminek jönnie kell!"
Azzal, hogy ezt a döntést meghozta egy teljesen más életkép tárult elé. A szabadság. Annak minden pozitív és negatív oldalával.
"A szabadságnak ára van..."-hallotta többször is. De úgy határozott, kiszabadul abból a kelepcéből, amelybe saját maga ugrott, tekintet nélkül arra, hogy esetlegesen következményei lesznek.
Így is lett. Szép-lassan rohamléptekkel kellett hozzászoknia a régi-új környezethez, emberekhez, szokásokhoz. De meg kell hagyni, magam is elcsodálkozom azon, mennyire könnyen vette az akadályokat. Persze, fog ez még fájni, de egy percig nem bánja.
Időnként komoly döntéshelyzet elé állít bennünket az élet. Folytathatjuk a struccpolitikát ideig-óráig az élet bármely területén. Elfordíthatjuk a fejünket bármitől, amivel nem akarunk szembesülni.
Ám, ha úgy döntünk meg merjük élni az álmainkat, szembe merünk szegülni az elénk gördülő akadályokkal, benne van az esély, hogy megszenvedjük később, de legalább addig is boldogok voltunk. Igazán boldogok.
"Én egy vírus vagyok."-hallotta nemrég Tőle. "Ahova megyek örömöt és boldogságot viszek, ahonnan távozok, mögöttem csak porfelhő marad és fájdalom. Ettől féltelek."
De vannak pillanatok az ember életében, mikor úgy dönt egy perc boldogságért, megéri a szenvedés, gyönyörű emlékekért pedig akár az életen át tartó porallergia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése