Mint például, hogy akkor tudok olyan írást kiadni a kezemből, amihez szívesen adom a nevemet, ha valamin kattogok és például akkor tudok a legintenzívebben edzeni, ha felidegesítem magamat...
A mostani terv is ez. Jár az az agyam, cikáznak a gondolatok a fejemben és voltaképp a semmin húzom fel magamat. De in medias res...
Hogyan válik két ember pillanatok alatt idegenné? Melyik az a pont mikor eljutsz oda, hogy valakit, aki fontos volt neked egyszerűen elkezdesz kizárni a mindennapjaidból?
Mindenkitől más az, amit hajlandóak vagyunk "elviselni" azért, hogy az életünk részének tudhassuk. Természetes reakciónk, hogy kaparunk azért, hogy ne veszítsük el, csak a mérték változó. De szó, mi szó, aki ki akar zárni, az kifog... Nem nekünk kellene küzdenünk, hogy ott maradhassunk, ahol.
Mert sokan ilyenek, hogy kiválasztanak a plüssjátékok közül, leporolnak, szeretgetnek, ölelgetnek, netán oda is tesz a párnájára, hogy mellette legyél.. De valami történik. Kap egy jobbat, szebbet, vagy egyszerűen csak megun. Először csak a polcra tesz fel, hogy még rád tudjon pillantani, ha épp kellesz neki, majd fog és a sarokba dob, mert kell a hely a többinek. Te meg fejjel lefelé pillantgatsz ki a penészes falak derékszögéből, hogy mit ronthattál el...
Hiszen te ugyanaz maradtál, akit megszeretett, talán csak ő változott meg, vagy.. a legfájdalmasabb felismerés: félreismerted.
Ha nosztalgiázni vágyik majd leporol, de megeshet, hogy eljutsz odáig, hogy akkor már magadtól esel be az ágy alá, hogy ne találjon meg. Mert kicsi a sansz akkor már, hogy felforgatja az egész szobát, hogy a nyomodra bukkanjon.
Ne adj isten számolsz azzal, hogy egy másik ember nem egy plüss, akivel akkor játszol akivel akarsz? Amikor leltárt készítesz az életedben, boldog vagy, esetleg épp a kispárnád sírod tele valaki miatt, számolsz azzal, hogy valakiben te is pontosan ugyanilyen érzéseket generálsz?
Mindig jobb csalódni, mint kételyek közt lenni. Pontosan ezért utálnak engem annyian, mert kimondom, amit gondolok. Igyekszem finoman, de sokszor fájó még így is. A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.
Csak egyet kérek (ha nem teszed meg, a te dolgod, nem az én érdekem) tanulj meg őszinte lenni! Vállald fel a véleményed és a tükörbe fogsz tudni nézni! Másnak pedig esélyt adsz arra, hogy megtalálja azt, akinek anélkül is fontos, hogy küzdenie kellene érte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése