Valóban. Érdekes, hogy mi mindig a fiúkkal jöttünk ki jobban.
Sosem panaszkodtak az miatt, hogy begöndörödött a hajuk a reggeli párától és hiába volt a reggeli vasalás. Mindemellett az ő beszéd témáikhoz mindig is hozzá tudtunk szólni mert valahogy soha nem jöttünk lázba a legújabb szempillaspiráltól és a legújabb nőcis dolgoktól. Te rapperként öltöztél, az acélbetétes pedig mindig is az én ruhatáram része volt. Mennyit hallgattuk, hogy a "narancshajú meg a testvére!" Mennyit nevettünk nyafka sznob plázacicák legújabb pletykáin rólunk. Imádtam azokat az időket!
Ma sem változott a helyzet drágám. Ugye, tudnál te is mesélni? A lánybarátok hátba szúrnak és házi nyúlra lőnek, bekavarnak és rosszindulatú pletykákat terjesztenek rólunk. Milyen mókás, hogy Petivel még sosem volt olyan gondunk, hogy le akarta volna csapni a páromat a kezemről. :)
Ma is visszagondoltam, mikor David előtt az a kedves hölgyemény próbált befeketíteni, holott a nevemen kívül semmit nem tud rólam. Egy embert sosem az alapján kell megítélni ami terjeng róla, hanem arról, rászolgált-e. S egy bő hónapja dolgozom azon, hogy ne nyomjam le térdig a csülköm a hölgyemény torkán. Nem szeretem azokat, akiknek olyan unalmas az életük, hogy kénytelenek a miénkkel foglalkozni.
Mondjuk, már rájöttünk, hogy nem minden nő perszóna és nem minden pasi korrekt. De így is nagyon szerencsések vagyunk, mert olyan párjaink vannak, akikkel tiszta szívből imádjuk egymást, van egy kis patchwork családunk, és barátaink is, akikben feltétel nélkül bízhatunk. Addig teljes az életünk, s ne is törődjünk mással! :)
Csókoltatom művésznő:
Kishúgod: Bonnie
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése