2014. november 9., vasárnap

61.-A Kulcs

A napsütéses délutánhoz képest azokban a késői órákban már csípős volt az idő. Elővette kölcsönkapott csomagját és kutatni kezdett az után, ami az ajtót nyitja. Nem találta a sok lehetséges között. Próbálkozott egyenként. Volt, amelyik egyáltalán nem passzolt, volt, amelyik többé-kevésbé beleillett, de tisztában volt azzal, hogy csak egyetlen megoldása van a kérdésnek: a megfelelő... Az, amelyikkel kitárhatja a dupla-biztonsági üveggel ellátott bejáratot. Mert hát, voltaképp erről van szó. Mindig csak egyetlen tökéletes alternatíva van, amelyikkel azt kapod, amire vágysz. Nem teheted meg, hogy a kulcs-csomót félrevágod a sarokba és leülsz cigarettázni azzal a tudattal, hogy valaki majd csak kinyitja azt a telibe cseszett ajtót, mielőtt tüdőgyulladást kapsz, vagy jégkocka lesz belőled.
Szív. Mennyire találó név. Hiszen, ha nem üt folyamatosan, belehalsz, mégis..Sokszor emészt miatta a kín. Mert tudod csak egyetlen tökéletes lehetőség van. egyetlen esély a mindenhez, ami a semmit jelenti, mégis ez az a nincs, amire a legjobban vágysz.
De mi az? Bonnie is úgy élt, hogy nem érzett, egy kis ideig. Szó szerint a tudata képezte benne a vágyat, hogy fájdalomra és boldogságra vágyjon. Ebben a pillanatban érez. Mind ott tolong benne, hogy elhitesse vele ő a legkülönb, s ő őrlődik, mint kávé a darálóban.
Hiszen élénkít, mégis a zaccot bedobod a kukába, s utána csak a tört-fehér csésze marad, üresen, foltosan.
Ő pedig, ha nem a költői megfogalmazásra vágyik az ember, kimondja: Szenved. "Mint egy kivert kutya. Ki vérbe fagyva, bár élve hagyva vár, hogy valaki befogadja."
Mondjuk ki nyíltan: Az emberek álszentek. Ő pedig nem kivétel. Ebben nem az a hiba, hogy másokban volna, hanem a tudata, hogy benne.
Fél. Attól, hogy lépne, de nem tudja merre. Vissza nem fordulhat újra a biztosat kutatva, hiába dobog hevesebben szíve a biztonságos meleg tudatától, mert tudja milyen árat fizetne. Ezért hát kénytelen-kelletlen ballag tovább az úton, amiről nem tudja, hova viszi. Rengeteg ösvény várja, s azt, hogy délibáb-e, vagy földi Paradicsom csak rálépve tapasztalhatná meg. S ő mégis leül. Időnként hátrapillant érzésektől telt, dobogó ki vérpumpájával, majd szomorúan sóhajt és előretekint. Hiszen menne ő, de nem a bizonytalanságba.


Így hát kifekszik a poros úton, 
tekintetét az égnek emeli
és várja a csodát..

3 megjegyzés:

  1. És a csoda megérkezik,
    Tőle a szív többet nem vérzik,
    Túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen,
    De aztán mégis ő lesz az egyetlen.
    Kitől a szíve ritmusra dobban,
    Lopott csók az árnyékban csattan.
    Szerelmükben nem létezik fék,
    Hisz őket egymásnak teremtették!

    VálaszTörlés