63.- Fel nem fogható

"Kérlek hagyjatok utoljára!"-préselte ki magából könnyeivel küszködve, s nézte ahogy a családja búcsút vesz szerelmétől. Majd odalépett hozzá, belenézett hatalmas zöldes-barna szemeibe és elfelejtette még egyetlen röpke pillanatra a világot. Érezte, ahogy a búcsúzás fájdalmának cseppjei gördülnek le arcukon, miközben egyetlen csókba sűrítve próbálták egymásnak kifejezni érzelmeik legmélyebb részeit. 

"Nagyon szeretlek."-suttogta Patrick búcsúzóul a lány fülébe. "Kérlek, hogy nagyon vigyázz magadra!"-s az amúgy is halk hangja elcsuklott, ahogy próbálta magát tartani.

"Te is vigyázz magadra életem. Ne feledd, itthon várunk téged és én leszek az első aki a nyakadba fog ugrani mikor hazaérsz.."-válaszolt a lány remegő hanggal és testtel.

Mikor a kisbusz még ki sem kanyarodott a sarkon, kitört belőle pár momentum erejéig, amit olyannyira igyekezett az elmúlt napokban visszafojtani. De tudta, nem lehet összetörni. Nem teheti meg. Egy biztos pontnak kell maradnia szerettei életében, akkor is, ha ez felfoghatatlanul nehéz feladatnak is tűnik a közeljövőre nézve. Tudta, hogy megígérte a fiúnak, hogy rengeteget fog tanulni és, hogy a külön töltött időt önmaga fejlesztésére fordítja majd. Ám de a kimondott szavak, csak szavak maradnak, míg az ígéretté nem válik egy olyasvalakivel szemben, akit mindennél jobban szeret. Onnantól életcél lesz és kötelesség, melynek tudatával fekszik és kel. Nem mondom, hogy könnyen és boldogan, de így lesz.

Ahogy belépett a fiú szobájába, hirtelen nyugalom töltötte el a szívét. "Nem is ment el.."-mondta neki a belső hang. "Mindjárt hazajön, nevetve belép a küszöbön és annyit mond: "Csak vicceltem.."-majd magához szorítja és folytatódik az álomvilág, amiben együtt élnek. Aztán egyszer csak szembesül vele, hogy az ajtó nem fog kitárulni. Nem lesz mellette a fiú, aki félálomban leellenőrzi be van-e rendesen takarva, aki naponta többször leül vele a konyhába csak, hogy hajlandó legyen enni, akinek duruzsolhat néha olvasás közben, mikor a fiú esetleg egy kicsit játszik. 

S a lány majd reggel keresi az ölelést, amelyet már az éjjel sem talált. Ki lesz az, akit majd keltegethet reggelente vagy fél órán át, el ne késsenek? Ki lesz az, akinek majd elköszönéskor a nyakába tekerheti a sálát és fejébe húzhatja a sapkáját, mert odakinn farkasordító hideg van? 

Patrick lesz az, mikor hazaér. Mert ő az egyetlen ember, akivel minden nap különleges. Aki mellett ugyanolyan felemelő boldogság felébredni reggelente, mint először. 

Csak egyelőre az, hogy nincs mellette fel nem fogható. Mert a következő hónapok legsokkolóbb traumája az lesz, mikor rádöbben, hogy milyen messze vannak egymástól, s a legszebb mikor belegondol, hogy percről-percre közelebb van a viszontlátás...