113.-Piros fehér zöld futball

Kétségem nincs afelől, hogy mára egész Európa a Futball EB- ről beszél. Fiatal, idős, rajongó és „ellendrukker”. Én a véleményem a magam laikus, női szemszögéből szeretném kifejteni.

A szakértelmem a témát illetően mindenképp megkérdőjelezhető. Meg tudok különböztetni, mondjuk egy tollaslabdát egy focilabdától, valamint tudom, hogy a 11-est 11 méterről rúgják. ( Amint pedig ezt a mondatot leírtam, azzal a lendülettel kerestem rá az egyik erre specializálódott felületen. 10,97 méterről történik, nem csaltak halvány rémképeim.) 

Rengeteg embert hallottam akiből kitör a tömény pesszimizmus ennek kapcsán. Azt mondják a Boss-nak ez újabb apropó lesz stadionépítésre, míg mások azt hozzák fel, hogy más sportokban jobb eredményeket érünk el, akkor miért van mindenki annyira piszokul oda attól, hogy "lőttünk pár gólt".

A hangsúly nem ezen van. Magyarországon az egyik legnépszerűbb sportról beszélünk. A kisgyerekek a pályán már ezt játsszák. Szerintem mindannyian tudunk olyat mondani, akinek nagy vágya volt ebben profivá válni. Van olyan is, aki mára egy más hivatásban vált nagy emberré, ettől függetlenül szívében mindig az az "egyszerű srác" marad, aki imádta rúgni a bőrt. Ezzel a legkevésbé sem arra célzok, hogy bármely mozgásforma előbbre való lenne a másiknál. Szerintem nem feltétlenül a gólokról szól ez sem. Persze, számít, hogy maradunk-e csoportelsők a továbbiakban, vagy elmegy-e Pityunak a Tippmixe az épp aktuális meccsen... 

Ez arról szól, amit már annyian megírtak és énekeltek, a hangzatos kijelentésekről, kőbe vésett szép szavakról, amely most éppen a szemünk láttára valósul meg és az az Összetartás. 

Amikor végignézek például a munkahelyemen a beülő vendégeken, ahogy minden szem a képernyőre mered, s mikor egyszerre ugrik fel mindenki, hogy: GÓL!(Na jó, általában az hangzik el, hogy "Benn van b.meg!" De a lényegen mit sem változtat.) Nem az ingyen fröccsön van a hangsúly. (Persze tikkasztó nyári melegben azért piszok jól tud esni...) Hanem arról, hogy boldog-boldogtalan egymás nyakába borul, senki nem nézi, hogy a másik fiatal vagy idős, PMFC drukker, esetleg lila-fehér, sőt az sem számít, hogy voltaképp tud-e bármit azon kívül a fociról, ha a kapuba bemegy a labda akkor kell örömködni vagy bosszankodni. 

Mindegy ilyenkor, hogy hol van az ember, mert ugyanaz a piros-fehér zöld szív dobban a világ bármely pontján hevesebbet. Például ahogy egy jó barátom internetes "tudósításait" nézem Londonból, mosolyra görbül a szám. Látom a mosolyát, s azokét, akik értünk szorítanak, keresztbe tett ujjakkal, ordítva. Közelebb érzem magamhoz olyankor, valahogy.. mintha nem kilométerek ezrei választanának el minket, hanem együtt drukkolnánk a "mieinknek" egy jó ital és valami finom étel társaságában. 

És tudjátok, én minden jóra büszke vagyok, ami pedig Hazai, arra pláne, legyen ez szép eredmény akár tudományosan, sportban, vagy bármiben, ahol valamit leteszünk az asztalra. Mégis... Úgy gondolom, hogy mikor az országban ilyen a helyzet amilyen (mert az előbb említett barátom is "nyilván", hogy kalandvágyból hagyta el az otthonát) akkor inkább azt kellene nézzük, hogy végre van egy dolog, amiben össze tudunk fogni! 

Mert tudjátok szerintem nem csak az számít, hogy hány pontot szerzünk,

hanem, hogy együtt álmodunk egy nagyot és közelebb hoz minket.