2013. július 29., hétfő

12.- Elmúlt mosolyok emléke

"But I see you in my dreams 
And In the sugar in my coffee
And I drink you from the water
Ans I feel I can't go on
I only see your imprint on the pillow
And the parfume of your hair
Always reminds me
That I can not move along "
Talán ez az, ami a legszebben leírja az érzéseimet... Mindig az az ember jut róla eszembe, aki megszerette velem a Paddyt... Meg átküldte a számot, ami a Death Note főcímdala... Valami nem stimmelt a fájllal és a végén az utolsó pár másodperc egy másik szám egy részlete. Milliárdszor ültem azóta gépnél és szedtem le zenéket, de azt a dalt újra nem vagyok hajlandó. Egy bő éve így van a telefonomon és így is marad. 
Túl sokat gondolok rá. Nem szabadna. Ám ez olyan, mint mikor egy kisgyereknek megtiltanak valamit. Onnantól kezd igazán olthatatlan vágyat érezni iránta. Nos, valami ilyen helyzetben lehetek magam is. Bármi történik, és bármit csinálok mindig az eszembe jut. 
Ma édesanyámmal elmentünk kicsit pancsolni, meg csajos délutánt tartottunk. A képeket visszanézve jó érzés tölti el a szívem... Fájdalommal keveredve. Mert visszamosolyogtam magamra a képernyőn keresztül és ez jutott eszembe: Miért adatik meg nekem ritkán, hogy őszintén mosolyoghassak? 
Persze, hogy egyből Clyde-ra asszociáltam. Én, aki az ő szemében mindig Bonnie Parker voltam, mára csak egy megtört kislány lettem szaggatott álmokkal. Megint csak anya, aki fogja a kezemet és tartja bennem a lelket. Sosem mondja nekem, hogy adjam fel, csak kér: "Várj kincsem... Szerintem ő csak azért nem aggódik, mert úgyis tudja, összevet még titeket a sors." Drága anyukám, nagyon szeretnék hinni neked! 
A fotóra visszatérve még egy momentum erejéig, leírtam a gondolataimat, amik akkor rám törtek. Gondoltam, hogy teljes verset írok, de szerintem ennyi, kivételesen mindent elmond. 

"Egykor hevesebben dobogott a szíved, ha így néztem rád, mára csak kezed lendíted. Volt mikor még miattam vártad enyhet adó éjjeled, s mára az egész semmivé lett. Részünkről csak mosoly mögött a fájdalom, s nagy ritkán kijáró önfeledt pillanat. Mondd meg mindenható a fellegekben mára miért csak ennyi maradt?" 

És ez az, amit tényleg nem értek. Hogy lehetek még ilyen szerencsétlen ilyen téren? 

2013. július 23., kedd

11.- Suit up!-day (röviden)


Egy hirtelen ötlettől vezérelve elhatároztuk, hogy kiöltözős napot tartunk. Az viszont eszünkbe nem jutott, hogy mindenkinek szólni kellett volna... Túl logikus lett volna. :) Mókás társaság gyűlt össze, immár külsőségeket tekintve is. Szociális-közösségépítő program gyanánt fotózgattunk, dumáltunk, iszogattunk... Ergo csak a szokásos. Ha nem én lennék én, irigyelném magamtól ezeket a jó hangulatú estéket. Ilyenkor jövünk rá, hogy nem a külsőségek teszik az embert azzá, aki. A különbségek pedig  kiküszöbölhetők. Ám érdemes megörökíteni néhányat a boldog pillanatokból. Nem azért mondom, hogy utána azon a kék- közösségi portálon elindulhasson a likevadászat.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezeket a pillanatokat nem tettem közzé, de mégsem ez a dolog magja. Egyszer élünk. Így minden pillanat az életünkben egyedi és utánozhatatlan. Kár lenne ezeket nem megörökíteni, hiszen min fognak majd nevetni a gyerekeink 20 év múlva? :)




2013. július 21., vasárnap

10.- A bástya a sárkány és a békakirályfik

A pénteki nap a depressziósok és az idegbetegek napja volt. Erre sikerült ráébredjek. Mindenki ki volt készülve körülöttem és vagy össze-vissza kicsapkodott minden üveget, ami "leállt vele kötekedni". Ez nem csak az alkohol hatása volt ismerősi körömben. Talán a hold állása, és a klíma az oka... Esetleg a mindenkinél szinte sorszerűen egyszerre összeálló negatív körülmények. Ha a vonzás törvénye létezik (márpedig szerintem van és punktum) akkor még a rezgéseink is egy hullámhosszra kerültek. Márpedig, ha az elméletem stimmel, akkor nem túl pozitív dolgok várnak ránk...
Ámbár igyekszem pozitívan hozzáállni mindenhez, még ha ez elég meddő próbálkozásnak is tűnik.
Mindig is erős embernek tartottam magamat. A padlóról mindig felálltam, a legnagyobb pofonok után is... Egyedül. Mefedron szerint, azért mert ezt én választottam. Nem lett volna rá szükség, mert lettek volna, akik segítenek.
Ezen magam is gondolkodtam. Talán az embereknek megszavazott bizalmam elveszítése az igazi ok. Félek megbízni másokban, ha bajban vagyok. Természetesen ez nem azt jelenti, h bennem nem lehet megbízni. Bárkinek, aki nekem fontos, problémája van, én azonnal állok a rendelkezésére. Csak én nem merek ennyire bízni másokban. Ha valaki segítene nekem, kiszolgáltatottnak érezném magamat. Belehalnék, ha nekem ilyen szinten kellene függjek valakitől.
A szombati nap, viszont a beszélgetések napja volt. Ezalatt pedig nem a felszínes csevejeket értem az új ruhákról, az időjárásról, vagy az aktuális kiszemeltről. Egyszerűen csak jó érzés volt, hogy más mondandója által döbbentem rá arra, ki vagyok és mit is akarok. (Még, ha én sosem tudom igazán, akkor is van ami megfogalmazódott bennem.)
Nehéz bevallani magunknak, hogy rosszul csináljuk. Hogy minden, amiben hittünk sosem létezett. Hogy volt, aki nem megmászta a bástya magas falát, amit magam köré építettem, hanem lerombolta. Mikor már csak porfelhő maradt, mosolygott és távozott. Évek munkáját döntötte le, egyetlen apró mozdulattal, s most hol egyedül, hol számomra fontos emberekkel próbálom újjáépíteni a falat. A belterületre csak az léphet, aki az építésben segédkezik. Akinek pedig ez az egész köszönhető, az az ember ott ül egy fa hűst adó árnyékában, sörözik, és mosolyogva lesi, hogy futunk ki mi munkások a határidőből...
Néha azt kívánom bárcsak esett volna le és halt volna szörnyet, mielőtt megölte volna a toronyt védő sárkányt is.

2013. július 19., péntek

9.- "És reggelig lógtak a bitón"


A dal szövege találó. Annyiszor olvastam már el, hogy lassan már megjegyzem. A baj, hogy ez is emlékeket idéz fel. Aki boldog az zenét hallgat és élvezi. Aki meg nem, az megérti a szöveget és magáénak érzi. Ez a jó az egészben, hogy hangulatodtól függetlenül tudod élvezni. A teljes szövege így szól:

"A vezér lánya volt, a fiút tolvajként ismerték. De egymásba szerettek. Titkos légyottok az éj leple alatt, fogadalmat tettek egymásnak. Egy ködös napon a fiút elvitték, hogy megöljék a börtön falai között. Mikor a lány elszökött vele, hirtelen elkapták őket. És reggelig lógtak a bitón. Sok év eltelt, maradványaik is eltűntek és senki nem emlékezett az igazságtalan mészárlásra. Feledésbe merültek, csak a klán vezére gyújtott gyertyát lányáért. De mindenkinek meg kell fizetnie a bűneiért, amiket elkövetett és egy szerelmes szíve soha nem felejt. Egy szellem a sírból nem fogadta el végzetét. Mert egy haraggal teli lélek halhatatlan. Fájdalmas hívogatás hallatszik a sírból, messze-messze. Mikor az északi szél újra kiáltja nevét... Mindörökké.
Felkelt szürkületkor, hogy bosszút álljon minden bűnért. Előjön az árnyékból, hogy csillapítsa szenvedését. A harag vezette, nem feledte bánatát. A végtelen fájdalom idézte elő a szellemet a sírdombról. Mikor a nap lemegy, egy ártatlan lélek eljön a bűnösökért-szól a jóslat. Valaki eltűnt a városból, csak a kiltjét találták meg, egy hideg holttest feküdt a kikötőben. A sötétben kezdődött hét halálos éjszakája és egyre kevesebb az áruló. És a fájdalom megmarad, mert a bosszú nem helyettesítheti a megnyugvást és a harag sem mentheti meg a lányt."


Jelenleg én ezt a számot magaménak érzem. A hideg ráz, mert már erről is álmodok. Mostanában ez a jelenet éjjelente meglátogat, s nem hagy szabadulni a gondolattól, ami napközben is a fejemben jár. Mindezek mellett még a múlt képe is vissza-vissza köszön. Néhány fotográfiával, s gondosan lejátszott dallammal emlékeztet a röpke boldog pillanatokra, majd a kettőt összekapcsolja és távozik. Mit hagy maga után? Rengeteg kételyt és kérdést. Jövőképek tömkelegét tárja elém. Én meg csak ülök féligszítt cigaretta a kezemben, s íze a számban, miközben meredten bámulok magam elé, s életem filmjét nézem. (A hang Dolby Digital és a 18-as karika a film egyes részein igencsak elkél. ) Egyik pillanatban nevetek, mert az életet nem szabad komolyan venni, hiszen ezt a játékot nem éljük túl. A következő momentum pedig egy apróbb-nagyobb esemény okán szolgáltat okot arra, hogy kicsorduljon (jó)néhány csepp könnyem. Egyik percben még sziklaszilárdan állom a kemény boxoló (az élet ütéseit), s nagyképűen (kissé flegmán) közlöm vele: Csak ennyit tudsz? Amíg pedig nevetek az előző, eredetileg keménynek szánt simogatáson, addig olyan rúgást kapok gyomorszájba, hogy a mentő visz el. Ott pedig közlik: Belső vérzés. Nem tudni, megéri-e a holnapot... Jelenleg (ami nálam csak erre az egy adott pillanatra vonatkoztatható) nem látom ilyen tragikusnak a helyzetet. Semmi kritikus állapot. Egyszerűen, csak éjszaka van és ő mellettem lóg a bitón...



2013. július 17., szerda

8.- A rejtélyes rajongó

Szokásos a helyzet. Nem tudok aludni. Nem azért, mert a cyber világ annyira magához láncolna... Egyszerűen csak nem éreztem fáradtnak magamat.
Jelenleg forognak kis fogaskerekeim, ki a fene lehet.... Ja, hogy nem avattalak be titeket a részletekbe? Akkor ideje mesélnem...
Mondtam anyunak hagyja nekem még egy kicsit itt a "pötyögit" mert pár dolgot meg szeretnék nézni. Rábólintott, s nagy szerencsémre (??) nem mondta, hogy tegyem el hamar, úgyhogy ezért ülök itt még hajnali negyed 4-kor is. Azt hiszem (??) nem bánom...
Pont a minap panaszkodtam Picurinak, hogy kihaltak a romantikus és a rejtélyes férfiak... Esetleg egy-kettő maradt meg az utókornak, mutatóba. Nos, megszólaltam. Tudjátok, van az a kérdezgetős oldal az ask.fm és a macska rúgja meg, hogy nem kapcsoltam ki a "névtelen kérdezés" funkciót. Kis ideje már böngésztem, mire kapok egy üzenetet a most már "Mysterion"-nevű úriembertől. Az első üzenete így szólt:
- Szeretlek pedig nem szabadna :/
Na, ez volt az a pillanat, hogy majdnem kiesett az egér a kezemből, s felmerült bennem az is, hogy félrenyomott-e... Nos, a későbbiekben rájöttem, hogy vagy valaki irgalmatlanul meg szeretne szívatni (akkor ez egy aljas tréfa) vagy léteznek még igazi megoldásra váró rejtélyek. Egy embert lőtt ki, aki eszembe jutott, bár ezzel elég messze jutottam. Ki lehet? A fiatalemberbe pedig szorult egy jó adag művészi hajlam, midőn a következőt kaptam tőle: "Kilétem maradjon hát titok, tán mindkettőnknek így jobb.. Csókodért megküzdenék, tűzön s vízen által mennék..." - faggatom kilétéről, s ő megint csak válaszol: "Nem tehetem, szebben szólva nem merem.." - próbáltam utalni rá, hogy nekem mondhatja bárhogy, de ilyen választ kaptam rá: "Szívem tiéd immáron, nevem tán megtudod a nyáron.. Felfedni kilétem még nem merem, hisz belsőm farkasokkal teli verem.. Hol a józan ész, s a szív, élet-halál harcot vív.." Erre csak azt kérdeztem: Immáron vagy régóta? Mire ő: "Régóta.. Csupán így jött ki a rím.. De inkább befejezem a rímelést." - említettem neki, hogy mivel ismer ezért tudhatja, hogy majd megpukkadok, hogy megtudjam ki ő... (Hát kinek az oldalát nem furdalná a kíváncsiság?) "Tudom, és az az érzésem, hogy ha megtudod kapok a buksimra. :)" - túl jól ismer a fiatalember... Érzem, a válaszából... Mondtam neki, hogy elég jól ismerhet, mire jóformán gondolatolvasóként reagált: "Ilyennel nem tréfálnék soha, főleg nem veled. Kérlek, bocsáss meg, ha némileg "kicsaptam a biztosítékodat", nem ez volt valódi célom. Cserébe elárulok valamit, ami tudom, hogy megfordult a fejedben: Semmi közöm Clyde-hoz. Kívánok neked, további szép estét/reggelt. Csókolom a kis kacsóidat." - és kész vagyok... Annyit tudtam meg, hogy 2-3 éve ismerem, de nem jutottam sokkal közelebb. Akik  eszembe jutottak, nem lehetnek... Egyikük sem... Ki az a rejtélyes Mysterion?

2013. július 12., péntek

7.- Röviden

Kimaradt 3 nap, hogy nem írtam. Tipikus női logika, hogy pontosan ennyi ideje filózok azon, hogy le kellene ülni írni...
Igazából az elmúlt napokban sem történt semmi rendkívüli. Csak pár olyan jó dolog, amire még akár idős koromban is szívesen emlékszek vissza. Például a tegnap este. Ültünk, borozgattunk hármasban és kifejezetten jó volt, hogy nem voltak köztünk lányok (persze, rajtam kívül). Felettünk a csillagokkal teli ég, kezünkben egy üveg bor, egy vörös macska, és beszélgettünk. Nagyon jó érzés volt.
Egyetlen probléma igazából, hogy manapság, amikor kijárkálunk szit-re, csak szakmájukat végző lábtátogatós hölgyekkel találkozunk leginkább. (Kivétel azért akad egy-kettő) Csak a nagy része korcs...
Szóval, voltaképpen az elmúlt pár nap a pihenésről és a barátokról szólt. Egyetlen bajom csak az, hogy egyszer sem voltam még Orfűn idén. Pedig kissé már pancsolhatnékom van. Jövő hétvégén meg nem fogunk tudni menni, mert én megyek Dombóvárra... Hoppá, majdnem elszóltam magam ;) Lesz ám élménybeszámoló rendesen ;) Addig is fárasztalak benneteket "unalmas" hétköznapjaimmal. :)

2013. július 10., szerda

6.- Konfliktuskezelés

"Az agresszió nem megoldás!"- mondta mindig édesanyám, akinél kevés türelmesebb embert ismerek, bár életében szerintem nála is elszakadt egyszer-kétszer a cérna. A tanulság, pedig a régi: Ne ébreszd fel az alvó oroszlánt! (Bár nálam pont skorpiót, de ez most teljesen lényegtelen. :)) Nos, a lényeg az, hogy az elmúlt... hmm... jó pár órám arról szólt, hogy diplomáciai készségeimet fejlesszem (vagy legalábbis, szinten tartsam). Az eredménnyel elégedett vagyok. Mindig igyekszem konkrétan mégis óvatosan megmondani a véleményemet ( leginkább, mert én sem tűröm el, hogy velem valaki nem megfelelő hangnemben beszéljen.) Bár egyik ismerősömet "kipécéztem" állítása szerint. Idézem (szabadon) " Nem értem. Minden nap beszólsz, oltogatsz és én mégis mindig idejövök hozzád beszélgetni. Komolyan mondom, mintha igényem lenne arra, hogy bunkó legyél velem. " Valamint a továbbiakban azt is volt olyan kedves közölni, hogy szerinte engem ez (is) vonzóvá tesz. Ettől függetlenül nekem biztos, hogy problémám van vele. De igazából azon kívül, hogy időnként a falra mászom tőle, mert marhára idegesítő, semmi gondom nincsen szerény (pff... xD) személyével . :) Csak vannak emberek, akik nehezen értenek a szóból. ( A félreértések elkerülése végett, kicsit én is ilyen vagyok. Csak én magamat szívósnak és kitartónak nevezem. A kettő azért igen más... ) Ma úgy döntöttem letisztázom a dolgokat és minden körülöttem levővel, akivel voltak nézeteltéréseink, tisztáztuk. Rövidre zárva pedig, sokkal egyszerűbb leülni és megbeszélni a gondokat, mint elmenekülni, vagy támadni. Ezt a jövőben pedig igyekszem még gyakrabban megfogadni.