2014. október 26., vasárnap

59.- Keringő az ördöggel

Egészen eddig Bonnie azt hitte, hogy az érzelmi válság csak abból adódhat, ha az ember csalódik.
"Van annál rosszabb..."- csendült fel Bonnie mögött az őszinte kacaj.
"Üdvözöllek Lucifer!"-reagált, mielőtt egyáltalán megfordult volna.
"Vidám vasárnapot Bonnie Parker!"- köszöntötte maga az ördög.
"Na, mi történt? Megtérítettek a Jehovások, hogy itt nekem vidám vasárnapról prédikálsz?"- nevetett fel.
Lucifer finom fintorra húzta száját. "Olyan szektás még nem vagyok."-reagált már-már kissé sértődötten a gúnyos szavakra, majd egy huszárvágással olyan mederbe terelte a beszélgetést, amely már az ő ínyére is volt.
"Nos, hogy állsz azokkal a tortákkal Bonnie Parker?"
"Te tudod a legjobban, hogy sehogy!"-csattant fel a lány. "Nem találtad elég izgalmasnak a játszmát, hogy rám szabadítottál még jó pár srácot?"
"Tortákat kedvesem, de nem értem mi a problémád. Abból kóstolhatnál, amelyikből csak akarnál. Olyan vegyes repertoárt kínáltam fel neked, hogy igazán választhatnál már egy fajtát."
" Nincs az az Isten! Sem Ördög, sőt még Pokol Angyala sem, hogy én igába hajtsam a fejemet! Akivel a közösségi oldalra kitettük is csak viccből! Nem akarok még egy nyűgöt az életembe!"
" Csillapodj drágaságom! Inkább gyújts te is egy cigarettát, attól megnyugszol."-s meg sem várva a választ szedte elő vérrel díszített cigarettatárcáját, melyben katonás rendben sorakoztak az ébenfekete szálak. Mindegyik dühvel volt töltve, haraggal, keserűséggel, valamint őszinte, tiszta fájdalommal, hogy meggyújtva szálljanak mind gomolygó füstként az ég felé, s, hogy vesszen a világ öröklétébe mindaz, mely valaha még dobogó szívét nyomta...
"Köszönöm."-nyúlt feléjük a vékony, remegő kéz. A megnyugvást vágyta. Nem az elkötelezettséget.
Egyszerűen elege volt abból, hogy akik állítólagos érzelmeiktől vezérelve döntéskényszer elé akarták állítani, egyszerűen birtokolni akarják. Egy olyan független személyiségnek érezte magát, aki az állítólagos "párkapcsolatoktól" nem azt várta el, mint a legtöbb ember. Úgy gondolja, hogy ez az egész "együtt vagyunk" mizéria legtöbbször csak arról szól, hogy két ember, akiknek hiányzik valami az életükből, ráakaszkodjanak a másikra. Ahogy egyre inkább falja Csernus doktor szavait, úgy állít egyre nagyobb elvárásokat önmaga, leendő társa, illetve a nem éppen a közeljövőben létrejövő kapcsolata felé.
"Tudod Lucifer, ha én mostantól megállapodok, akkor azt nem ideiglenesre tervezem. Nem vágyom többé olyan partnerre, aki csak púp a hátamon és akivel akkor vagyok a legboldogabb, ha kilométerek választanak el minket egymástól."
"Hát, valahol meg lehet érteni, de tudod mi hiányzik ugye kislány?"- nézett rá a démon, várakozva  válaszára.
"Azt hiszem az érzelmek. Sőt, biztosan. Ezeken a betonfalakon senkit nem engedek belülre, csak látszólag. A szívem biztonságos helyen van elzárva, nem akarom, hogy még egyszer úgy ugráljanak rajta, mint gyermekek a trambulinon.."- mondta a lány komoly elszántsággal. Lucifer elkerekedett szemekkel nézett a lányra, mintha kísértetet látna. Talán abban a percben megijedhetett, hogy kedvenc ügyfelének szíve magányában el fog sorvadni. Attól a naptól elveszítené örömét a kétségekben, s megeshet, hogy maga teremtené meg legveszélyesebb ellenfelét.
"Valamit ki kell találnunk Bonnie, ezt nem teheted meg velem, alkut kötöttünk! Szeretned kell!" - kelt ki magából az amúgy halálos nyugodtságáról hírhedt borzalmas lény. Szemében félelem és reményvesztettség csillogott.
"Mit teszel velem Lucifer? Kit veszel el már tőlem, aki nekem oly' fontos?"- mosolygott a lány úgy, mint talán még soha. Azon emberek reakciója csillogott le arcáról, aki úgy érezte, már nincs mitől félnie, mert nincs veszítenivalója.
"Úgy sejtem, már az őrület határán állsz. Egyre inkább kezdelek magamhoz hasonlónak érezni, csak te őszintébb vagy. Bár magam is, de én csak, ha kérdeznek, s te vagy talán a rosszabb fajta. Te gondolkodás nélkül megmondod a tortáknak, hogy nem kérsz belőlük. Te vagy a kegyetlen, nyers erő, míg én az ármány, s a gúnykacaj."
Egyet kellett értenie vele, bármennyire nem voltak ínyére a szavai. Bánt másokat, a célból, hogy ne okozzon fájdalmat. S, amikor mégis megpróbál kedves lenni, esetleg barátságos, elszabadul a pokol. Senki nem hajlandó megismerni annyira, hogy észrevegye, ha ő akar vagy gondol valamit, azt kimondja.
Mindenki vágyik valakire, akihez hozzábújhat, ha baj van, meghallgatja, s támaszt nyújt neki. De manapság ez az adok-kapok játszmának induló szituáció egyoldalú. Van a sok anyakomplexusos férfi, akinek az édesanyja megadott mindent, s neki jóformán semmi dolga nem volt. Mit fog csinálni? Keres egy olyan lányt, aki tudat alatt az édesanyjára emlékezteti.
 A nők legtöbbjébe genetikailag be van kódolva a gondoskodó "mamamaci" ösztön, amely kikívánkozik belőlük. Ez a kettő összeáll. A pasi boldog, mert folytatódik az élete, anélkül, hogy a sarkára kellene állnia, s megmaradhat érzelmi intelligenciája a minimálisnál is alacsonyabb szinten, míg a nő örül, hogy kapott egy óriásbébit, akinek kinyalhatja a seggét, s aki odabújhat hozzá, ha baj van. Ezért megy gallyra manapság annyi kapcsolat. Nem egyenrangú félként (társként) tekintenek egymásra, s így meddő próbálkozás megmenteni azt a borzalmat, amibe keveredtek.
Mintha Lucifer belelátott volna a lány gondolataiba, s szóvá tette, ha ez a helyzet másképp volna, hát neki sem lenne már munkája.
"Akkor én másképp fogom csinálni, s várok. Nincs más dolgom. Ha az igazi kopogtat az ajtón, hát kinyitom neki."
"Ha meg Clyde térne vissza akkor agyonvernéd egy serpenyővel mielőtt forró ölelésben részesítenéd?"- kacagtak hangosan a groteszk elképzelésen.
"Megeshet, bár ki tudja, hogy fogadnám."
"Boldog lennél, s minden erőddel azon lennél, hogy ne vegye ezt észre rajtad. Bár, ha egyszer játszana csak neked? Úgyis mindig vágytál egy szerenádra az ablakod alatt, nemde?"
"Hát igen, az esetben, talán eltekintenék a veréstől."-mosolygott a lány, majd odabújt a démonhoz, akit az idők során lassanként megszeretett. Hisz valahol még talán benne él a törékeny ember. Hiszi, hogy a kőkemény szív egyszer majd dobogni fog újra, s feloldozást nyer majd a sok gyarló, ki bűneire tőle vár feloldozást úgy, hogy újra-újra a bűn mezejére tévednek.

