Mostanában egyre több embertől hallok nehéz sorsáról. Neki milyen borzasztó volt anno, vagy épp milyen küzdelmes a ma..s még milyen lesz a holnap!
Épp ma lehettem egy olyan négyszemközti beszélgetés egyik főszereplője, melynek témája az volt, hogy mennyiben befolyásoljuk mi a saját dolgainkat. Az Ő alapvető tézise szerint, ha sikeresek akarunk lenni első lépésként meg kell tanulnunk élni a felelősséggel, hogy igenis mi magunk vagyunk a saját szerencsénk kovácsai, míg én azt hoztam fel, hogy az esetek nagy többségében igaza van, ám de egy "egyszerűbb/kézenfekvőbb" példát véve, ha például több emberi tényező együttes jelenléte szükséges ahhoz, hogy minden a lehető legideálisabban alakuljon, akkor csak bizonyos százalékban vagyunk mi magunk a befolyásoló tényezők. Például egy párkapcsolat esetén két főről beszélünk. Ez esetben 50%-ot tesz ki szerény személyem.. S adhatok én bele 100-at, akkor is ki kell egészítenie a maga részével. A magam részéről úgy vélem minden emberi kapcsolat így működik. Én beleadom a részem, s ha ennyit tesz bele a másik fél is, akkor kiegyensúlyozott-jól működő viszonyról beszélünk, legyen szó akár barátságról,vagy bárminemű kontaktusról.
Átgondolva a felvetéseket mindkettőnk részéről van igazság...
Csak együtt működünk. A mérleg leggyönyörűbb, fényesre suvickolt csillogó-villogó tányérja is csak olcsó kacat, ha a másik fele hiányzik.
Életszagú példával élve, ülhetek itt a cigarettámmal és a kávémmal Freud-i mélységekig kielemezve akár saját, vagy épp bárki törékeny kis létét ezen a világon, ha nincs kivel megosszam. Illetve pontosítok. Mindig volna olyan, aki meghallgatna, okom panaszra természetesen most sincs. Az ellenben más kérdés, hogy kit óhajtok ezekbe a gondolataimba beavatni.
Minden kimondott szavam által, apró lélekszilánkokat teszek a mellettem ülő kezébe. Bízom abban, hogy nem vágja meg egyetlen sem, s ő ezekben észreveszi, amit más nem. Azt ahogyan a nap ragyogó fénye visszatükröződik rajta.
S, ha ezek a szívemből szólnak remélem addig is érnek el. Nem véletlen egyetlen érintésem sem, s valahol minden egyes pillantásomban megláthatod magadat, s egyaránt engem is. Mire felfognád közel kerültél hozzám lelkileg. Bennem az igény magva csírázik, nő egyre nagyobbá, s erősebbé, hogy halljalak. Nem kimondanod kell feltétlenül, hisz sokszor nincs szükség rá.
Egyre inkább rájövök, hogy az emberi emóciók szinte mindegyike az elmétől teljesen független. Nem döntünk arról, hogy kiben, mikor és miért kezdünk bízni, csak egy nap arra ébredsz, vagy azzal a képpel fekszel, hogy valaki ujját a szájára téve csendre intett, s lábujjhegyen belopózott az életedbe.
Onnantól pedig adott a hát, ami mögé bújtat a világ elől, a váll, amire hajthatod a fejed és a részek, amik kerek egésszé lettek. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése