2013. július 29., hétfő

12.- Elmúlt mosolyok emléke

"But I see you in my dreams 
And In the sugar in my coffee
And I drink you from the water
Ans I feel I can't go on
I only see your imprint on the pillow
And the parfume of your hair
Always reminds me
That I can not move along "
Talán ez az, ami a legszebben leírja az érzéseimet... Mindig az az ember jut róla eszembe, aki megszerette velem a Paddyt... Meg átküldte a számot, ami a Death Note főcímdala... Valami nem stimmelt a fájllal és a végén az utolsó pár másodperc egy másik szám egy részlete. Milliárdszor ültem azóta gépnél és szedtem le zenéket, de azt a dalt újra nem vagyok hajlandó. Egy bő éve így van a telefonomon és így is marad. 
Túl sokat gondolok rá. Nem szabadna. Ám ez olyan, mint mikor egy kisgyereknek megtiltanak valamit. Onnantól kezd igazán olthatatlan vágyat érezni iránta. Nos, valami ilyen helyzetben lehetek magam is. Bármi történik, és bármit csinálok mindig az eszembe jut. 
Ma édesanyámmal elmentünk kicsit pancsolni, meg csajos délutánt tartottunk. A képeket visszanézve jó érzés tölti el a szívem... Fájdalommal keveredve. Mert visszamosolyogtam magamra a képernyőn keresztül és ez jutott eszembe: Miért adatik meg nekem ritkán, hogy őszintén mosolyoghassak? 
Persze, hogy egyből Clyde-ra asszociáltam. Én, aki az ő szemében mindig Bonnie Parker voltam, mára csak egy megtört kislány lettem szaggatott álmokkal. Megint csak anya, aki fogja a kezemet és tartja bennem a lelket. Sosem mondja nekem, hogy adjam fel, csak kér: "Várj kincsem... Szerintem ő csak azért nem aggódik, mert úgyis tudja, összevet még titeket a sors." Drága anyukám, nagyon szeretnék hinni neked! 
A fotóra visszatérve még egy momentum erejéig, leírtam a gondolataimat, amik akkor rám törtek. Gondoltam, hogy teljes verset írok, de szerintem ennyi, kivételesen mindent elmond. 

"Egykor hevesebben dobogott a szíved, ha így néztem rád, mára csak kezed lendíted. Volt mikor még miattam vártad enyhet adó éjjeled, s mára az egész semmivé lett. Részünkről csak mosoly mögött a fájdalom, s nagy ritkán kijáró önfeledt pillanat. Mondd meg mindenható a fellegekben mára miért csak ennyi maradt?" 

És ez az, amit tényleg nem értek. Hogy lehetek még ilyen szerencsétlen ilyen téren? 

1 megjegyzés:

  1. Hmm, keményebb szikla vagy te annál mintsem holmu emlékek megtörjenek! Csak a szép legyen elötted, ne a hiánya! A zene valoban a lélek tükre és az anyák meg a leerősebb tartó gerendák a gyermek lelkében...húzd ki magad és legyél önmagad! (Jó tanács pér év csúszással) ui.: nem, nem az vagyok akire gondolsz..tudon, h nyílvánvaló, de nem...csak úgy tűnik, idővel kiderül ki voltam

    VálaszTörlés