Számtalanszor olvastam már a két végletről: a vallásosságról és a meggondolatlan-féktelenségről. Úgy tűnik nincs átmenet. S, ha már bomba, szóljon nagyot! Százszor inkább leszek néha bűnös, mint ártatlan! Az emberben persze van, hogy megszólal a lelkiismerete, mikor már neki is sok, amit tett, de ez alapvető. Bocsánatot kérni is tudni kell. Ám most nem erről szeretnék mesélni.
Az utóbbi időben igen sokszor futottam bele vallásos, majd "lázadó"gondolatokba. Megmondom őszintén, engem ez világéletemben hidegen hagyott. Kevés dolog köt le kevésbé a vallásnál. Mindenről megvannak a saját nézeteim és nem vagyok hajlandó gondolkodás nélkül hinni valamiben, amit mások akarnak a számba rágni.
Megtehetném, hogy úgy élek, ahogy a "helyes" lenne. Leszokom a dohányzásról, mérsékelem a húsfogyasztást, az időnkénti alkoholfogyasztást pedig nullára redukálom. Megérem a 100 évet cserébe lemondok mindenről, ami miatt megérné... :D (Jó, ez egy morbid vicc volt.)
Tegye fel a kezét a monitor előtt az, aki még soha nem szeretett bele olyan emberbe, akibe nem lett volna szabad. A minap olvastam, hogy tudósok a szerelmet, nem is mint érzés, hanem mint addikció definiálták. Mert az érzés legalább annyira függővé tesz, mint a kemény szerek. (Megfigyelte már valaki, hogy azoknak mennyire vakvágányon, illetve kényszerpályán van az életük, akik kemény drogokkal élnek? Pont azért, mert a két érzés, majdnem egy és ugyanaz. Ölhet, butíthat, nyomorba dönthet.) A szerek használójának a drog a minden, míg a szerelmesnek imádata személye. Hova is jutottunk? "Ne tisztelj más Isteneket!"-ezzel is csak azt ismerik el, hogy vannak.. Nemde? Valamint, hogy "Ne imádj bálványt!"-ergo, ha valaki a szerelme képeit kiteszi akár a közösségi oldalára vagy csak az íróasztalára, megszegi a Tízparancsolatot.
Előfordult az már vajon mással is, hogy hazudnia kellett valaki érdekében? Azért, mert segíteni akart neki, vagy akár csak, mert saját magát kellett kivágnia szorult helyzetből? Nem kételkedem, hogy mindenkivel megesett már. Ne legyünk álszentek. A mai világban lehetőségünk nem volna érvényesülni, ha mindig csak az igazat mondanánk. Természetes, hogy törekednünk kell rá, de kérdem én, hibát vét-e, aki a hallgatásával valakit óvni akar a fájdalomtól? Szubjektív meglátásom erről azt hiszem egyértelmű. Így eljutottunk addig, hogy "Ne tégy hamis tanúságot!"
De ami a legjobban kiborít, az a "bujasághoz" való hozzáállás. Egyszerűen a hátam borsózik a gondolattól, hogy vannak emberek, akiknél még megállja a helyét a tézis, hogy "Szeretkezni csak abból a célból szabad ha gyereket szeretnének!"- elkeserítő. Ha ebben a témában olvasgatok, gyakran belefutok a "másik tábor" igen gyenge lábakon álló ellenérveibe, miszerint a mai fiatalok orrba-szájba közösülnek mindennel és mindenkivel, aki az útjukba akad.
Hja kérem, ez nem a korszak hibája, hanem a szülőké, akik nem figyelnek oda a gyerekükre és azoké, akik mindig csak a másikra mutogatnak. Mert lehet le kellene ülni azzal a kiskamasszal (lehetőleg mihamarabb) és ha kínos, ha nem, elmondani neki a tényállást. Persze, nem lehetne így sem megvédeni őket mindentől, de legalább benne lenne az esély, hogy elgondolkodik.
Édesanyám mindig azt mondta nekem, mikor anno erről kérdezgettem, hogy: "A szeretkezés a szerelem legmélyebb kifejezése."- s bár tudom, hogy manapság ez már nem feltétlenül állja meg a helyét, szeretnék hinni benne, hogy ez valóban így van. Mert szexelni lehetne bármikor, bárkivel és semmi nem különböztetne meg minket az állatoktól. De az sem lenne kevésbé kellemetlen, ha mondjuk az ifjú pár a nászéjszakán ejtené meg az első aktust és ott bukna ki, hogy nem működik köztük a kémia.
A magam részéről sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy az ember legyen becsületes és tiszta lelkű, lehetőségeihez mérten pedig segítsen másokon. Mindeközben pedig adja Önmagát. Nem a társadalmi nyomásnak kell megfelelni, mert a döntéseit mindenki maga hozza meg, a következményeket pedig szintúgy ő viseli. Csak arra figyelj, hogy: Mindig bele tudj nézni a tükörbe!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése