2014. május 4., vasárnap

44.- Egy szakasz vége

Egy hónapja nem volt időm, illetve mikor az engedte, akkor pedig energiám megírni, hogy mi történt Bonnieval az utóbbi hetekben-hónapokban. Úgyhogy talán mos ennyi rövid bevezető után pótolnék is.
Egyetlen nappal az érettségi előtt áll. Hasában az eddigi jóllakottság érzet helyett most kőkemény sziklák kezdenek tornyosulni.
"Én nem izgulok!"-mondta ő. S egy darabig így volt. De ahogy telnek az órák és szembesül vele, hogy kevesebb, mint 24 órája van élete eddigi legnagyobb megmérettetéséig, izgulni kezd. Premivel éppen ezt vitatták meg pár órája és kivitelesen a fiú nem ráijeszteni akart Bonniera, hanem oldani benne a feszültséget. Idézném beszélgetésüket, az időnként előforduló naturalista hangvételért előre is elnézést  kérek. 

P: Én kábé ma kezdenék hulla másnaposan tanulni. Buli! B.: Elhiszem, de én már egy bő hónapja készülök, mindent átnéztem már, de matekból gyorstalpalókat csinálok
P: Tudom, tudom. Ügyes, okos
B: Fenét, fosok :DB: true. de én nem vagyok az?
P: Tudtommal nem, de ez egy héten belül kiderül. B:  :DD Jól esik a bizalmad P:  Mindig is bíztam benne, hogy egy olyan dologra képes leszel amire millió másik segg
B:  bazd meg P: Egyszerűbb, veszek egy kalapot rajta "hivatalos segg" felirattal, megkapod, ha átmész. Meg egy választott piát. Egye fene jófej vagyok. :DB: A feliratot a kalapon tudnám mellőzni :D

Tehát ilyen intellektuális beszélgetések és érzelemtől gazdag biztatások közepette lehetetlen küldetés volna folyamatosan stresszelni.
Ám ettől függetlenül rájött, hogy a felnőtté válás folyamatának kezdetén valami véget ér.  El fog veszíteni egy barátot, el fogja hagyni egy időre az otthonát és új életet kezd a tengerentúlon Daviddel. Most még úgy tűnik hónapokról van szó, de ki tudja nem-e ragad ott. Mindene meglesz, amire vágyik és mégsem.
Kifeküdt az ágyon. Egy régi imádott dalt hallgatott és a plafont bámulva filmtekercsként leperegtek előtte az elmúlt évek. Hogyan vált a naiv kislányból azzá aki. Nevetések, könnyek, botlások, könnyek, barátok, ellenségek, bátorság és megfutamodás; minden előfordult az elmúlt években. Tudja sok izgalom vár rá. Mindezek mellett tisztában van azzal is, hogy rengeteg dolog és ember vesz tőle búcsút egy könnyed mosollyal, szelíd legyintéssel, vagy éppen könnyekkel és egy erős öleléssel.


"A kis herceg némi kis szomorúsággal kigyomlálta az utolsó majomkenyérfa-hajtásokat is. Szentül hitte, hogy soha nem fog visszatérni többé. De aznap reggel nagyon-nagyon jólestek neki ezek a megszokott munkák. S amikor utoljára öntözte meg a virágot, és be akarta borítani a burájával, egyszeriben sírhatnékja támadt.
- Isten veled - mondta a virágnak.
A virág azonban nem felelt.
- Isten veled - ismételte.
A virág köhintett. Ezúttal azonban nem azért, mintha megfázott volna.
- Ostoba voltam - mondta végül a kis hercegnek. - Kérlek, ne haragudjál rám. Próbálj meg boldog lenni."

2014. április 3., csütörtök

43.- Bonnie anno- Dühöm Balladája

Nővérem <3 (ha valakit érdekelnek a fotóim, fb-n megtalál)
Szemem kihúzom, s a vörös rúzst is felteszem. Nem érdekel milyen problémák forognak fejemben. Soha nem bíztam az eszemben, s másokéban is csak mosolyogva, maximum jókedvemben. Unom már az egészet. Fáj, hogy jó egy jó embert ragad el tőlem az természet, senkiházik lelkét pedig marja már az enyészet. Vigyorogj a képembe szutyok kis liba, s ne lásd meg magadban hol is van a hiba. Tán, hogy több szerszámot fogtál már, mint kilincset és s ribancságod hordod magadon, mint egy rozsdás bilincset. Dicsekedj azzal, hogy sötét vagy, mint az éjszaka, s könyvet sem vettél kezedbe már ki tudja hány évszakja. Tedd a kirakatodba amid van, a nagy büdös semmit, s értetlenkedj, hogy a pasik tőled miért akarnak tőled csak ennyit. Talán azért mert másra nem vagy érdemes, pár húzásra majd irány a leves! A többi mozgó baromfi közé, ki miközben fő is csak a lábát tárja, s lába közt a táncot igen sok fiatalember járta...

Kedves két lábon járó elkorcsosult népség, szülőanyja pólójában, ki értelmet nem látott mostanában. S ezzel még kedves voltam. Különben említettem volna, hogy az életben... Nem láttam ekkora nyomorultakat rózsaszín szerelésben. Cicafiúk, ha volna tököm hát mind bekaphatnátok! Ráuntam a csendre, így most dühöm hallgassátok! Lenéztek mert más vagyok? Szívetek joga... Pár év múlva meglátjuk majd ki fekszik a porba'. Lenéztek egy hajléktalan, s oltjátok mert sokan vagytok? Csak egyszer szátokba ne tiporjanak, mikor majd mások lesznek a nagyok! Nem ti... Szarháziak... 

Tisztelt emberek, kik valaha nekem fontosak voltatok. Nem értem fejeteket el tőlem miért fordítjátok. Őszinteséget vártatok, megkapjátok... Szerettelek titeket, sosem untam volna rátok! Barátok voltunk, sokszor már majdnem testvérek, s mégis fáj, hogy ilyen messzire sodort minket az élet. Nem fizikai távolság mi köztünk állhat, hanem fájó szíveden mart seb, ami általam beleégett. Hibáztam milliószor, mert mi is vagyok? Magam is csak gyarló emberrel? Sok mindennel vagyok vádolható. Kivéve egyetlen eggyel... Hogy valaha cserben hagytalak volna... 

2014. március 6., csütörtök

42.- Táncoslábú bevándorlók

A sétáló gerlepár
A bevándorlók
Soha nem értettem ezt a lányt! Hogy lehet, hogy vadidegen emberekkel teljesen nyílt tud lenni, ismerősei előtt meg gátlásos? Ritka, hogy fel tud oldódni s, ha sikerül is neki, furcsamód akkor sem alkohol hatására. Mi több, jóformán már nem is iszik ilyesmiket, mert jóformán a puszta gondolattól is felfordul a gyomra. Persze ilyenkor mindenki azzal a kérdéssel kezdi bombázni, hogy Terhes-e? Eszerint manapság elképzelhetetlen, hogy egy 18 éves lány tudatmódosító nélkül is jól érezze magát? Zseniális életkilátások...
De felesleges is ezen rágódni... Inkább elmesélem, hogy Bonnie és David örökmozgóságukkal hogyan tettek egy kis nyugis koncertet hetedhét-határon túli bulivá. Persze, kezdjük az elején...
Péntek este a Junkie Jack Flash koncertezett Est Caféban, s midőn az énekest is személyesen is ismerik, számaikat pedig egyre-inkább kívülről fújják, kötelességüknek érezték, hogy ott tomboljanak. Probléma ezzel nincs is. A szerelmespár, RizsJankó, Baki és Tóni társaságában a legnyugisabb péntekből is igazi emlék lesz. A puszta jelenlétükkel szebbé teszik a mindennapokat. Így működnek a barátságok.
A zene természetesen (mint mindig) fenomenális volt, s a gerlék (míg barátaik inkább hátul beszélgettek) ropták a "bal sarokban". Mozgáskultúrájukat tekintve a körzetük kiürült s ők úgy verték fel a port, hogy a külvilág valószínűsíthetően nem minősítette őket épp épelméjűnek. Bár nem tudtak sokáig ott lenni de talán elég is volt annyi.
Kapunyitási pánik :D
Másnap délután Attilával karöltve indultak Mohácsnak (a városnak a vész pedig talán csak akkor jött el igazán ;)) [A nap további részének elmeséléséhez tudni kell, hogy David unokatesója a mohácsi ünnepségen beöltözött, s miként a hagyomány szerint a "szerelésben" a hagyomány szerint nem lehet megnevezni, így maradjunk a "Busó" névnél]
Szóval útban Busóhoz folyamatosan kattintgatták a fényképezőgépet, mert mindent le kellett kapniuk "Hé David, csinálj már egy képet arról, ahogy kinyitom a kaput!" " Nézd, megyünk az utcán! Fotózd már le!" S ez így ment egész estig mikor is bementek Mohácsra körülnézni a 3 bevándorló, Busó és a barátnője Réku.
Busóval civilben
A főtéren kapásból beszédbe elegyedtek egy elég elvont rasta sráccal, aki elmesélte, hogy a macskáival él, akiket szívből rühell. [Természetesen barátunk már enyhén illuminált állapotban  leledzett, s a mi Attilánknak sem porzott már a mája a szomjúságtól]
-Attila: Te! Ha raszta vagy, akkor nem mosol hajat?
- Raszta: Nem szoktam.
- Attila: Fúj, akkor nagyon büdös lehet!
- Raszta: Hogy az én hajam büdös?! Szagold meg, ha azt hiszed!
Kezébe vett egy hajtincset, kissé félve illatmintát vett, majd bódult arccal új barátunkra nézett.
- Attila: Nahát, milyen jó illata van! Parfüm?
- Nem, füstölő. Ha érted mire gondolok.- majd cinkos kacsintás után egy nagy vigyorral a képén fordult az üveg VBK felé, s egy sztorit a közepénél kezdett mesélni, hallgatóságát tekintve talán a szökőkútnak. S Bonnie inkább elkezdte felfedezni a tájat, ahol volt. Kövek, fák, utak, templomok, kövek, polgármesteri hivatal, török kori templom, enyhén ittas busók, lézengő emberek és a hippi pár, akiken mosolyogtak.
Mélázásából az utóbb említett páros lány tagja ébresztette fel
- Hippi leányzó: Bocsi, ne haragudj!
- Bonnie: Parancsolj!
- Hippi leányzó: Te annyira szép vagy!
Főhősnőnk pillanatnyi döbbenetét látva elmesélte, hogy rajzol és akvarelleket fest, úgyhogy művészként "rajong a szép emberekért" majd ezek után a vele érkező két fiút is megdicsérte, de a lány maradt a kedvence (ami valljuk be, mindenkinek jól esne.)
A kifestett busó és Réku
- Hippi leányzó Bonnienak címezve: Ti egy pár vagytok?- kérdezte, majd mosolyukat látva nem várta meg a választ.
- Hippi leányzó: Ti egy igazán szép pár vagytok!- majd ennek örömére megkínálta őket saját borával (amibe Bonnie belekóstolt és mivel édes volt ezért ízlelőbimbói igencsak repestek az örömtől.) A szép szavak után a woodstocki hölgyemény kezeit és tekintetét az ég felé emelte, s úgy kezdett forogni, mintha LSD-s bélyeg hatása alatt lett volna. S így történt-e vagy sem, a vendégek szívébe igencsak belopta magát.
Teltek-múltak az órák, s mikorra a körülöttük lévő táj egyre sötétebb-szomorkásabb színben játszott, úgy fokozatosan kezdett a hangulatuk is romlani. Egy idő után már csak a meleg szobára vágytak és, hogy kikapcsolhassanak a nem épp ingerszegény környezetben eltöltött délután után. Csak hát, még 2 órájuk volt a buszig, s halvány szőke lövetük nem volt, mit csináljanak addig.
Koncert előtte
- Valami ingyen rockkoncert van a moziban! Gyertek, nézzük meg!- kiabált oda nekik Réku, s jobb dolguk nem lévén be is ültek.
A szépséges szőke énekesnő már messziről kiszúrta Busót és egy idő után már jóformán nem is foglalkozott azon látszat fenntartásával, hogy a koncert nem csak neki szólt. Ám a zene hiába volt jó, ülve élvezni egy country-rock koncertet elég nehéz. Egy darabig próbálkoztak vele mégis, aminek eredménye Attila punnyadt-unott arckifejezése és egyre romló kedélyállapota lett. (Érthető módon.)
Ekkor főhősnőnknek támadt egy ötlete.
Koncert utána
-Gyere, táncoljunk!- húzta magával Davidet, aki nem különösebben tiltakozott a hirtelen támadt idea ellen.
Az események egymást követték, s pár perc múlva azon kapták magukat, hogy a fiatalok mindenhol felpattantak, kattintgatták gépeiket, mert mindannyian a busóval pózoltak, s a végén már hangosan énekelték a dalokat és a színpadon táncoltak, miután közvetlenül előtte már az első sorban kicsápolták magukat. S mindezt kik kezdték? A bevándorlók! A végén Busó, Réku, Attila, David és Bonnie egymással és vadidegenekkel tombolva csaptak egy fergeteges bulit!
S bár a zenekar nevét a mai napig nem tudják, attól függetlenül életük egyik legjobb koncertje lett belőle. Legalábbis Bonnienak biztosan...

2014. február 26., szerda

41.- Képriport az elmúlt hónapról

Fogalma sincs róla hol áll a feje, amikor a kezdésen gondolkodik. Hetek óta rágja magát azon, hogy újra le kellene írja az érzéseit, de... hát, mostanában valahogy kimaradt és nagyon hiányolta. Így most in medias res próbálja pótolni az elmúlt egy hónap eseményeinek leírását.

Ez az időszak a búcsúzásé. Szokták mondani, hogy minden vég valami újnak a kezdete, de a jövő előtte még ködös. Fél. Végzős évének mérföldkövei zajlanak, két hónap múlva érettségi, majd szakma, egyetem, munka, család, gyerek, nagyszülőlét, s lepereg az élet. Bocsánat, kissé előreszaladtam...
Bár ezek után valószínűleg érthetővé vált, hogy min pánikolt be. Vagy még így sem? Nem látom reálisan...

Így egy hónappal a szalagavató után sem képes elhinni, hogy már ezen is túl van. Kislány kora óta várta és igen, olyan tökéletes volt, ahogy elképzelte.
A szőke herceggel táncolhatott a bálon, a barátai és a szerettei vették körbe és igazán boldog volt. Most is az, ha eszébe jut, vagy mikor Davidhez bújhat. Nem is vágyik többre. Ahogy kinn állt a színpadon, a reflektor majd' kisütötte a szemét és egy mikrofonba hangosan az ő nevét mondva büszkén előrelépett... Majd mikor az osztálytánc közben végig szerelmével kommunikált, aki nyugtatgatta a színpad mellől, hogy: "Nyugi kicsim. Megcsinálod!"
Pusztító Peti, Kávéházi Konrád és a család pedig odalentről figyelte Bonniet büszkén. Az este tökéletes lett volna, ha a szőke herceg sem betegen éli át ezt a mérföldkövet és nem kellett volna már éjfél körül hazamenniük. Bár akkor az sem érdekelt főhősnőnket, hisz a vállán aludhatott el, és számára ez mindennél többet ért. :)

Majd Valentin nap közeledtével egyre inkább lázba jöttek ők is, akik pedig február 14-et leginkább Bálintka névnapjának és a virágárusok ünnepének tartják. A suliban nekiálltak keresni a "legcukibb párt" és mikor a lány meglátta a plakátot, csak ennyit tudott reagálni: Úristen! Ez nekem túl rózsaszín... S onnantól kezdve rendszeresen kapták a noszogatásokat, hogy nevezzenek be, mert esélyesek lennének. Nem próbálták meg, de annyit gondolkodtak rajta, hogy végül ők is romantikus hangulatba jöttek. Náluk mindennap ünnep. A végére pedig Bonnie szavait szúrnám, ami többet elmond, mintha én órákon át próbálnám őket vesézni.

" Tudod, mikor ránézek hevesebben dobog a szívem, s, ha mosolyog is mellé, egyszerűen nem tudok mást érezni, csak szerelmet. Ha vele vagyok nincs senki más, csak ő és én. Nincs idő, nincs tér és nincs az a hatalom, aki el tudná rontani a boldogságunkat."

2014. január 28., kedd

40.- Mindent vagy semmit

Az elmúlt napok-hetek eseményeinek tükrében döbbent rá hősnőnk arra, hogy az élet míg van, soha nem áll meg..
Tapasztalt örömöt, csalódottságot, gyászt, felhőtlen boldogságot, s az érzések olyan színes palettáját, hogy felfogni is képtelenség. Végzete szembesítette emberi sorsokkal, melyek mély nyomokat hagytak benne, s egy életre megtanulta értékelni a szépségeket melyekkel napról napra szembesül, csak a hétköznapok problémái időnként beárnyékolják.
Kezdve relatíve az elején egy pártfogása alá vont hölgyeménnyel s egy igazi sikertörténettel. (A nevek természetesen kitaláltak, az események viszont teljes egészében a valóságot tükrözik.) Volt egyszer egy nyugalmas este, egész pontosan egy nappal azelőtt, hogy összejött volna Daviddel. A kerdezős oldalát egy idegen névtelenül bombázni kezdte. Fogalma nem volt arról, hogy ki volt, aki elmesélte legnagyobb traumáit, hogy milyen hatással vannak rá a kemény drogok és hogyan tett tönkre "munkájából" kifolyólag emberéleteket. Kérte a lány, hogy a közösségi portálon személyes üzenetben mesélje el hogyan jutott idáig. Furcsamód nem származott a kissrác nehéz körülmények közül. Egyszerűen csak belecsöppent jóformán gyermekként egy világba, ami beszippantotta. Szép lassan elmesélte, hogyan vált súlyosan hedonistává, hogy lett depressziós, s mióta kereste örömeit halucinogén anyagokban. Sokkoló volt, mikor egy tizenéves gyerek meséli, milyen érzés mikor a tű átszakítja a bőrét, s vérével áramolni kezd a heroin.
Természetesen Mindez titokban zajlott, s a lány is most vallott először a kálváriáról, hogy mennyi szenvedés árán lett tiszta a fiú. Ám az élet nem mindig segít az emberen, s ő sem veheti a világ minden gondját a nyakába, hiszen ereje sem bírja.
Később az életébe lépett majdnem közvetlenül Eztán egy lány: Zsu. Szintén Nála egy-két évvel fiatalabb, marihuána függő, s valószínűsíthetően a depressziója okán komolyabb szereket is használ időnként. Még hónapokkal ezelőtt Kris konyhájában ültek le beszélgetni és ijedten döbbentek rá, hogy személyiségük hány pontban is egyezik meg. 
- Bonnie én ezt nem bírom! Üldöznek! Meg akarnak ölni! Hülyeséget csináltam!
- Zsu, ha érzed, hogy tényleg baj van, szólj! Megvédelek.
Majd rá kellett jönnie újra, hogy mindenki legnagyobb ellensége önmaga, s nem volt ez másképp vele sem. Legközelebbi péntek esti kocsmázásuk alkalmával a lány elmesélte neki, hogy együtt volt azzal a fiúval, akibe szerelmes. Ezzel semmi gond nem lenne, ha nem a legjobb barátjáról lenne szó. 
- Bonnie mit csináljak? Nem kellek neki! És megint vért hányok napok óta. Nem merek kórházba menni! Mi van, ha megmondják, hogy meg fogok halni?
S Bonnie remegve megölelte a törékeny lányt, aki most ott zokogott előtte. Nagy szemekkel nézett Davidre, aki látta, komoly a baj, mégis tehetetlen. Húzott egy nagyot a kevertből, s próbálta nyugtatni.
- Menj el orvoshoz! Komolyabb bajod lehet! Megígérem, hogy nem fogsz meghalni!
Jelenleg majdnem 2 hete nem látta Zsut és csak reménykedni tud benne, hogy hallgat a jó tanácsra. Viszont, mivel Arnold úgyis megkérdezte, hogy bekerül-e a blogomba, válaszom: igen. Ne játssz Zsuval! Állj mellette! Te vagy az egyetlen, aki hatni tud rá! 

