Óráknak tűnő másodpercek teltek el, és a lány megnyugodott egy picit. Nagy levegőt vett, s újból rágyújtott egy cigarettára Tonkával és Julieval. Egy pillanat múlva megfordul, s abban a pillanatban hagyott ki egy dobbanást a szíve.
"Szia." mondta Dan, ugyanazzal a mosollyal és tekintettel, ami annyira megtetszett a lánynak benne. Ha abban a pillanatban megkérdik tőle, melyik nemhez tartozik?-csak ennyit tudott volna rávágni: Aha... Tehát Boy tanácsát nem fogadta meg. Ismét visszanyalt a fagyi..
"Hali."- üdvözölte főhősünk, s közben magában rimánkodott, hogy a fiúnak nem tűnt fel, a fáziskésés. Szerencsére így lett. Mégis olyan zavarban volt, hogy nem tudta mit mondjon,mégis ott folytatódott jóformán magától a beszélgetés, mint ahol abbamaradt. Sosem gondolkozott azon, hogy vajon másik is annyira figyelik-e a gesztusnyelvet, mint ő. Mert akárhányszor tudtak hozzáértek a másikhoz. Hol finoman, hol pedig mindenki által láthatóan ölelgették egymást. Egyszerűen nem tudott mit tenni. Érzi, hogy talán jobb lenne magát távol tartani a fiútól és sikítva menekülni félelmében, mégis... minél inkább küzd ellene, annál inkább meddőnek érzi a vállalkozást.
Nem szerelmes, ez biztos. De meddig? És mi lesz? Újra eltűnik a srác, s mindahányszor felbukkan majd a jövőben, ilyen lesz, mint most?
Legalább adna egy lehetőséget. Maradna, vagy menne, esélyt hagyna arra, hogy megszeresse, vagy épp megutálja. De nem szabadna játszania. S Ms. Parker tisztában van vele, hogy a fiú észre sem veszi ezeket a dolgokat. Neki valószínű nem is olyan fontos. Csak ő kattog folyamatosan, s dobol ujjaival a fa asztallapon. Tudja, hogy a mérleg tányérja inkább a megszeretni felé húz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése