2013. december 25., szerda

35.- A Világ különce

Nem volt szép, mint egy szupermodell nem rendelkezett soha olyan magas intelligenciahányadossal, mint Einstein, nem járt discoba, sőt mindig is különc volt.
Eleinte nagyon frusztrálta, hogy mindig közölték vele, más, mint mindenki.
Kiskorától kezdve kilógott a sorból. Gondok voltak a barátkozással. Ő volt a csendes-árnyékos sarokba mesekönyveivel elbújó kislány, akit a nagymenő gonosz kis mini-dikátorok folyton csúfoltak. Egészen addig, míg elő nem tört belőle minden sérelem és keserűség, ami addig érte. S már csak akkor kapott észbe, mikor mind a három kis boszorka, aki addig bántotta, ott nem feküdt előtte. Összeverve. Csak nézett a lábai elé, ahol azok voltak, akik addig a földre kényszerítették. Hóna alá fogta a könyveit, s olyan könnyen továbbsétált velük, mintha mi sem történt volna.
Persze, a balhé mindig el lett simítva, mint akkor is. Kiharcolt magának egy helyet abban a mini hierarchiában és onnantól lettek barátai.
Az iskolában pedig folytatódott minden. Pár barát és megint csak a csodabogár szerep. Az éltanuló fura kislány, aki sokszor szívesen vonult el egyedül, akár az iskola udvarán is. Mindig a bátyját koppintotta és ebből alakult ki később a saját egyénisége. Reggeli ügyeleten, mikor épp nem volt szülői felügyelet alatt, rendszeresen abból csináltak sportot egyik iskolatársával, hogy összeverekedtek. Nevetve élvezték utána, hogy mindenki mennyire ki van akadva. Mikor eljött az általános iskolából, addigra milliónyi enyhébb-komolyabb konfliktuson volt túl. De legalább a verekedésről leszokott, miután annak idején eltörte az egyik osztálytársa orrát.
Majd ugyanezek ismétlődtek folyamatosan. Mégis... Mindig, mindenki (talán még, aki ismeri is) kiismerhetetlennek titulálta. Nem tudott mit kezdeni ezzel.
Bonnie egy idő után megszerette ezt a helyzetet. Iskolán kívül egy viszonylag népszerű emberré vált. Egy idő után már folyamatos találgatások mentek az életéről. Kivel van? Hol van? Mit csinál?
Jelenti, jelenleg ül és ír. Várja, hogy holnap Daviddel találkozhasson és nem érdekli hányan vannak kiakadva a kapcsolatukon.
Ki lehet figurázni, lehet nevetni és pletykálni a boldogságukról. Mások, mint mások, mégsem különböznek olyan sokban.
Talán csak egyben igen sok egyéntől. Az ő életük értelme nem abból áll, hogy a másikét lesik és arról sztorizgatnak. ;)

2013. december 5., csütörtök

34.- Koncertélmény estéje


Hazaérvén, táskájukat ledobták, s csak leültek a szőnyegre. A fiú csak nagy szemekkel nézett a lányra, mit szeretne mutatni neki. Kissé furcsállta is, mikor a lány, csak egy papírokkal teletömött mappát tett le elé a szőnyegre. 
"Na, nézd meg!"- mosolygott a lány, s a fiú tétovázására nem is hederítve elővette az első papírkát. Egy női magazin volt, ami a divatoldalnál volt nyitva. Davidnek elkerekedett a szeme, mikor rájött a lány mit óhajt vele. 
"Hoppá!"-reagálta le tömör egyszerűséggel. Ott voltak több évvel ezelőtti fotók a lányról. Nem egy és nem kettő. Volt, hogy még mini címlap lányként is szerepelt. Majd ezek után jöttek az újságcikkek, amiket ő írt és a disputa eredményeiről tanúskodó oklevelek. 
"Ez az én mini életművem."-kezdte a lány. "Kevesen látták és nem is sokan fogják. Nálam ez a legnagyobb kitüntetés, amit elérhet valaki. Láthatja a sárga mappám."
Szép lassan végigbeszélgetve a délutánt eszméltek rá, hogy megy az idő. 8-ra oda szerettek volna érni koncertre, s ahogy egyre inkább jöttek a hölgyemény ötletei, mi mindent kell még csinálniuk, annál inkább távolinak tűnt a gondolat, hogy időben odaérnek. Amiből végül nem lett gond, mert csak az előzenekar játékának elején tartott a koncert, mikor odaállítottak. 
A csípős, s majdnem már maró hidegben nem csak a füst rikított az est sötétjében, hanem a leheletük is pillanatnyi nyomokként árulkodott szuszogásukról. 
"Sziasztooook!"- csendült fel egy igen vidám hang, s Bonnie arcára fagyott abban a pillanatban a mosoly. Főleg, mikor a hang tulajdonosa jóformán David nyakába borult. Az illető Clyde volt.
A lányban meghűlt a vér, mikor látta, hogyan tesz a fiú úgy, mintha minden rendben volna. Úgy mosolygott és beszélt hozzájuk, mintha világéletükben nagy barátok lettek volna. Bonnie agya pedig sokkal jobban elborult, mint azt bárki látta. Ennek ellenére kibírta néhány csípős megjegyzéssel. 
Mire legközelebb kimentek rágyújtani ott volt Kris, Máté és Berci is. (Meg mellettük pl szülinapos Viking barátom, Riky Fable és még sorolhatnám.) Ám egyszer csak megakadt a szeme valakin. Egy pillanatra azt hitte, hogy rosszul lát. "Nem vagyok hülye. Ezt az Alpha bombert ezer közül kiszúrom!"-mondta. Szeme pedig nem csalt. Valóban Pusztító Peti állított elé. "Szia kicsi Monroe-m!" (P.P. elég gyakran hívta a lányt Fekete Monroenak.) 10 percnyi ugrálás és visítozás után (mikorra már mindenki őket nézte), bemutatott mindenkit mindenkinek és főhősnőnk kedvenc helyzete jött létre. Egy nagy fiúbanda, amiben ő az egyedüli lány. Ez koncerten jól is jött. 
Mikor Paddy elkezdődött, belőle is előbújt szép lassan a kisördög. Szokásos lightos tombolásra készült szépen elkészített frizurájával, kiöltözve. Időnként kilógtak egy-egy szál cigire, majd visszaverekedték magukat a közép-szélre. 
Pusztító Petin viszont látta, hogy nem bír magával. Nevéből adódóan pusztíthatnékja támadt. S amikor főhősünk látta vágyódó tekintetét a pogó felé nézve, semmivel nem törődve kézen fogta legjobb barátját és beszálltak lökdösődni. A fiú előretört, míg ő Berciékkel relatíve hátul maradt, mert igyekezett betartani a pogó tilalmat, amihez több, mint 2 éven át tartotta magát. Magával ragadta a hév viszonylag hamar. Régen az volt a baj vele, hogy túl szelíd volt. Mára nem. Feltört belőle az elmúlt napok minden stressze és belőle is előtört rejtett énje. A vadállat. 
Minden dühét a tombolásba fojtotta, s olyan elemi erő szabadult fel belőle amiről még maga sem tudta, hogy létezik benne. S mikor meglátta a Karthago-s pólót, akkor jött az igazi démon elő. Vérben forgó szemekkel annyira vágyott, hogy kiélje az igazi fájdalmat ami benne van. Mélyen. Amit eltemetett, s mára csak egy halom föld jelzi, mi virágzott ott egykor. Egy sunyi ütéssel megelégedett. Többet nem is akart. Egyszerűen nem süllyedt le odáig, hogy visszaadja. Ő nem ilyen.
Sokkal jobb érzés volt este Davidhez bújni és magasról tenni a világra. Lehet mindenféle idegesítő csapás a múltból, galibák, vagy Viking lábamra taposása. Mindennek ellenére egy eszméletlen jó koncert volt. S az éjszaka a lányt már egy ölelésben érte. 

2013. december 1., vasárnap

33.- Téli érzelmek

Szokásosan induló reggel. Már gyógyuló félben volt és a reggeli nap sugarai, amelyek az arcát nyaldosták, pillanatokon belül felvillantották egy szebb nap reményét. Jobb kezével telefonjáért nyúlt, míg másikkal a laptopot kapcsolta be. Technikafüggő, ez sosem volt titok. Miután kiszabadult takarója biztonságot adó fogságából, törülközőjét nyaka köré csavarva lábujjhegyen át táncolt a szomszédos helyiségbe. Megnyitotta a csapot, melyből abban a pillanatban elkezdett folyni az élet adó víz. Haját összefogta, s belépett a zuhany alá. A cseppek, mint apró kövek az ember szívéről, úgy gurultak le a lány bőréről. Felemelte fejét, s teljesen elázó arcán nevetés jelent meg. Miután végzett, magára csavarta a törülközőt, s leült. Hallgatta, ahogy a
résnyire nyitott tetőablakon át a zengő madárciripelés szíve taktusát játssza. (S hiába látta az ég felé nézve a tél közeledtét, érezte bőrén a hűvös levegőt,mégis... szívében tavasz volt.) Gondolataiba mélyedve álmodozott a szőke hercegről fehér lovon, (vagy épp Simson motoron) mint a kislányok teszik.
"Jó reggelt kedves!"-jött az üzenet mélázásnak személyétől. Egy apróság is rányomta a bélyegét az egész napra, s mikor délután találkoztak is, szíve szerint a nyakába ugorva adott volna neki egy puszit, hogy őszinte mosolyt ragasztott az arcára.
Másnap úgy döntött ki kell mozduljon ismét. Befásult, s pontosan a fiú társaságára volt szüksége ahhoz, hogy az a görbe vonal az arcán ismét őszintén jelenjen meg. Így, mikor este felbukkant nála, ismét megtörtént a csoda. Az éjszakai csípős hideg rövidke percei, amiket séta közben éltek meg, épp elég volt, hogy okot találjon arra, hogy hozzábújjon a fiúhoz. Nem tiltakozott. Arcán csak a szokásos titokzatos mosoly, amit Bonnie annyira szeret látni rajta. Valami megfogta a fiúban. Maga sem tudná megmondani mi az csak annyit, hogy az érzés nem ereszti, s ő sem akarja az érzést elengedni.
Másnap a buszmegállóba menet, ismét megcsapta a hűs levegő. Nem a fogcsikorgató, de nem is a kellemes.
Bonnienak pedig sosem volt a kedvenc évszaka a tél. A fákat vastagon hó borítja, 12 rétegben kell felöltözni, hogy ne fagyjon meg az ember, ritka a madárcsiripelés, és legalább az érzéseknek át kell melegítsék az embert. Minél inkább csendes a táj, annál inkább szüksége van az embernek arra, hogy szerethessen és ez az érzés kölcsönös legyen. Hiszen eszményi érzés ilyenkor fogni az imádott személy kezét, kipirult arccal csúszkálni a jeges úton, ölelkezve forralt bort szürcsölgetni valamint összebújni a kandalló előtt egy jó film és egy forró tea (vagy kakaó) társaságában.
Csak nevetni az életen. Mennyivel egyszerűbb? Hátradőlve, ölbe tett kézzel nézni azt, ami a végkifejlet lesz. Ha nem keresel, akkor is találsz. Olyan nincs, hogy nem. Persze, küzdeni kell mindig. A jó állásért, az elismerésért. 
Az érzések után nem szabad futni. Minél görcsösebben ragaszkodsz hozzájuk, annál biztosabb, hogy kicsúszik a kezeid közül az irányítás. 
Az ember olyan, mint a víz. Egy ideig a markodban tarthatod, de szép lassan kifolyik az ujjaid közül. Egyszerűbb, ha egy tálba öntöd. Felveszi az alakját és ott elvan. Belemerülhetsz, úszkálhatsz benne, élvezheted ahogy körülölel. Ám tudnod kell, érzékeny. Ha beledobsz egy apróságot is fodrozódni fog egy darabig. Az esetben, ha egy nagyobb tárgyat dobsz bele, jó részét kiöntöd, s ha lötykölni kezded, előbb-utóbb semmi nem marad belőle. 
Mindig azt mondják, ha az ember szerelmes lesz, akkor nem érzi az ízeket, s minden szürkévé válik. Nos, ők nem érzik azt, amiről beszélnek. Mikor az ember ezt éli át, akkor pont, hogy felerősödnek az érzékei. A világ színesebb, az ízek teltebbek, a pulzus pedig gyorsabb. 
S, hogy ez az érzés mikor igazán szavakba önthető? Soha. Mert nem tudod miért, de csak annyit tudsz, hogy mikor reggel felkelsz az ő szemét látod, amikor valami tetszik megjelenik a mosolya, s mikor elalszol önkéntelenül is széthúzódik a szád és csak ennyit mondasz. Szép álmokat kedves! :)

2013. november 29., péntek

32.- A számtulajdonosok szívásai

Előző nap betegségéből kifolyólag megint úgy esett be az ágyba, mint egy krumplis zsák. Nem gondolkodott. Nem érzett semmit, csak fáradtságot. Lehunyta a szemét, s abban a pillanatban már az álmok világában is találta magát. Habár később nem tudta felidézni mit is láthatott, csak a nyugtalanság maradt meg benne, ami viszonylag sokáig kitartott.
Az éjszaka során négyszer vagy ötször is felkelt rövidebb időközökre. Mindegyik után vissza tudott aludni, azzal probléma nem volt, csak olyannyira fél-éber volt, hogy 17 óra "pihentető alvás" sem segített.
A reggele sem indult sokkal kellemesebben. Bár a The Boys Are Back című Dropkick Murphys szám a zenetörténelem egyik legjobban összekomponált dala lett, ez mit sem változtatott azon, hogy Bonnie imádott kütyüjét kivágta volna szíve szerint az ablakon. Nem tette meg. Udvariasan fogadta a bejövő hívást és kismértékben boldogította a tudat, hogy nem megint valami random embert keresnek az ő számán, mint az elmúlt hetekben jó néhányszor. 
Az előző telefonszámánál is voltak kisebb-nagyobb konfliktusok abból, hogy mellé tárcsáztak az emberek, és annyi eszük nincs, hogy megvárják amíg a vonal másik végén nagy szemekkel, (s kissé a szövegektől meglepődött) tulajdonos bemutatkozzon.
Az első ilyen mókás eset nevezett T. G. (vélhetően az előző számtuajdonos) édesanyjától származhatott. 
Ergo idős mamika, miután főszereplőnk elmondta neki, hogy nem a fia, leüvöltötte a leányzó fejét, hogy "Maga szemét perszóna, adja vissza a fiamat!". - S pár perces mentegetőzés és védekezés "Nem vettem el sem a fiát, sem a telefonját." után odaadta édesanyjának a készülőket, hogy rázza le a vén szipirtyót. Aki Mucónak is szintúgy rázendített. "Tudom, hogy annál a kis kurvánál bujkál a gyerek már 3 hete."- s ment ez a műsor még fél órán át, ami idő alatt a boszorka még a rendőrséggel is fenyegetőzött. 
Higgyétek el, kész Mónika Show volt. (Mellékesen ismerősi körében egy darab T.G.- sem szerepelt és akkor fél éve együtt volt párjával, aki valószínűleg nem szívesen osztozkodott volna a hölgyeményen.) 

Mindemellett havonta érkezett sms, arról, hogy a hitele nem lett befizetve. Tegye meg, mert már több százezer forinttal tartozik. S amikor ezek az üzenetek a telefonnak egy-egy felhangosított állapotában jöttek, akkor kellően elég kellemetlenség okozóivá váltak. Ejnye T.G. hát minden trógerségedért más fizessen? 

Utolsó sztorinak pedig a második kedvenc szituáció maradt körülbelül másfél évvel ezelőttről. Egy szexuálisan túlfűtött hölgyemény volt a vonal másik felén, s ahogy Miss Parker felvette a telefont rázendített mondókájára, mielőtt mukkanni lett volna ideje.
"Ohh G, annyira jó voltál tegnap este. Még mindig nedves a... ha rád gondolok és arra, hogy milyet szexeltünk. Gyere ki ma este és megint azt csinálsz velem amit akarsz. Én pedig...."- és ezzel elrészletezte, hogy T. Herkules G.-nek mennyire fenomenális teljesítménye volt és, hogy milyen huncutságokat művelne vele. 10 perc után pedig harsány nevetésre kapta fel a fejét kedves kis nimfo érdeklődőnk, mikor a vonal másik feléről egy fiatal lány közölte vele. "Üdvözlöm! Ez nem az ő száma..." Erre pedig nem meglepő módon a másik hölgy lecsapta a telefont.
Utóirat: Bonnie elnézését kérné T.G.-től, mert egy ilyen lehetőséget elvett tőle, de reméli, amiért annyiszor kihúzta a bajból, megbocsát majd neki. :D


2013. november 26., kedd

31.- Dupla vagy semmi/ 2. Túlhajszolva

Csak feküdt az ágyon. A szíve állandó ritmus nélkül dobbant, egy-egy ütemet duplázva, esetleg épp kihagyva. Légvétele ugyanígy. Egyik momentumban lihegett, majd másodpercekig "elfeledkezett" eme létszükségletéről. Üveges szemmel bámult maga elé és azon ritka pillanat következett be, hogy fogta a telefonját, bedugta Zaz pulcsija alá. Egyáltalán már az meglepő, hogy egy pillanatra letette. Bal kezével könyvéért nyúlt, és könyvjelző nélkül is automatikusan azon az oldalon nyitotta volna ki, ahol tartott. Abban a pillanatban csak Guderian páncélosaival óhajtott foglalkozni, majd olvasni kezdett. Mivel minden 2. szót volt csak képes indiszponáltsága okán értelmezni a műből, ezért minden lapot kétszer elolvasván tudta csak felfogni a múlt rejtelmeiről szóló, egyik kedvencévé vált kötetet. 
Viszont probléma volt, hogy tekintete még mindig arról árulkodhatott, hogy valami nem klappol, ugyanis Zaz felemelkedett jegyzeteiből és a lányra pillantott. 
- Valami baj van?-  tette fel a kérdést és látszott rajta, hogy tényleg frusztrálja, mert Bonnie soha nem ilyen.
- Csak fáradt vagyok. 
- Nem hiszek neked... Szóval?- nézett rá átható tekintettel. Ezzel a nézéssel mindig mindent ki tudott csikarni, s akkor is sikerült volna, ha tényleg lett volna bármi más gond is.
- Tényleg csak ez a baj.- majd nyakig betakarózott és aludni kívánt.
- Te mindig csak alszol! Nem gondolod komolyan, hogy hagyni foglak?- mosolygott a fiú tündérien. 
- Légyszíves. - és valami lehetett a tekintetében, mert a fiú nem próbálkozott tovább a szokásos "megcsikállak, és úgysem hagylak dögleni"- című teátrális, identitásuk megőrzését garantáló minden nap gyakorolt hagyományukkal. Csak betakarta, adott neki egy puszit és pár perc múlva csak az ütemes szuszogást hallhatta. 
Másnap mikor felkelt, végignézett a lakáson, beöltözött eszkimónak (ahogy azt az időjárás megkívánta) majd elindult édesanyjához. Ám érezte, hogy valami nagyon nem szuperál benne, mert a bő 9 órányi alvás után sincs annyi ereje, hogy ne kerüljön egy pár száz méteres szakaszon többször ájulás közeli állapotba. S mire odaért céljához, már úgy nézett ki, mint egy élő halott. ( Valamint olyan szinten csak vegetatív üzemmódon szuperált, hogy, ha esetleg bárki megtámadta volna, annak is maximum a képébe ásított volna. Mint ezt később meg is tette az őt random leszólító két sráccal a buszmegállóban.) 
Hazaérvén pedig legnagyobb vágya volt elvonulni a világ elől, valamint testileg és szellemileg rehabilitálódni. Ennek a vége minimális alvás lett (fél-rémálmokkal átszőve). Majd visszatért. Igaz, csak virtuális életébe és bár majd rábukott a klaviatúrára a kimerültségtől, csak írt. Mindenkinek segített, akinek arra volt szüksége, bárkivel bolondozott, aki arra vágyott, s mélyreható beszélgetéseket folytatott egy kedves barátjával, aki csak annyit mondott, hogy "Hagyd a f@szra az egészet és aludd ki magad!". 
Lehet, hogy azt kellene. Már nem tud kikapcsolni. Tartalék üzemmódban is folyamatosan pörög, mint egy búgócsiga (egész pontosan az, amelyik az ő kedvence volt. Zöld, fehér csillagokkal és zenélt.) Tudta, ha továbbra is két végén fogja égetni azt a bizonyos gyertyát, akkor már nem csak a szerettei fogják figyelmeztetni, hogy vegyen vissza, hanem lassan a mentő szirénája. 

30.- Dupla vagy semmi/1. Érzelmi káosz hó elejéről

"Az üldözési mánia egy igen paradox dolog. Mert az ellenkezőjét nehéz bebizonyítani, ha meg kiderül, hogy valóban"nem vagyunk egyedül" akkor az jogos aggály, ami válhat mániává, bele lehet őrülni. De mi minősül annak? Az sem jobb, ha az ember biztosan tudja, hogy mindig vigyáznak rá, vagy épp folyamatosan veszélyben van. Attól függ melyik oldal figyeli. S, ha az az oldal sötét is, akkor sem biztos, hogy fekete, mert lehet, hogy fehér is, hisz lehet jóban bárki bárkivel. De honnan lehet tudni azt,( ha már az ember tudja, hogy mi az ábra) konkrétan ki és mennyire mászik bele a magánéletünkbe? Mennyit tudhat? Valamint a joker kérdés: Hány emberen keresztül jut el az információ a címzetthez? Visszaélnek-e azzal, hogy adott egyén minden mozzanatáról tudnak? Kiben bízhat az ember és kitől kellene óvakodnia? "
"Bonnie mondd jól vagy?"-kérdezte Picuri a lánytól, látván, hogy az lélekben teljesen máshol jár.
"Persze, csak nem tudtam pihenni, de kutya bajom! Nézzük meg azt a műsort, amibe az ismerősöd szerepelt!"- mondta Mindezt főhősnőnk,igazinak szánt mosollyal.
"Biztos király volt! Tudod mekkora dumái vannak, plusz, ha még előveszi azt a tájszólását is! " 
Persze a műsort nem tudták megnézni. Túl egyszerű lett volna. Így megint egyedül maradt a gondolataival. Amik Mostmár nem vélt/valós üldözési mániája körül járkáltak, hanem sokkal vadregénybe illőbb tájat vettek célba. Az érzelmi síkok felé vették az irányt. Hatalmas vihar tombolt. Süvített a szél, törtek a fák a lányba pedig belecsapott egy villám. Az az 1,21 gigawatt most nem a fluxuskondenzátornak adott löketet, csak a szív motorját késztette rendezetlen kalimpálásra. Ha Zaz, meg Kris nem zaklatták volna fel így is épp elég zilált lelkivilágát, akkor már csak Clyde látványa és mosolya volt, ami hiányzott. Megkapta... Talán kicsit nagyobb dózisban, mint kellett volna. S pár pillanat (percek? Órák?) erejéig furcsán festett az a bizonyos EKG görbe.. 

2013. november 17., vasárnap

29.- Instabilitás

"Szeress úgy is, ha rossz vagyok!"- dúdolgatta, miközben a Zorall féle verzió szólt a háttérből.
Nagyon durván pörögtek gondolatai ezekben a pillanatokban, egyik a másik után. Eljutott arra a szintre, hogy nem tudja mit írhat le és mit nem. Kinek okozna fájdalmat azzal, ha mindent kiírna magából? Nem lehet mindig az önző érdekeket nézni, hogy ő mennyivel jobban érezné magát... Ergo kénytelen csak azokat a dolgokat lejegyezni az utókornak, amivel nem bánt senkit komolyabban..
Transylvania történéseiről majd mesél később. Most nem ez az, amit a legfontosabbnak érez.
Egyszerűen csak örül, hogy érez, s valahol néha kitépné a szívét.
Sok embernek okoz örömöt és fájdalmat általában egy döntésével. Mindenkire másképp hat.
Ahogy Zaz a saját életéről mondta, úgy gondolja Bonnie is. Azt mesélte, hogy felépített egy irgalmatlan méretű várat maga köré...szarból. Az építmény egyre ingatabb és ő nem szeretne ott lenni, amikor az egész a nyakába borul. Ha pedig mégis, akkor nem óhajt belefulladni, hanem inkább eltakarít.
A lány produktuma is kezd ingani. Ergo a falak megremegnek lassan már egy tüsszentéstől is, ő mégis influenzásan rohangászik benne, allergiásan és megállás nélkül remeg minden körülötte. Hogy fél-e? Talán, egy kicsit. Elvégre minden döntésünknek következménye van.
S, ha ő egyszer valamire azt mondja örökre, az nem öt percre szól. Azt egy életen át úgy is fogja gondolni.