Ennyi "élmény" elég is lett volna, az elmúlt hetekre. A sötétben történt mecseki túrával, mindennel együtt. (Jó buli volt az tény, barátokkal a friss levegőn, majd vaksötétben hazabotorkálni meredek úton úgy, hogy semmit nem láttunk... Összehozott minket. :)) A másnapot viszont senkinek nem kívánom. 
Békés vasárnap délelőtt. Bonnie cigit töltöget és mosogat, míg David a motorját szereli. A telefon hangjára felpattant, s vitte ki szerelmének, aki csak úgy tudott telefonálni olajos keze miatt, hogy ha füléhez fogták a telefont. 
- Mi? Meghalt? Azonnal megyek!- majd a fiú letette a telefont és egy percig elkerekedett szemekkel nézett maga elé. 
- Meghalt az apjuk! Dolgozni indult éppen. Átmegyek hozzájuk!- majd azzal a lendülettel felült a Simsonra és elsietett.
A lány kiabált fel Juniornak, hogy mi történt, s úgy döntöttek ők is sietnek barátaikhoz. 
A fiatalabb fiú kinn állt az udvaron, David és Szüni társaságában. Némán sírt. Majd miután főhősnőnk megölelte, maga elé nézett és kifakadt belőle minden. 
- 43 éves volt. Az egész életét munkával töltötte és soha nem becsülték meg! Minden áldott nap dolgozott hétfőtől-vasárnapig! Most is épp odakészült. Cigarettát töltött. (Reggel még mosolygott ránk! Itt ült még pár órával ezelőtt vidáman!) Egyszer csak kiesett kezéből a töltő, fulladozni kezdett, majd meghalt. Tudod mi a legrosszabb? Pár napja összevesztem vele és még most is kicsit haragban voltunk! 
Egyszerűen nem volt szó, ami kifejezte volna akkor és ott a helyzetet. A nagyobbik fiú is teljesen össze volt törve, édesanyjukról nem beszélve. Az édesapa holtteste ott feküdt a házban, a mentő későn érkezett ki, a család pedig természetesen összetört... 
Nem tudok többet írni... Ezúton is részvétem a családnak... 

2014. január 15., szerda

39.- Sosem volt Malacka

"- Hogyan betűzöd azt, hogy szeretet? 
- Azt nem betűzik, azt érzik."


Bonnie, Bonnie, tudnám mi lelte? Sosem volt ilyen naiv. Sőt, híresen jó emberismerő, másokat nevettető, elvont és önfejű, de mégis... ember.
Ritkán voltak barátnői, okkal. Fiúkkal mindig könnyebben szót értett. A lánybarátnőknek valami mindig szemet szúrt és balhé lett a végére. De azt hitte Dee más. 
Általános iskola vége felé ismerkedtek meg és első csapásra megtalálták a közös hangot. Az akkor még kislány Dee és a már akkor is csodabogár Bonnie. 
Teltek az évek, a lányok is cseperedtek és senki nem emlékezett már rajtuk kívül, hogy is indult ez a barátság ami akkor úgy tűnt egy életre szól.
Főhősnőnkben nem voltak előítéletek, mert barátnője egyre lazább erkölcsök szerint kezdte élni (szerinte) nehéz életét. Nem érdekelte, hogy milyen viharba rángatja magával a lány és, hogy az ő jó hírét is pillantások alatt az aprítóba dobja. Az évekkel ezelőtti nyarakat együtt töltötték, ahogy az őszök, telek és tavaszok is ezen szellemben teltek. 
Mikor virágba borult a természet feküdtek ki kedvenc helyük füves placcán, s nevettek az életen, mintha soha nem lenne vége. Egyik cigaretta égett le miattuk a másik után, s üdítő volt a narancsos sör hűs simogatása később is, mikor egyre maróbban égették bőrüket a nyár első forró sugarai. Szájuk be nem állt soha, s mesélték egymásnak a legnagyobb titkokat, élték át szép élményeiket, mikről hitték, hogy majd örökre összekötik őket.

S mi volt a legfájdalmasabb felismerés? Hogy Bonnie azt hitte ők olyanok, mint Milne hősei. Ám rá kellett jönnie, Dee sosem szerette őt igazán s, hogy ő nem Micimackó malackája, csak egy a vágóhídra szánt disznók közül. 

2014. január 9., csütörtök

38.- Nővel ne kezdjen az ember! (gondolataim a nővéremnek)

Kedves Picuri!
Jól mondtad mindig, hisz ugyanazt hajtogattuk némi (ön) iróniával: Nővel ne kezdjen az ember, csak a baj van velük! :)
Valóban. Érdekes, hogy mi mindig a fiúkkal jöttünk ki jobban.
Sosem panaszkodtak az miatt, hogy begöndörödött a hajuk a reggeli párától és hiába volt a reggeli vasalás. Mindemellett az ő beszéd témáikhoz mindig is hozzá tudtunk szólni mert valahogy soha nem jöttünk lázba a legújabb szempillaspiráltól és a legújabb nőcis dolgoktól. Te rapperként öltöztél, az acélbetétes pedig mindig is az én ruhatáram része volt. Mennyit hallgattuk, hogy a "narancshajú meg a testvére!" Mennyit nevettünk nyafka sznob plázacicák legújabb pletykáin rólunk. Imádtam azokat az időket!
Ma sem változott a helyzet drágám. Ugye, tudnál te is mesélni? A lánybarátok hátba szúrnak és házi nyúlra lőnek, bekavarnak és rosszindulatú pletykákat terjesztenek rólunk. Milyen mókás, hogy Petivel még sosem volt olyan gondunk, hogy le akarta volna csapni a páromat a kezemről. :)
Ma is visszagondoltam, mikor David előtt az a kedves hölgyemény próbált befeketíteni, holott a nevemen kívül semmit nem tud rólam. Egy embert sosem az alapján kell megítélni ami terjeng róla, hanem arról, rászolgált-e.  S egy bő hónapja dolgozom azon, hogy ne nyomjam le térdig a csülköm a hölgyemény torkán. Nem szeretem azokat, akiknek olyan unalmas az életük, hogy kénytelenek a miénkkel foglalkozni.
Mondjuk, már rájöttünk, hogy nem minden nő perszóna és nem minden pasi korrekt. De így is nagyon szerencsések vagyunk, mert olyan párjaink vannak, akikkel tiszta szívből imádjuk egymást, van egy kis patchwork családunk, és barátaink is, akikben feltétel nélkül bízhatunk. Addig teljes az életünk, s ne is törődjünk mással! :)

Csókoltatom művésznő:
Kishúgod: Bonnie