2014. november 9., vasárnap

61.-A Kulcs

A napsütéses délutánhoz képest azokban a késői órákban már csípős volt az idő. Elővette kölcsönkapott csomagját és kutatni kezdett az után, ami az ajtót nyitja. Nem találta a sok lehetséges között. Próbálkozott egyenként. Volt, amelyik egyáltalán nem passzolt, volt, amelyik többé-kevésbé beleillett, de tisztában volt azzal, hogy csak egyetlen megoldása van a kérdésnek: a megfelelő... Az, amelyikkel kitárhatja a dupla-biztonsági üveggel ellátott bejáratot. Mert hát, voltaképp erről van szó. Mindig csak egyetlen tökéletes alternatíva van, amelyikkel azt kapod, amire vágysz. Nem teheted meg, hogy a kulcs-csomót félrevágod a sarokba és leülsz cigarettázni azzal a tudattal, hogy valaki majd csak kinyitja azt a telibe cseszett ajtót, mielőtt tüdőgyulladást kapsz, vagy jégkocka lesz belőled.
Szív. Mennyire találó név. Hiszen, ha nem üt folyamatosan, belehalsz, mégis..Sokszor emészt miatta a kín. Mert tudod csak egyetlen tökéletes lehetőség van. egyetlen esély a mindenhez, ami a semmit jelenti, mégis ez az a nincs, amire a legjobban vágysz.
De mi az? Bonnie is úgy élt, hogy nem érzett, egy kis ideig. Szó szerint a tudata képezte benne a vágyat, hogy fájdalomra és boldogságra vágyjon. Ebben a pillanatban érez. Mind ott tolong benne, hogy elhitesse vele ő a legkülönb, s ő őrlődik, mint kávé a darálóban.
Hiszen élénkít, mégis a zaccot bedobod a kukába, s utána csak a tört-fehér csésze marad, üresen, foltosan.
Ő pedig, ha nem a költői megfogalmazásra vágyik az ember, kimondja: Szenved. "Mint egy kivert kutya. Ki vérbe fagyva, bár élve hagyva vár, hogy valaki befogadja."
Mondjuk ki nyíltan: Az emberek álszentek. Ő pedig nem kivétel. Ebben nem az a hiba, hogy másokban volna, hanem a tudata, hogy benne.
Fél. Attól, hogy lépne, de nem tudja merre. Vissza nem fordulhat újra a biztosat kutatva, hiába dobog hevesebben szíve a biztonságos meleg tudatától, mert tudja milyen árat fizetne. Ezért hát kénytelen-kelletlen ballag tovább az úton, amiről nem tudja, hova viszi. Rengeteg ösvény várja, s azt, hogy délibáb-e, vagy földi Paradicsom csak rálépve tapasztalhatná meg. S ő mégis leül. Időnként hátrapillant érzésektől telt, dobogó ki vérpumpájával, majd szomorúan sóhajt és előretekint. Hiszen menne ő, de nem a bizonytalanságba.


Így hát kifekszik a poros úton, 
tekintetét az égnek emeli
és várja a csodát..

3 megjegyzés:

  1. És a csoda megérkezik,
    Tőle a szív többet nem vérzik,
    Túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen,
    De aztán mégis ő lesz az egyetlen.
    Kitől a szíve ritmusra dobban,
    Lopott csók az árnyékban csattan.
    Szerelmükben nem létezik fék,
    Hisz őket egymásnak teremtették!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Hát nevess rám, ölelj át..."

      Törlés
    2. Mint az aki nem tudja világát...

      Törlés