31.- Dupla vagy semmi/ 2. Túlhajszolva

Csak feküdt az ágyon. A szíve állandó ritmus nélkül dobbant, egy-egy ütemet duplázva, esetleg épp kihagyva. Légvétele ugyanígy. Egyik momentumban lihegett, majd másodpercekig "elfeledkezett" eme létszükségletéről. Üveges szemmel bámult maga elé és azon ritka pillanat következett be, hogy fogta a telefonját, bedugta Zaz pulcsija alá. Egyáltalán már az meglepő, hogy egy pillanatra letette. Bal kezével könyvéért nyúlt, és könyvjelző nélkül is automatikusan azon az oldalon nyitotta volna ki, ahol tartott. Abban a pillanatban csak Guderian páncélosaival óhajtott foglalkozni, majd olvasni kezdett. Mivel minden 2. szót volt csak képes indiszponáltsága okán értelmezni a műből, ezért minden lapot kétszer elolvasván tudta csak felfogni a múlt rejtelmeiről szóló, egyik kedvencévé vált kötetet. 

Viszont probléma volt, hogy tekintete még mindig arról árulkodhatott, hogy valami nem klappol, ugyanis Zaz felemelkedett jegyzeteiből és a lányra pillantott. 

- Valami baj van?-  tette fel a kérdést és látszott rajta, hogy tényleg frusztrálja, mert Bonnie soha nem ilyen.

- Csak fáradt vagyok. 

- Nem hiszek neked... Szóval?- nézett rá átható tekintettel. Ezzel a nézéssel mindig mindent ki tudott csikarni, s akkor is sikerült volna, ha tényleg lett volna bármi más gond is.

- Tényleg csak ez a baj.- majd nyakig betakarózott és aludni kívánt.

- Te mindig csak alszol! Nem gondolod komolyan, hogy hagyni foglak?- mosolygott a fiú tündérien. 

- Légyszíves. - és valami lehetett a tekintetében, mert a fiú nem próbálkozott tovább a szokásos "megcsikállak, és úgysem hagylak dögleni"- című teátrális, identitásuk megőrzését garantáló minden nap gyakorolt hagyományukkal. Csak betakarta, adott neki egy puszit és pár perc múlva csak az ütemes szuszogást hallhatta. 

Másnap mikor felkelt, végignézett a lakáson, beöltözött eszkimónak (ahogy azt az időjárás megkívánta) majd elindult édesanyjához. Ám érezte, hogy valami nagyon nem szuperál benne, mert a bő 9 órányi alvás után sincs annyi ereje, hogy ne kerüljön egy pár száz méteres szakaszon többször ájulás közeli állapotba. S mire odaért céljához, már úgy nézett ki, mint egy élő halott. ( Valamint olyan szinten csak vegetatív üzemmódon szuperált, hogy, ha esetleg bárki megtámadta volna, annak is maximum a képébe ásított volna. Mint ezt később meg is tette az őt random leszólító két sráccal a buszmegállóban.) 

Hazaérvén pedig legnagyobb vágya volt elvonulni a világ elől, valamint testileg és szellemileg rehabilitálódni. Ennek a vége minimális alvás lett (fél-rémálmokkal átszőve). Majd visszatért. Igaz, csak virtuális életébe és bár majd rábukott a klaviatúrára a kimerültségtől, csak írt. Mindenkinek segített, akinek arra volt szüksége, bárkivel bolondozott, aki arra vágyott, s mélyreható beszélgetéseket folytatott egy kedves barátjával, aki csak annyit mondott, hogy "Hagyd a f@szra az egészet és aludd ki magad!". 

Lehet, hogy azt kellene. Már nem tud kikapcsolni. Tartalék üzemmódban is folyamatosan pörög, mint egy búgócsiga (egész pontosan az, amelyik az ő kedvence volt. Zöld, fehér csillagokkal és zenélt.) Tudta, ha továbbra is két végén fogja égetni azt a bizonyos gyertyát, akkor már nem csak a szerettei fogják figyelmeztetni, hogy vegyen vissza, hanem lassan a mentő szirénája.