2014. október 19., vasárnap

58- Szerelem a bűn árnyékában

Ösztönzőleg hat az emberre, mikor látja, hogy pozitív hatással van arra a személyre, aki neki az egyik legfontosabb a világon. Nancy hallgatott Bonniera és ő maga is elkezdte megírni az ő történetüket. Bepillantást enged egy másik hírhedt szerelmespár Sid és Nancy életébe. A botrányokkal teli szerelem, ami szintén messze túl nyúlik rövidke életükön. Úgy döntöttem ma nem a mi szereplőink napjairól, hanem az ő elődjeikről az eredeti szerelmespárokról beszélnék nektek. Úgy gondolom több, mint egy év után, már igazán ideje megtennem. 
Bonnie Parker 1929-ben pincérnőként
Bonnie és Clyde a történelem talán legmegosztóbb szerelmespárja voltak. Az ő közös történetük a Nagy Gazdasági Világválságban kezdődött az 1930-as években. 
Bonnie Elisabeth Parker egy átlagosnak már akkor sem nevezhető 19 éves lány volt,
megismerkedésük idején. Mérhetetlen tudásszomja volt, de az iskolában kifejezetten boldogtalan volt. Attól függetlenül, hogy írói tehetségét már igen korán felfedezték, sőt ő csinálta a hangulatot a politikai beszédek előtt saját verseivel, nem tudott ott igazán érvényesülni. Álmai, a Broadway csillogásáról és a híres íróvá válásról sosem valósulhattak meg.  Mindazonáltal mivel nem találta a helyét a kortársai között, mert gondolkodásmódjában, érettségében és műveltségében felülmúlta őket, egy nap ott is hagyta a kopott padokat. Egy nőnek abban az időszakban egyetlen "menekülési lehetősége" volt a társadalom és a csődközeli anyagi helyzetből, ha férjhez ment.  1926-ban, 16 évesen igen-t mondott a nem éppen szent életéről hírhedt Roy Thorntonnak, de 3 évvel később már külön is mentek, bár hivatalosan sosem váltak el, mert a férfit időközben le is csukták.
Clyde Barrow szintén nem a gazdag negyed elit gyermekeként látta meg a napvilágot 1909-ben. 15 éves korában tartóztatták le először az autókért bolonduló fiút, mert egy példányt "elfelejtett" visszavinni a kölcsönzőbe. 
[Egyébként autóimádatáról egy érdekes későbbi történet is hűen árulkodik:
„Amíg levegő lesz a tüdőmben, addig fogom ismételgetni Önnek, hogy micsoda nagyszerű autókat gyárt. Különösen akkor szerettem Fordot vezetni, amikor menekülnöm kellett. Tartós gyorsaságával és kifogástalan működésével felülmúlt minden kocsit, és bár az én ügyleteim szigorúan véve nem voltak törvényesek, akkor sem okozhat bajt, ha elmondom, hogy milyen nagyszerű autót készített a V–8-assal.”
Clyde egyik rabosítási fényképe

(Részlet Clyde Barrow Henry Fordnak írt leveléből)]
Másodjára akkor eszmélt rá, hogy a börtön ablakába nem süt be a nap, mikor bátyjával Buck-kal együtt lecsukták (kapaszkodjatok meg, mert akkora hihetetlen bűnt követett el, amiért természetesen jogos volt a börtön...) pulykát loptak. 
Bonnie és Clyde 1930 januárjában találkozott először egy baráti összejövetelen. A két fiatal közt szerelem szövődött első látásra. Ám a fiút ismételten lecsukták 2 hónappal a találkozásuk után. A lány azonban nem hagyta ezt annyiban, egyik látogatása során egy pisztolyt csempészett be a fiúnak. A terv sikerült, azonban Ohioban ismét rajtaütöttek és rács mögé tették 1932 februárjáig, míg az édesanyja ki nem harcolta a texasi kormányzónál a fia szabadlábra helyezését. Mr Barrow úgy tűnik Fortuna kegyeltje volt, mivel mindössze annyit kellett tennie, hogy ünnepélyes esküt tett, hogy nem tér többet a bűn útjára és nem tér vissza arra a földre. 
Buck és Blanche
Még abban a hónapban csatlakozott szerelméhez és pár hónapra egy harmadik taggal bővült bandájuk Raymond Hamiltonnal, akit 1933 novemberében egy texasi benzinkutas William David Jones váltott fel. Nem sokkal később, mint az az 1967-es sikertörténetből is kiderül a banda öt főre bővült azzal, hogy Clyde fivére Ivan (Buck) Barrow és felesége Blanchet is csatlakoztak. 
A bűnesetek abban az időszakban nem voltak ritkák és mivel a bűnügyi hírekben gyakran szereplő szerelmespár, amúgy is gyakran szerepelt a médiában többek közt beküldött fényképeikkel, így mindent igyekeztek rájuk kenni. A mai történészek előszeretettel állította be őket hidegvérű gyilkosoknak, amit a magam részéről azért erős túlzásnak neveznék. Tény, hogy a bandájuk 13 emberrel végzett "pályafutásuk" alatt, de ebből 2 száradt Clyde lelkén, és Bonnién egy sem. 
A sajátos "családban" a Barrow bandában rendszeres konfliktusok folytak, amik általában Blanchet szigorú vallásos neveltetéséből valamint Bonnie független, makacs, szókimondó természetéből adódtak. 
1933 júliusában a rend őrei azt hitték óráik meg vannak számlálva, mikor meggyilkolták Buck-ot és Blanche-ot kézre kerítették, de a híres/hírhedt párosnak akkor is sikerült elmenekülniük. 
A szerelmespár 1933-ban
1934-ben viszont elkövették életük egyik legnagyobb baklövését, mikor visszatértek Clyde volt börtönébe Texasba, hogy kiszabadítsanak négy foglyot, akik közül három csatlakozott is hozzájuk. Ekkor lett a kultfilmben megjelenített Frank Hamer is érintett az ügyben, aki texasi ranger volt akkoriban.
Az új bandatagok közt volt Henry Methwen is, aki egy évvel később meggyilkolt két benzinkutast, valamint az ő apja volt az, aki csapdába csalta a szerelmespárunkat, s így a halálukat okozta. 
1934 május 23.-án Bonnie és Clyde kettesben kocsikázgattak. Bonnie egy szendvicset majszolgatott éppen, mikor meglátták Methwen apját is, aki leintette őket, s amikor megálltak a bokorban várakozó katonai csoport tüzet eresztett rájuk. Clyde azonnal meghalt, mikor egy golyó kis híján letépte a fejét, Bonnie viszont ezt túlélte, s mikor ezt Hamer az ügy vezetője észrevette, közvetlen közelről fejbe lőtte az akkor 24 éves lányt.
Bonnie és Clyde már életében híressé váltak, s halálukkal legendává lettek. Az ereklyevadászok már a legyilkolásuk után egy órával megrohamozták a szitává lőtt autót, s megpróbáltak vinni mindent, ami belőlük maradt. Clyde ujját le akarták vágni, Bonnie véres ruháját és szaxofonját, s mindent, ami mozdítható volt. Kérésükre fittyet hányva 2 különböző dallasi temetőbe helyezték őket végső nyugalomra, de szerelmük örök legendaként messze túlélte rövid kis létüket. 
A 150 lövéssel megsorozott utolsó autó ma már kiállítási tárgy
Sid Vicious és Nancy Spungen

És ki volt a másik híres említett szerelmespár, akit a bejegyzés elején említettem, valamint kik a mostani Sid és Nancy? Megtudhatjátok legjobb barátnőm most indított blogjából, ami remélem sokatok figyelmét szintúgy felkelti, mint Bonnie világa. http://nancyelete.blog.hu/





2014. október 15., szerda

57.- A szellem érintése

Egy hétvége, ami teljesen másképp alakult. Emberek, akik teljesen kifordultak magukból. Napok, amikor Bonnie annyira gyengének érezte magát, hogy az ájulás környékezte... Valahogy semmi nem ugyanaz,mint eddig.
"Mintha" valakinek érdekében állna belekavarni az életébe. Valakinek, aki féltékeny, aggódik, fél, hogy elveszti azt, akije soha nem is volt. Fogalmam sincs kinek lehetne célja, hogy padlóra kerüljön. *szarkazmus* Csak annyi a biztos, hogy, ha rosszat kívánnak valakinek, olyan, mint a füst, mely nagy lángból jön: visszaszáll.














Na, de térjünk rá azokra a pillanatokra, amik boldogságot okoztak főhősnőnknek, s épp ezért osztanám meg veletek is.
Az otthon egy furcsa fogalom, mert mindenki szabadon értelmezheti, s ő ezt is teszi. Mikor azt mondja "Hazamegyek!"-az valójában azt a helyet jelenti, ami szívének annyira kedves: Siklóst. Nincs "Dehát..." sem "Nem miatta...?" sőt, még egy "Miért?" sem. Kötődik oda, s olyannyira sajátjának érzi a pillanatokat, amiket ott tölthet barátaival, hogy olyankor megszűnnek számára a hétköznapok problémái. Nincs tér, vagy idő, ami felszólítaná a távozásra. Az ott töltött momentumok sokkal mélyebben ívódnak be az emlékezetébe. Minden intenzívebb, mint másutt. A szeretteivel ott töltött napok, pedig sokkal mélyebb lelki kapcsolatokat hoznak létre, mint amúgy. Egyszerűen csak ott érzi igazán, hogy ÉL.

" Emlékszem az érzésre, mely mindig visszatér. Ahogy teszem jobb lábam a bal elé, majd keresztezem, s fogy előttem az út, hogy mögöttem mind többé váljon, ahova visszatérhetek. Magamba szívom az illatot, ami nem létezik már, hisz csak kósza képzetem játszik velem, mégis hamisítatlanul ott van.
Karok fonják körbe a derekam hátulról, épp csak annyira, hogy szembe tudjak fordulni vele, ki ezt teszi. Szemeivel babonázóan az enyémbe néz, s szája finom mosolyra húzódik. Finom, kissé hideg ujjakat érzek az arcomon. Végigsimítja. Egyszer. Kétszer. Sokszor... Fekete kabátjának ujja felhúzódik kissé, s kilátszik férfias, mégis vékony csuklója. A tenyerébe hajtom arcom, rajta a titkos kis félmosollyal.
-Sajnálom, sürgős volt.-mondta olyan halkan, hogy az már majdnem suttogás volt.
- Semmi baj, hisz itt vagy,,,-válaszoltam melegséggel a szívemben.
Érzem, ahogy óvatos mozdulatokkal kezébe fonja arcom, s odahúzza az övéhez. Ajkamon érzem a leheletét, s ahogy egy pillanatra közénk furakodik egy hópihe, hogy hozzánk érve az öröklétbe vesszen,
-Bármi történjék, nekem örökre te leszel életem szerelme!-s megcsókolt, ahogy még soha. Az öröklét csókjával. Azzal, ami érezteti, nem lesz olyan akadály, amit együtt le ne győzhetnének.
A szenvedély, ami bennük tombolt, összehasonlíthatatlan volt bármivel, ami evilági.
Ketten a világ ellen, a szerelemért. A szellem a múlt homályába veszett, s milyen illúzió az egész, mégis mily' reális? Hiszen, már megtörtént..."

2014. október 14., kedd

56.- Ecce mulier (Avagy íme a Nő)

Bonnie milyen egy nő? Hogy kell vele bánni? Hogyan csókoljam meg úgy, hogy ne vegye észre, hogy imádom?
Csak nézett maga elé és hirtelen nem tudott mit mondani. Sok-sok gondolat fogalmazódott meg benne, amit nemrég egy cikkében is kifejtett, mikor azt a feladatot kapta, hogy írja meg mi a különbség a pasik és a nők randizási szokásai között.. Akkor ezt írta:

" Egy olyan témáról írok most nektek, amiről mindenki elég sokat tud, mégsem hallunk két embert ugyanúgy beszélni erről a helyzetről. Fiúk közt felnőve, láttam az érem mindkét oldalát, és ezt szeretném röviden elmesélni nektek.
Tisztelt uraim! Kérlek benneteket, hogy töröljétek ki a fejetekből a nőkről alkotott szterotípiákat. Igen sok barátomtól hallottam azt, hogy szerintük az összes nőnemű egyed könnyűvérű és bárkivel elmegy egy körre, akinek elég jó verdája van hozzá. Nos, ez tévhit. Vannak köztünk még olyanok, akik a belső értékeket figyelik. Nem vagyunk mi annyira bonyolultak, mint amennyire azt hiszitek rólunk. Például, mesélnék pár apróságot: Először is, ha megtetszik nekünk valamelyikőtök, azt még magunknak sem szívesen merjük bevallani. Hogy miért? Mert félünk attól, hogy csalódni fogunk és így próbálunk a földön maradni mindkét lábunkkal. Aztán persze ez egyre nehezebbé válik… Ahogy észre vesszük a lopott pillantásokat, az elkapott mosolyokat vagy, ha “véletlenül” hozzánk értek. Ha esetleg elmegyünk veletek randevúzni, akkor órákig képesek vagyunk stresszelni azon, hogy hogyan csináljuk meg a hajunkat és mit vegyünk fel. Nem azért, mert kényeskedő cicababák vagyunk, hanem mert tetszeni akarunk nektek. Végül pedig, ha már összejöttünk veletek, akkor legyetek olyan kedvesek, hogy nem veszitek teljesen természetesnek az igyekvéseinket. Az érzéseink és gondolataink ugyanúgy megmaradnak a kapcsolattól függetlenül és igen, szép, lassan rájövünk a hibáitokra is, csak hajlandóak vagyunk szemet hunyni felettük abban az esetben, ha megéri.

Kedves hölgyek! Most hozzátok szólnék. Először is, sok társunknak meg kellene tanulnia öltözködni. Nem arról beszélek, hogy fintorra húzódik az ember szája, ha ránéz egy csajra, de meg kellene tanulnia mindenkinek azt, hogy kirakatba azt tesszük, ami eladó. Egy ízléses dekoltázs, vagy egy többet sejtető, mint láttató ruha, sokkal vonzóbbnak fog mutatni minket a kiszemelt srác előtt, mintha mindened látja. Abban nincs semmi izgalom. Ha randira készülünk? Nem kell felhúzni a legkényelmetlenebb cipőnket, amiben aztán egész este feszengünk, mert hólyagosra töri a lábunkat. Nézzük a másik oldalát: A fiú, ha oda van értünk nem a cipőnket fogja nézni, ha meg neki ez számít, mert mondjuk csak futó kalandot akar, akkor meg sem ér annyit. Ilyen esetben fel kell állni az asztaltól és otthagyni a kedves delikvenst, mint eb a… mindegy, szóval nem kell rápazarolni az időnket.
Végső soron pedig a csajozás és a pasizás nem sokban különbözik. A cél közös, tetszeni akarunk a másiknak, ami pedig csak úgy lehetséges, ha önmagunkat adjuk. "

Ám ennyi nem volt elég, csak a filozofálgatás magját indította meg benne. Minden nő más, de mégis arra vágyik titkon, hogy szerethessék és szerethessen.
Bonnieról sem tud senki semmit. Hallja vissza a pletykákat az életéről, amelyeken igen jókat szokott derülni. Az elmúlt hónapokban több tíz sráccal "járt" illetve randevúzott a hírek szerint, miközben sorra utasít el mindenkit, aki megpróbál fél lépéssel is közelebb kerülni hozzá. Tehát, ha egy baráti találkozónak a legminimálisabb mértékig is randevú szaga van, menekülőre fogja.
Többször mondogatta Nancynek is mostanában, hogy talán egyelőre jobb neki egyedül. Nem akar alkalmazkodni senkihez, az idejét maga akarja beosztani és a ragaszkodás pedig a legkevésbé sem az, amire jelenleg szüksége van.

"Tudod Nancy, jelenleg van elég dolog az életemben, amit rendbe kellene tegyek Nincs szükségem arra, hogy most még beleugorjak egy kapcsolatba és más gondjait is a nyakamba vegyem. Tudom, hogy mindenben osztozhatnánk, de úgy gondolom egyelőre magamat kell teljesen megismerjem és megszeressem ahhoz, hogy valamikor majd máshoz is így tudjak állni."-egyetértett vele.
Sajnos egy nőnél sincs biztos recept, ami tuti bejön, mindenkinek más tetszik... Ha Bonnieról van szó, akkor nem szabad "ajtóstul rontani a házba". Nem beszéljetek neki tervekről, mély érzelmekről, különben elmenekül.
Sokkal mókásabb, ha tőle kérsz tanácsot, hogy kerülhetsz közel hozzá. Ám de jelenleg senki nem fog tudni nagyon közel férkőzni a szívéhez s, hogy ez meddig marad így? Amíg egyszer le nem veszi róla a "renoválás alatt" táblát.

2014. szeptember 28., vasárnap

55.- Utóirat

A minap a szobámban kutattam, a dolgaim között és egy kézzel írott levelet találtam Bonnietól Clydenak. Nézegettem, forgattam, majd kíváncsiságom végül arra sarkallt, hogy beleolvassak. Arra számítottam, hogy ez már egy régi sztori lehet egy évekkel ezelőtti történetről, ahol a hercegről kiderült, hogy ő maga a sárkány. Tévedtem. Az iromány csak pár napos lehetett.

Drága Clyde!

Tételezzük fel, hogy a köszöntés udvarias, mert magamba nézve, nem teljesen vagyok meggyőződve arról, hogy a megszólítás helyénvaló,ámde jelen pillanatban tekintsünk el ettől.
  Sajnálattal kellett tudomást vegyek arról, hogy még mindig igen jól ismersz. Ezalatt nem csak azt értem, hogy tudod mik azok a dolgok, amiket mondjuk szeretek, hanem azt, hogy pontosan tudod, hogyan kommunikálj velem úgy, hogy az üzeneteid közvetlenül és csak hozzám jussanak el. Ha most azt mondanád, nincs itt semmilyen célzás, nem tudnám kit akarsz átverni. Nemrég eszedbe juttattam azt a régi beszélgetésünket, miszerint te megígértél nekem valamit... A legmeglepőbb az egészben, hogy ennyi év után is betartottad a szavadat, így tőlem sem volt meglepő, hogy ugyanígy tettem. Attól függetlenül, hogy hangzásilag nem egészen erre a színvonalra készültem fel az énekesetek rádöbbentett arra, hogy a varjú tényleg egy énekesmadár, csak rocker, vagy kappanhangú kanári és kissé olyan volt, mintha a haldokló macskák  kórusa adott volna az ablakom alatt egy szerenádot...ezt leszámítva élveztem.
A dalokat tekintve, valószínüleg te választottad őket. Már abban a pillanatban lementem hídba, mikor elsőnek a kedvenc versemet kezdtétek játszani megzenésítve. (Főleg, mert te pontosan tudtad, hogy az és pár nappal előtte raktam ki) Majd utána jöttek szép sorban a Kerozintól, a Tankcsapdán át a sok közös klasszikusig. Mikor már Picuri nézett rám, hogy: Hugi, ezek nem...?- én pedig csak egy bólintással tudtam reagálni, az azért már elég sokkoló volt. 
Az utolsó számot, amit meghallgattam a világ legszebb szerelmes dalaként konferáltad fel. Igazad van, valóban az. Tévedsz, ha azt hiszed nem vettem a burkolt célzásokat, hiszen az a szám, a mi közös dalunk volt. Annak idején emlékszem, még ki is tetted az üzenőfalamra, ezen okból kifolyólag.
Tudod, azt hiszem már nem is érzek haragot irántad. A koncert utáni napokban igen sok mindent  átgondoltam. Mindig sírt a szám, hogy mennyire átvágtál, s ez így is volt, de én sem becsültelek meg eléggé, és mikor már rádöbbentem, hogy milyen sokat jelentesz számomra, addigra feladtad. Nem hittem volna, hogy valaha megteszed, de így történt. Azt hiszem én is bocsánatot szeretnék kérni tőled. Nagyon bizalmatlan voltam veled szemben annak idején, pedig azt hiszem, sosem vágtál volna át. Utólag visszagondolva kissé paradox az egész helyzet. Imádtalak, de sokszor a sértettségem beszélt belőlem, mikor bedőltem állítólagos barátaim pletykáinak. Fel kellett nőnöm, ahhoz, hogy ezekkel a dolgokkal szembesülni tudjak. Azt hiszem, ha ma lennék a 16-17 éves Bonnie, akkor már mindent másképp csinálnék és nem tartana ott az életünk így külön-külön is, ahol. 
Mára felnőttem. Jó, persze, ez nem azt jelenti, hogy nem élvezem a kis skorpióra valló odapörköléseimet, csak azt, hogy benőtt a fejem lágya még, ha belül ugyanaz az őszinte, hebrencs, mosolygós kis vadóc is maradtam, aki mindig is voltam. 
Ne kérdezd miért tartottam ezt fontosnak elmondani. Magam sem tudom. Az egész a koncert dologgal indult. Tudod, ha minden ígéreted, amit annak idején tettél nekem be fogod tartani, akkor igazán elmehetsz a fenébe, hogy én meg mennyit szenvedtem miattad! :D

Ölel: Bonnie Parker

Miután elolvastam, hirtelen nem tudtam mit szólni. Azt hiszem talán ez is csak egy olyan válasz lehetett, ami kikívánkozott a lányból. Mindenesetre a levelet összehajtottam és visszatettem az asztalra. Majd eljut a címzetthez, úgyis, ha eljön az ideje... 







2014. szeptember 24., szerda

54.- Méz és áfonya

Üdvözeletem mindenkinek!
Nos, ha mi laikusok azt hisszük, a kritika megtör és kikészít, csak részigazságot fogalmazunk meg. Van, aki hiába törik meg, tudat alatt elkezd küzdeni, hogy mind jobbá váljon, és többé talán nem hagyja, hogy bárki letörje a szárnyait, lészen angyal, vagy egy szimpla gágogó liba. 
Bonnie a Drake féle kritikák hatására tudat alatt elkezdett formálódni. Elkezdte tökéletesíteni magát, minden téren, hiszen élesíti az elméjét és a testéből is igyekszik a maximumot kihozni. 
Utóbbit önsanyargatással? A legkevésbé sem, ámde tudat alatt elkezdett egyre többet mozogni és odafigyelni a táplálkozására. Egy hónap alatt mínusz 10 kg. Látszik már a célegyenes, ami előtt főhősnőnk megáll és nevet. Majd továbbmegy, ha ő akar. Természetesen nem csak a dolgokhoz való hozzáállása változott meg ezáltal, hanem az élete is bizonyos fokig. 
 Ebben a posztban a legtöbbet firtatott kérdés kerül pellengérre: "Na és, mi a helyzet a pasikkal?"
Ámde ehhez vissza kell menjünk augusztus végére, ahonnan ez a sztori indul. Bonnie egy régi ismerőse ugyanabba a suliba jelentkezett, mint ő, valamint ugyanabba az osztályba. Viccesnek gondolta, s mindemellett megnyugtathatta a tudat, hogy nem teljesen idegenként fog bekerülni egy teljesen új közösségbe. S ahogy teltek-múltak a napok (nevezzük a srácot Trógernek, mert talán így a legegyszerűbb... ) egyre több időt töltöttek együtt. Sok dologban egymásra kellett támaszkodniuk, (leginkább a fiúnak a lányra) mert egy teljesen új világba csöppentek és fogalmuk nem volt, hogyan tovább, hamarosan pedig egy nagyon jó csapat lett belőlük. Tanítási idő alatt, valamint még a gyakorlati helyen is folyamatosan együtt csináltak mindent. Természetesen ez egyre több embernek szemet szúrt és ők egy idő után már unták volna bárki előtt tagadni, hogy együtt vannak. Azt, hogy mi volt, csak ők tudták, mindenki más meg gondolhatott, amit akart. Megegyeztek, okosabb, ha ők nem kezdenek egymással, mert minden tönkremehet, amit összehoztak, mint amennyi esély van arra, hogy ebből okos dolog születik. Ettől függetlenül főhősnőnk egyre fontosabbnak kezdte érezni a széltoló srácot, akinek mindenben segített, mert egy darabig úgy tűnt, ezt ő értékeli. A mondat befejezéséből viszont ki lehet következtetni, hogy nem így volt. Hát, bajban ismerszik meg az igazi barát, valamint nem bízhatunk egy olyan emberben, aki jó, ha az esetek felében tartja a szavát. Így keletkezik az a bizonyos keserű szájíz. Na, de mindegy is.. 
Hogy miért említettem az elején, hogy hány kilóval lett kevesebb? Nagyon egyszerű. Mert ez egy fajta személyiség változást is hozott. Egyenes háttal, méltósággal veszi az akadályokat és magabiztosabb is lett. Ezt mások is észrevették rajta. Mikor hétvégén elmegy bulizni Picurival, nem kell különösebben kicsípniük magukat, ahhoz, hogy megnézzék őket. (Igen, ez hangozhat egoistán is, de szerintem puszta őszinteség)
 Haladjunk időrendben. Szeptember közepe. A tesók kettesben indulnak el bulizni, mint mindig. Igazából, mert eszükbe sem jutott, hogy társaságot kellene keríteniük hozzá, hiszen mindig voltak ismerősök. Hogy kerülnek ők egy ILYEN szórakozóhelyre? Nemes egyszerűséggel csak, mert őket nem az érdekli kik veszik őket körbe, vagy mi szól, csak az a lényeg, hogy együtt töltik az idejüket és kiereszthetik az egész heti fáradt gőzt. ( A probléma csak ott kezdődik, hogy rengeteg más ember is így gondolja, tehát a parkettből rövid úton heringparti lesz. ) Pont egy ilyen alkalommal sikerült beszédbe elegyedniük egy sráccal, akivel jóformán már egymás építették a végtagjaikat, a tágas tánctér okán. Annyira nevettek már a saját nyomorukon, hogy megegyeztek kimennek rágyújtani. Az ötös fogat (mert a srác még 2 barátjával volt ott) végül is akkorát bulizott, mint még soha. Reggelig táncoltak és Bonnie különösen megkedvelt egy srácot, akinek annyira eredeti stílusa volt, hogy olyan nem jön szembe az emberrel mindennap. Hatásos lezárásképp (mivel mindegyikük máshol lakott) az eredeti srác meg akarta csókolni Bonniet, aki viszont nem hagyta. Igaz, hogy a srác tündéri volt, meg minden, de ő nem ingyen prosti a particsürhének. Azóta még párszor beszéltek azon a bizonyos közösségi portálon, de a hétköznapokban az ember hajlamos másképp viselkedni, mint amikor bulizik. "Szép volt, jó volt, köszönöm, ennyi.."
 Fűszerezzük meg az életet, ha eddig netán unalmas lett volna. 
Playback: Idő: 2012 nyara - Helyszín: A Farkasverem
" Te Bonnie, én rocksztár leszek!"
" Tudom Clyde.."
" De komolyan mondom! Lesz egy bandám, ahol én leszek a basszeros és a frontember!"
" Belőled ki is nézem!"
" De, ha híresek leszünk, eljössz majd megnézni?"
" Persze. Megígérem, hogy én az első koncerteteken is ott leszek. Ott fogok állni a színpad mellett és örülni fogok, hogy megcsináltátok."
" Megígérem neked, hogy megcsinálom..."
Az ígéret szép szó és, ha még be is tartják az mára már kuriózum. Mégis így történt. A banda megalakult, s ki is hirdették első koncertjük időpontját. Főhősnőnk mit sem sejtve a fellépésről békésen szörfölgetett, mikor meglátta a Családi Nap plakátját, amelyet az együttesük rakott ki. A lánynak felsejlett a régi ígéret, s hirtelen beugrott a rengeteg közös dal, ami annak idején összekötötte őket. Bakancsot kötött, felhúzta a bőrkabátot, fejébe nyomta a kalapot és Picurival kézen fogva elindultak a koncertre.
Az ott töltött pár óra maradandó emlékeket hagyott és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint Facebookra hazafele kiírt állapota, amely a zene minőségéről is mindent elárul. 

Fenomenális koncert értékelése, avagy:
- Az ember megbocsájtó tud lenni, ha a banda énekesének semmi hangja. De tényleg, sok sikeres előadó sem büszkélkedhet vele.
- Laikus hallgatóként pár hang csúszást elnézünk, de az már sok, ha a hangterjedelme a frontembernek nem 2 oktàvnyi, hanem 2 hangnyi!
- Ha előadjàk a kedvenc számom, természetes, hogy én is éneklem megfelelő tàvolságra a színpadtól. De az, hogy az angoltudás terén az énekest lesz.phatja a bikicsunáj előadója, az azért már tényleg sok.Plusz a szöveget sem tanulta meg. Volt, ahol dúdolt az isten átka, mert a szövegről halvàny fingja nem volt!! 
Vége mindennek. Totàlis kiégés...
  

A dalok megválasztása viszont fenomenális volt. Mintha drága Clyde állított volna össze egy lejátszási listát "Közös számaink" néven és előadta volna nagy mosollyal. Hát, maradjunk annyiban, hogy Parker kisasszony állát össze lehetett volna kaparni úgy a bokája tájékáról... 

A harmadik, illetve utolsó említésre méltó momentum a hónapból a Balkán Herceg felbukkanása. (Tudjátok, van az a kérdezgetős oldal, ahol mindenki művésznevén szerepel, és vadidegenek kérdezhetnek rá a legintimebb dolgainkra is, aki pedig akarja gátlások nélkül kiteregetheti a szennyeseit. Értelmetlen, de időnként elég kellemes időtöltés, ha valaki képes a józan ész határain belül maradni a válaszadásban, gondolva arra is, hogy ezek a dolgok nyilvánosak.. ) Nos, Bonnienak sikerült kiszúrnia egy igazán egyedi emberkét. Stílusos, belevaló, szókimondó... Ő pedig nem bírta ki, hogy ezt ne írja meg neki, attól függetlenül, hogy arra számított ő is invitálva lesz melegebb éghajlat meglátogatására. Mikor pár órával később újra felnézett az oldalra egy elég kedves választ látott a fiatalembertől. Igazság szerint nézett is, mint hal a szatyorban. A folyamatos (kölcsönös) kérdésáradatokból pedig pár napja beszélgetés kezdődött. Eddig úgy tűnik érdemes volt elmondania a véleményét, mert az eredetiség és az intelligencia úgy tűnik nem csak múló illúzió. :)

2014. augusztus 30., szombat

53.- Lucifer

Üdvözeletem!-lépett be a bukott angyal az ajtón. A cigarettája fekete volt, mint az ő szíve, s égett, mint sok száz bűnös a pokol szívében. Mosolyogva a földre hamuzott, majd nem törődve azzal, hogy beletapossa a fehér padlószőnyegbe, elsétált a fotelig, majd komótosan keresztbe tett lábakkal elterpeszkedett és démoni mosollyal feltette a kérdést: Miben segíthetek?
- Emlékszel még rám?- feszengett a lány..- A nevem...
- Bonnie Parker-mosolygott negédesen. - Az egyik kedvenc kis ügyfelem voltál világéletemben. A magadfajták miatt nem mehettem még nyugdíjba. Igen élénken él még bennem az emlék, mikor először meginvitáltál egy kávéra és egy baráti csevejre. Annak is jó vége lett. Apropó.. Hogy van Clyde?- vigyora már-már negédesnek szánt vicsorgásba ment át és szabályosan üvöltött róla, mennyire élvezi a régi alkujukon való nosztalgiázást.
Igen. Sok-sok évvel ezelőtt egy tavaszi délutánon egy randevú képében találkozott Lucifer egyik legjobb tanítványával. Lehetőséget kapott a fiútól, hogy megtanulja mit jelent várni és mi is az igazi szerelem definíciója. Mint egy heroinosnak, mikor már elvonási tünetei vannak és adnak egy kis anyagot. Bármire hajlandó cserébe nyomorult kis életéért. Nos, ugyanez játszódott le. Nem evilági volt a kapcsolat, ami kialakult köztük. Túl jó, sőt... Túl tökéletes. Hiszen, ki hinné el, hogy az ördög tanítványának egy kamaszlány megolvasztja jégbe zárt szívét? Hogy bármire képesek lennének érte, akár még arra is, hogy feladjanak érte mindent az életük árán is? Ki tudna épkézláb magyarázatot adni arra, hogy tökéletesen működik a telepátia két "ember" között? Egy kis időre talán egy lélekké is váltak...
- Remélem azért jól van... - mondta főhősnőnk és már legkevésbé sem türtőztette az érzéseit régi ismerőse előtt. - Mondd, szerinted csak egyetlen igazi létezik a világon mindenkinek?
- Drágaságom, ne sírj!- mondta behízelgő hangján és odaült az ágyra, ahol a lány görnyedezett könnyeivel küzdve. Maga elé emelte kezét, melyen vékony, hosszúkás ujjai reflexszerűen elkezdték a lehető legfinomabban lesöpörni a könnyeket. - Te kérted ezt tőlem.
- Csináld vissza! Gyűlölni akarom és a lába elé köpni az utcán!
- Nyugodj meg.. Ezt miattad nem tehetem meg. Olyan mélyre temetted ezt magadban, hogy erre már az én erőm sem volna elég, hogy visszacsináljam...
- Ilyenkor mi a teendő?
-Semmit nem tudunk tenni. Őt életed végéig szeretni fogod. Ámde, van egy hasonló ajánlatom...
- Hallgatlak!- ugrott fel főhősnőnk ezekre a mondatokra.
- Tudsz még szeretni. Látom benned az érzés magvát, amelyet senki másnak nem engedsz gondozni, mert a legapróbb hibáért felvonsz még egy réteg falat magad köré. Ámde az életedbe hozok valakit, akit tudat alatt fogsz közel engedni magadhoz. Nem vágysz rá, nem kaparsz, s mégis közelebb engeded magadhoz, mint az elmúlt években bárki mást.
- Túl jól hangzik...-vonta fel szemöldökét.- Neked ebben nem lenne üzlet.
- Okos lány vagy te, Bonnie Parker. - csillantak fel a szemei. Valóban, nekem a boldogságban és kiegyensúlyozottságban nincs élvezetem.
- Tehát, mit kérsz? A fél életemet?
- Azt meg pláne nem!- nevetett fel a démon, majd belenyúlt vérrel díszített cigarettatárcájába, s egy újabb szálra gyújtott.- Adok neked egy-egy falatot a világ legfinomabb tortájából, amit jelenleg kínálni tudok neked. Élvezheted pár falat erejéig. Addig tökéletes lesz, majd.. elveszem tőled és a falhoz vágom. Aztán megpróbálom csillapítani étvágyad egy másikkal. Finom lesz az is, de nem annyira, mint az első volt. S te dönthetsz... Lenyalogatod a kedvenced a falról és kapsz egy-egy ízlelésnyi mámort, vagy beéred a másikkal...
- Mintha kezdeném érteni... Tehát... Megszeretek valakit és elveszed tőlem?
- Pontosan. Egy nap a mennyben, majd harminc másik a pokolban.
A lány habozni kezdett... Esze vehemensen tiltakozott a gondolat ellen, hisz tudta még inkább megnehezíti a saját dolgát, míg a szíve azt súgta, nem lehet baj...
- Rendben van.- nyújtotta kezét csukott szemmel a démon felé, aki finom mozdulatokkal átfonta vékonyka kezét, nagy férfias kezével.
- Élvezetes játék lesz.- mondta hangjában perverz élvezettel. - A tortákat rendszeresen fogod kapni, csak gyomorrontást ne kapj egyszer a nagy habzsolásban.-kacsintott búcsúzóul.

"És apropó. ha a játék nem lesz elég izgalmas, előkerítem drága Clydeodat a múltból pár pillanat erejéig, hogy még inkább élvezzük ezt a kis játékot, s meglátjuk, mennyire boldogulsz a mi kis démonjainkkal."- majd széttárta szárnyait, s kiröppent az éjszakába, amelynek anyja kegyelmébe fogadta őt, s a sok gyarlót, ki fiát tekinti pillanatokra igazi urának..