Az út mentén fák sorakoznak, s mellettük mesebeli házikó. Az udvarban egy kutya futkos, farkát csóválva, majd a macska mellé fekszik és számára ez teljesen természetes. A tyúkok kotkodácsolnak rád az udvarban, s olyan békésen állnak meg csipegetni a lábad előtt, hogy te jobban megijedsz, mint ők.
Megismerkedsz egy kedves családdal, akik az első pillanattól úgy bánnak veled, mintha te is közéjük tartoznál. Mosolyogva-kedvesen előítéletek nélkül beszélgetnek veled, s kínálnak mindenből, amijük csak van. Egy percig nem lehet kínosan érezni magát az embernek, hacsak azon nem hökken meg, hogy lehet valakiben ennyi jóság és szeretet. Nem hazudok, ilyet még nem láttam.
Kinn a természet megmutatja legszebb arcát. Tágas réten legelésző állatok, csiripelő madarak, s, ha távolabbra nézel, a végtelennél is tovább látsz. Ott álltunk mi is, kezünkben íjjal, s akik vendégül láttak megpróbálkoztak a lehetetlennek tűnő küldetéssel: megtanítani minket. S, ami a legfurább, kicsit talán még sikerült is nekik.
Mikor elmentünk körülnézni a faluban, előre köszöntek az emberek. Nem néztek rád szúrós szemmel, mint bárhol máshol tették volna, csak konstatálták magukban: őket még nem láttuk. Mikor kimentünk egy helyi rendezvényre (főzőverseny volt) is mindenki csak azt leste, hol tud segíteni a másiknak, ha kellett-ha nem. Nem volt olyan ember, aki ne mondott volna valami kedveset bárkinek, aki szembejött vele. Csak itt komolyan is gondolták minden szavukat.
S ez a hely létezik. Itt van nem messze. S abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy elég a világ egyik legmelegebb szívű családjának vendégszeretetére csak visszagondolni, hogy melegség töltse el a szívem.
Az emberi jóság még igenis létezik a világban, csak jó helyen kell keresni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése