98.- A szerelemről

"Várlak. S, ha majd 20 év múlva látlak, lehet, hogy ugyanúgy megkívánlak, mint Április elején." Rúzsa Magdolna-Április

Oly' bolondos, s oly' bohókás. Mennyi kínt okozó, mégis vágyjuk, mint fulladó egy lélegzetet. Holott, ami miatt megszűnik a lég, s forró tikkasztó után, észrevétlenül hirtelen csap át szúró-hűvösbe... Igen, ez volna a szerelem. Genetikailag belénk kódolva vágya. Nem tudunk mit tenni ellene, s talán a leginkább kontrollálhatatlan az Életünkben.
Istenem, milyen könnyű volna azt szeretni, akit az elménk megfelelőnek érez. Hisz' nézd csak Bonnie! Szeret téged, óvna, s vigyázna rád, meghallgatná szíved minden óhaját, s megjavítaná lelked minden repedését. Nem csorognának tőle könnyek arcodon, mert feltétel nélkül vágyódik hozzád.- magam pedig pislantok kettőt, halovány mosoly jelenik meg arcomon, majd tekintetem afelé fordítom, kiről tudom, hogy jót akar nekem, s csak ennyit mondok: "Nem Ő az Igazi."
Ahogy az előző században mondanák, elszalaszt az ember lánya egy jó partit. Mindezt azért, mert szíve inkább húz a gyötrelem felé. Hívhatod, ahogy akarod, a szerelem nem egy nyugodt vízi sétahajózás.
A reinkarnáció hívői úgy tartják, egy valami nem változik egyetlen életünkben sem: a szemünk. Midőn a lélek külvilág felé fordult tükre, így ketten, akik már találkoztak valamely előző létükben felismerik egymást tudat alatt.
Lehet az ember szkeptikus. Senki nem tiltja meg. Ám, ha belegondol, maga is ráeszmél, hogy nézett már farkasszemet olyasvalakivel, akinek a tekintete ezer és millió gondolatot ébresztett benne. Vonzódást, vágyat, s a tudatot, hogy ismeri, de fogalma sincs honnan. Lehet ezeket karmikus találkozásoknak nevezni, ám a lényegen mit sem változtat.
Két ember véletlen találkozása nem létezik. Számomra maga a gondolat is legalább oly abszurd, mint a tézis, hogy az ember leélheti a neki szabott időt Élete Párjával teljesen konfliktusmentesen. Ugye milyen balgaság? Hisz' kell a küzdelem, az átsírt éjek, s a fájdalom..
Vannak, kik azt hiszik kiábrándultak ebből, nem keresik, s valahol lényük mélyén próbálnak beletörődni a "sorsukba", hogy nem találják meg a másik felüket. Ám a boldogság iránti vágyukat már csak emberi mivoltukból kifolyólag sem fogják tudni soha elfojtani magukban, s előbb-utóbb homlokon csókolja őket a felismerés: Enélkül sosem lehet az ember maradéktalanul boldog.
Nincs, ami pótolni tudná...
A torokban dobogó szív, remegő kezek, zavart szavak motyogása mikor hozzád szól. A legjobb formádat mutatnád, s ahogy múlnak a percek döbbensz rá, hogy egy épkézláb mondatot nem bírsz összetenni, míg egy légtérben vagytok.

Majd, ha románccá válik, a (titkos) légyottok varázsa, lopott percek, elkószált gondolatok, titkos összekacsintások, majd a pillanatnyi mosolyok, melyektől utána olyannyira eufórikus érzés kerít hatalmába, hogy elmédben csak ódákat tudnál zengeni róla... az általad túlmisztifikált átlag emberhez. Aki mindeközben legalább annyira botor,s gyarló, mint bárki más. Ettől függetlenül reménytelen egy rózsaszín ködfátyoltól elvakult embert szembesíteni az Imádott hibáival. Csak ellenállást váltunk ki belőle, s védeni fogja, mert Ő látja benne azt, amit más nem vesz észre.
Vele minden pillanat szebb, nélküle kínzóbb, hisz kalandos, mint egy hullámvasút. Emberfeletti magasságok, s lassan-gyilkoló, belülről csendben emésztő völgyek. Szerelem és gyűlölet. A kettő közt pedig mindössze egyetlen hajszál. Ami stabilabb a világon mindennél. Mert Nagy Ő, hiába van csak egy, de, ha valakibe az ember Szerelmes volt, akkor az a sejtjeibe ivódik, sosem múlik el teljesen.
Emlékeket hagy maga után, s olyan művészeti alkotásokat, amelyek tovább élnek, mint az alkotó. Mert jöhet bármilyen modern kor, ez az érzés megmarad. A maga tiszta, gyönyörű, angyali és kegyetlen valójában.

"És: most mondja Erzsi. Mi a kegyetlenség, mi a gyávaság, és mi az erkölcs? Maga iránt ne legyek kegyetlen, aki aki annyi fájdalmat okozott nekem-s Ő iránta, a Jóság, a reménytelen jóság, a hallgató, kíváncsiság nélküli, igénytelen, önzetlen szeretet iránt igen? Mondja, mi kötelez e földön Erzsi- ha nem a Jóság? " (Füst Milán levele Jaulusz Erzsébethez-részlet)