128-Válaszd az életet

Válaszd az életet! A puszta létezés helyett, hogy ha a sors megadja azt, hogy lesz ki végighallgasson ne csak a szégyentől elhanyatló hangsúllyal kitálalt kitalált sztorijaid meséld.
Válaszd a kapcsolatokat! A monogámiát vagy a több vasat a tűzben, hogy össze-vissza égesd magad, majd siránkozz hangosan, hogy neked milyen piszokul nehéz.

Válaszd a függőségeket! A nikotintól, koffeintől, drogoktól, buliktól, piától vagy épp a szexualitástól és hirdesd hangosan, hogy mennyire szabad is vagy! Mert téged nem az addikcióid tartanak a markukban!

Válaszd az önkifejezést, írj, rajzolj, fess, alkoss bárhogy! Vagy, ha tényleg semmit nem érzel magadban, add el a lelked a televíziós reality show-k egyikének vagy a legnagyobb Videóportálnak 15 perc hírnevért és csillogásért. Meséld el mit ettél, mit ittál, oltogasd a népet és másokat, akiknek nincs jobb dolguk mint ugyanezt tenni 12 évesen.
Válaszd az ingyenprostitúciót vagy az agg-szűzies létet. Esetleg keverd a kettőt úgy, hogy az egyiket éled, a másikat mutatod azért, hogy egy percre rád is figyeljen valaki.
Válaszd a spontaneitást! Ahelyett, hogy majd' eret vágsz magadon másoknak miért jobb ennyivel az életük. Dönts! Hozz áldozatokat! Dobj el valami jót, egy még jobbért és tanuld meg élni a pillanatot nem Facebook live-on tudósítani róla.

Válaszd az igazi önbizalmat! Ami motivál, amit szeretsz és ne hidd el magadról, ha azt súlykolják senki vagy. Ez nem igaz. Csak akkor, ha nem vagy hajlandó felemelni a folrosra ült hátsódat, hogy végre elindulj az úton, ahol azzá válhatsz akivé akarsz!
Válaszd a jövőt! Válaszd az Életet..

127.-Motivátor széria- Szentimentálé

A Motivátor széria elindításával az alapvető célom a mindennapi tabuk ledöntése volt, így ma fürdés közben fejembe ötlött a gondolat, hogy ezt a témát is kellene feszegetni a tőlem megszokott stílusban. (hogy ez mennyire pozitív, azt mindenkinek a saját belátására bízom)
Nem fogok úgy tenni, mintha felcsaptam volna párkapcsolati-"couch"-nak (vagy mi manapság a divatos kifejezés rá).
Biztosan vannak olyan olvasóim, akik többet tudnának mesélni a tapasztalataikról, ettől függetlenül remélem saját-szubjektív meglátásaimmal is mentek valamire.
Voltam első-szerelmes kiskamasz, mikor a maga bájos-intenzitásával öltük majd öleltük egymást nap, mint nap, s azt hittük ez teljesen normális.

Volt részem olyan naív-románcban, ahol a rajongásig imádtuk egymást és az iránti félelmünkből csesztük el az egészet, hogy elveszítjük a másikat. Hülyeségnek hangzik, ma már visszaemlékezve én is mosolygom csak rajta. Bár maga a párkapcsolat nagyon rövid volt, mégis az egyik legkomolyabb jellemformáló-hatást fejtette ki rám...
Aztán a gyilkos se veled-sem nélküled. Ahol mindketten tudtuk mit akarunk, csak a hogyan megvalósításában voltunk képtelenek dűlőre jutni. Egyik pillanatban még rózsaszín-vattacukor mázzal bevont rocker kamasz-románc volt, a maga bájos lehetetlenségével, a következőben pedig egy sírva-üvöltős szuicid hajlamokkal tűzdelt tragédia. Mindazonáltal mindkettőnkben megfogalmazódott mi az, amit másképp kell csinálnunk, ha egy élhetőbb jövőre vágyunk. Külön-külön mindkettőnknek sikerült, s ez úton is gratulálok neki a család-bővüléshez, tündéri a gyermek. A legjobbakat kívánom mindhármuknak!

Sorolhatnám még napestig mi tett érzelmileg azzá, aki ma vagyok, hogyan jutott eszembe többször is, hogy felrúgjak mindent, feladjam minden elvem, titokban tartsam azokat amik a legmélyebbről készültek kitörni belőlem, de minek tenném? Nem célom untatni senkit.
Ám bár bizonyára észrevettétek, mennyivel kevesebbet teregetek ki az elmúlt időszakban az életemből. Ennek praktikussági okai vannak. Például, hogy ezek az irományok nyilvánosak, magam pedig nem próbálok többé magyarázkodni senkinek a miértekről. Hogy melyik-kiről szól, mi járt közben a fejemben, meg hát az írás nem feltétlenül egyenlő azzal, hogy illetékteleneknek is az orrára kötöm akár életem legnagyobb drámáit. Igen, ehhez kellett 21 év, hogy leessen. Jobb későn, mint soha. :)
Nos most, hogy ennyire sikerült elkanyarodni az eredeti témától, talán ideje belevágni abba, amiért ezt eredetileg írni kezdtem.
Akik személyesen, vagy akár csak az online térben "ismernek" tudják, hogy kisebb megszakítással fél éve vagyunk együtt a párommal. Nekünk nagy mérföldkő, tekintve mióta ismerjük egymást, mióta beszélgettünk, illetve miken mentünk keresztül ilyen "rövid" idő alatt. (Bár némi önkritikát gyakorolva velem fél év is tűnhet örökkévalóságnak. :D Ennek ellenére még mindig szeret és csak ritkán látszik az arcán a szenvedés, amelyet kivételesen szórakoztató és kellemes társaságom révén okozok neki. :D)

Azt mondják lakva ismerszik meg a másik fél, hát a mi példánk bebizonyította, hogy ez így van. Mindkettőnk rigolyáit egybegyúrva látszólag is egy igen eszement- páros vagyunk. Amennyire hasonlítunk, legalább annyiban különbözünk is. Túl vagyunk azon a fázison, hogy tökéletesnek próbáljuk mutatni magunkat és sokkolóan hat, hogy minél jobban felszabadulunk, annál boldogabbak vagyunk. Ő beletörődött, hogy hajnali 1kor még dokumentumfilmeket nézek a 2. Világháborúról, majd, ha hajnalban indulok dolgozni, akkor fél 4-kor már jógázom mellette a szőnyegen, én cserébe... Hát, nem is tudnék olyat mondani, ami nagyon zavarna benne. Tudom, hogy tökéletes ember nem létezik, csak számomra és most minden nyálasságot félretéve (pedig ez az lesz, törlőkendőket bekészíteni) ő az. Akkor is, ha néha annyira hisztis vagyok, hogy magamat sem bírom elviselni.. Neki sikerül. :)
Fél év alatt olyanok voltunk, mintha egy hullámvasúton ülnénk.. A legmagasabb pontokon, szinte már euforikus boldogságban úszkáltunk, élveztük minden pillanatát, majd elindultunk a mélyrepülés útján, egyre több hallgatással, elhidegüléssel minden szeretetünk ellenére, féltékenykedésekkel tűzdelve, mindezt egy szó szerint élet-halál harccal megspékelve. De mellettem volt, akkor is, azóta is. Pont az ilyen dolgok döbbentettek rá minket mikor külön voltunk, hogy így ez nem megy. Egy kapcsolatot igenis ápolni kell, időnként randevúzni, meglepni a másikat, gyengédnek-figyelmesnek-társnak lenni és csukott ajtónál pisilni! (Nem hinné az ember mennyire el tudja cseszni az intimitást két ember között, ha ilyen körülmények közt végzi a kis, illetve nagy dolgát. Szürreális. Bár ebbe a hibába szerencsére nem futottunk bele.)

Minden apró nézeteltérés erősít minket, veszekedni igazán nem szoktunk. Ha álszent lennék azt mondanám, hogy ez komoly-felnőttes viselkedésünkből fakad, de igazából erre ő képes csak, én egy kis perszóna tudok lenni a vérmérsékletemből kifolyólag. Cserébe viszont próbálom kompenzálni azzal, hogy nem rejtem véka alá mit érzek iránta. Úgy tűnik, neki ez megéri, én pedig örülök, mint majom a farkának. Úgy érzem révbe értünk. Felesleges játszmák nélkül, őszintén, boldogan.
Szeretnék hinni abban, hogy mindig így fogunk érezni, amellett, hogy a legkevésbé sem hat meg, hogy mások szerint ez lehetetlen.
Történjék bármi, nekem szinte mindent megér, mikor mellettem elalszik, vagy az a csillogás a szemében, ahogy rám tud nézni, pedig úgy festek pl fáradtan, mint egy kicentrifugázott mosogatórongy.
Tanulságképp pedig csak annyit fűznék hozzá, hogy bármely szakaszában is vagy az életednek, egy nap a Tiedbe is beköszönt a boldogság. Teljesen mindegy, hogy milyen ruhában jársz, miken mentél keresztül, hány éves vagy, vagy mit tettél le az asztalra. Csak hinned kell benne, hogy megérdemled.

126.- Motivátor széria

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ilyen sokáig eltűntem a virtuális térből, de szükségem volt egy kis levegőre. Igen sok minden történt velem, 180 fokos fordulatot vett az Életem, s annyi mindent tanultam az elmúlt hónapok alatt, mint előtte a bő 20 év alatt (sem biztos). Írások természetesen ez idő alatt is jócskán születtek, de javarészt ezeket nem publikumnak szántam. Visszatérést tervezek. Nem várom, hogy feltétlenül nagyot robbanjon, mert hiszek abban, hogy akinek el kell olvasnia ezeket a sorokat,esetleg el kell gondolkodnia akár egy pillanatig is, vagy csak szimplán ezt a blogot vonzza be az életébe, az úgyis ide fog találni előbb vagy utóbb. Legyen bárki. Akkor pedig szeretettel üdvözlöm.

Bemutatkozhatnék az ismeretleneknek, akár itt és most, de felesleges. Hanyagolnék mindenféle sablonszöveget is, hogy abból csak azt szűrhesse le boldog-boldogtalan, hogy egy két lábon járó közhely-gyűjtemény vagyok. Pedig azt hiszem az távol áll tőlem.
Ahogy a tükörbe nézek, sosem látom két nap ugyanazt a lányt farkasszemet nézni önmagával.

Minden nap más egy kicsit. Kevés dolog van, ami állandó. Talán csak a mosoly például az Én-idő közepette, ha hosszabban szuggerálom. Szükség van erre is. Nálam ez általában edzést, olvasást, meditációt takar. A legkevésbé sem hat meg, más erről mit gondol, Mindamellett, hogy kedvenc foglalatosságom a szeretteimmel való minőségi idő eltöltése, s a róluk való gondoskodás. A lényeg számomra egy, bárhol legyek-bármit teszek Ön-azonos legyek. Más azt hiszem nem is számít igazán, ha az ember magáról gondolkodik, valamint eszerint cselekszik.

Mikor épp nem egy hisztis perszóna vagyok, aki a konyha-csempéjéhez vágja a kanalat főzés közben, mert úgy érzi épp nem tudott tökéleteset alkotni. Majd ránézek a kedvesemre, aki egy kisgyermek mohóságával habzsolja a kóstoló "falatokat"ő pedig az ételt alig-lenyelve néz rám értetlenül, hogy "Kicsi, mi baj ezzel? Szerintem k**** finom!"
Azt hiszem ez az ember lenyugtatásának leggyorsabb és leghatásosabb módja: az elismerés.

Ritkán törik nálam a cérna és szakad a pohár, alapjában véve a privát életemben legtöbbször egy két lábon járó boldogság-gombóc vagyok, akinek azért van most is egy jókora horzsolás a kezén, mert örömében ugrálni kezdett valamitől és úgy bevágta a polcba a kezét, hogy majdnem hangosabban adta tudtára a többi lakónak abban a pillanatban érzett fájdalmát, mint ahogy a szomszéd a "Vidám Vasárnap"-ot szokta nyomatni meg az egyéb szektás műsorait. Pedig az aztán igen nagy szó.

Szóval Drágáim! Üdv újra itt elsősorban Nektek és egy kicsit Magamnak is, mert már hiányzott ez az egész.

125.- Motiváció felsőfokon

Mindenkinek eljön az a pillanat az életében, mikor beparál attól, hogy széthullik minden körülötte. A szar dolgokon kívül semmi másra nem képes koncentrálni és dárázik, mint egy fürdősk..., hogy Neki milyen szar. Van, aki magában teszi mindezt és olyan is, aki nyilvánosan kezd el picsogni azon, hogy az Ő nyomora a legnagyobb.
Én az előbbi típusba tartoztam és azt hiszem az a rosszabb. Akinek a nyomorán nem lehet segíteni, mert nem hajlandó kinyögni mi is az.. Ott az a telibe cseszett büszkesége, az imidzse meg az emancipuncisága.. Mire mentem vele? Igen, pont arra... Lóf...ra sem.
Ki az Isten nyilától vártam el, hogy bízzon bennem? Amikor Drakulásra elkenődött sminkkel öntöttem ki a lelkem annak, aki tudtán kívül is az egyik legnagyobb motiváció parányi kis létemben... Pár ital, 2 bűzölgő cigaretta, s olyan őszintén kimondott valóság, ami tán még az ajkad nem hagyta el soha, mégsem bánod, hogy kiadtad... igazán ideje volt. Ezzel így vagyok magam is.
Így volt lehetősége szembesíteni azzal, hogy ha nem azon az úton haladok, ami boldoggá tesz, az Csak és Kizárólag a saját hülyeségem. Ám bár ezen bármikor változtathatok, egyetlen elutasítás nem a világ vége, s bármikor válhatok azzá az emberré, akit a tükörben mindig annyira viszont szeretnék látni. Arra, aki felszegett fejjel, csillogó szemekkel és hatalmas mosollyal nevet vissza rám, mert elégedett azzal, amit az asztalra letett, sőt, talán még azzal is, amit a számára fontosak gondolnak róla.
S ő akkor is ott akar ülni újra, a poros pincében, csak akkor már a boldogságtól könnyezve, hogy igenis volt, aki talpra állította, mikor Marionett bábunak érezte magát.

A fenébe is, ha eldöntöd, hogy boldogságra áhítozol, hát micsoda bármi is, hogy ebben meggátolhasson?!