2017. április 29., szombat

127.-Motivátor széria- Szentimentálé

A Motivátor széria elindításával az alapvető célom a mindennapi tabuk ledöntése volt, így ma fürdés közben fejembe ötlött a gondolat, hogy ezt a témát is kellene feszegetni a tőlem megszokott stílusban. (hogy ez mennyire pozitív, azt mindenkinek a saját belátására bízom)
Nem fogok úgy tenni, mintha felcsaptam volna párkapcsolati-"couch"-nak (vagy mi manapság a divatos kifejezés rá).
Biztosan vannak olyan olvasóim, akik többet tudnának mesélni a tapasztalataikról, ettől függetlenül remélem saját-szubjektív meglátásaimmal is mentek valamire.
Voltam első-szerelmes kiskamasz, mikor a maga bájos-intenzitásával öltük majd öleltük egymást nap, mint nap, s azt hittük ez teljesen normális.
Volt részem olyan naív-románcban, ahol a rajongásig imádtuk egymást és az iránti félelmünkből csesztük el az egészet, hogy elveszítjük a másikat. Hülyeségnek hangzik, ma már visszaemlékezve én is mosolygom csak rajta. Bár maga a párkapcsolat nagyon rövid volt, mégis az egyik legkomolyabb jellemformáló-hatást fejtette ki rám...
Aztán a gyilkos se veled-sem nélküled. Ahol mindketten tudtuk mit akarunk, csak a hogyan megvalósításában voltunk képtelenek dűlőre jutni. Egyik pillanatban még rózsaszín-vattacukor mázzal bevont rocker kamasz-románc volt, a maga bájos lehetetlenségével, a következőben pedig egy sírva-üvöltős szuicid hajlamokkal tűzdelt tragédia. Mindazonáltal mindkettőnkben megfogalmazódott mi az, amit másképp kell csinálnunk, ha egy élhetőbb jövőre vágyunk. Külön-külön mindkettőnknek sikerült, s ez úton is gratulálok neki a család-bővüléshez, tündéri a gyermek. A legjobbakat kívánom mindhármuknak!
Sorolhatnám még napestig mi tett érzelmileg azzá, aki ma vagyok, hogyan jutott eszembe többször is, hogy felrúgjak mindent, feladjam minden elvem, titokban tartsam azokat amik a legmélyebbről készültek kitörni belőlem, de minek tenném? Nem célom untatni senkit.
Ám bár bizonyára észrevettétek, mennyivel kevesebbet teregetek ki az elmúlt időszakban az életemből. Ennek praktikussági okai vannak. Például, hogy ezek az irományok nyilvánosak, magam pedig nem próbálok többé magyarázkodni senkinek a miértekről. Hogy melyik-kiről szól, mi járt közben a fejemben, meg hát az írás nem feltétlenül egyenlő azzal, hogy illetékteleneknek is az orrára kötöm akár életem legnagyobb drámáit. Igen, ehhez kellett 21 év, hogy leessen. Jobb későn, mint soha. :)
Nos most, hogy ennyire sikerült elkanyarodni az eredeti témától, talán ideje belevágni abba, amiért ezt eredetileg írni kezdtem.
Akik személyesen, vagy akár csak az online térben "ismernek" tudják, hogy kisebb megszakítással fél éve vagyunk együtt a párommal. Nekünk nagy mérföldkő, tekintve mióta ismerjük egymást, mióta beszélgettünk, illetve miken mentünk keresztül ilyen "rövid" idő alatt. (Bár némi önkritikát gyakorolva velem fél év is tűnhet örökkévalóságnak. :D Ennek ellenére még mindig szeret és csak ritkán látszik az arcán a szenvedés, amelyet kivételesen szórakoztató és kellemes társaságom révén okozok neki. :D)
Azt mondják lakva ismerszik meg a másik fél, hát a mi példánk bebizonyította, hogy ez így van. Mindkettőnk rigolyáit egybegyúrva látszólag is egy igen eszement- páros vagyunk. Amennyire hasonlítunk, legalább annyiban különbözünk is. Túl vagyunk azon a fázison, hogy tökéletesnek próbáljuk mutatni magunkat és sokkolóan hat, hogy minél jobban felszabadulunk, annál boldogabbak vagyunk. Ő beletörődött, hogy hajnali 1kor még dokumentumfilmeket nézek a 2. Világháborúról, majd, ha hajnalban indulok dolgozni, akkor fél 4-kor már jógázom mellette a szőnyegen, én cserébe... Hát, nem is tudnék olyat mondani, ami nagyon zavarna benne. Tudom, hogy tökéletes ember nem létezik, csak számomra és most minden nyálasságot félretéve (pedig ez az lesz, törlőkendőket bekészíteni) ő az. Akkor is, ha néha annyira hisztis vagyok, hogy magamat sem bírom elviselni.. Neki sikerül. :)
Fél év alatt olyanok voltunk, mintha egy hullámvasúton ülnénk.. A legmagasabb pontokon, szinte már euforikus boldogságban úszkáltunk, élveztük minden pillanatát, majd elindultunk a mélyrepülés útján, egyre több hallgatással, elhidegüléssel minden szeretetünk ellenére, féltékenykedésekkel tűzdelve, mindezt egy szó szerint élet-halál harccal megspékelve. De mellettem volt, akkor is, azóta is. Pont az ilyen dolgok döbbentettek rá minket mikor külön voltunk, hogy így ez nem megy. Egy kapcsolatot igenis ápolni kell, időnként randevúzni, meglepni a másikat, gyengédnek-figyelmesnek-társnak lenni és csukott ajtónál pisilni! (Nem hinné az ember mennyire el tudja cseszni az intimitást két ember között, ha ilyen körülmények közt végzi a kis, illetve nagy dolgát. Szürreális. Bár ebbe a hibába szerencsére nem futottunk bele.)
Minden apró nézeteltérés erősít minket, veszekedni igazán nem szoktunk. Ha álszent lennék azt mondanám, hogy ez komoly-felnőttes viselkedésünkből fakad, de igazából erre ő képes csak, én egy kis perszóna tudok lenni a vérmérsékletemből kifolyólag. Cserébe viszont próbálom kompenzálni azzal, hogy nem rejtem véka alá mit érzek iránta. Úgy tűnik, neki ez megéri, én pedig örülök, mint majom a farkának. Úgy érzem révbe értünk. Felesleges játszmák nélkül, őszintén, boldogan.
Szeretnék hinni abban, hogy mindig így fogunk érezni, amellett, hogy a legkevésbé sem hat meg, hogy mások szerint ez lehetetlen.
Történjék bármi, nekem szinte mindent megér, mikor mellettem elalszik, vagy az a csillogás a szemében, ahogy rám tud nézni, pedig úgy festek pl fáradtan, mint egy kicentrifugázott mosogatórongy.
Tanulságképp pedig csak annyit fűznék hozzá, hogy bármely szakaszában is vagy az életednek, egy nap a Tiedbe is beköszönt a boldogság. Teljesen mindegy, hogy milyen ruhában jársz, miken mentél keresztül, hány éves vagy, vagy mit tettél le az asztalra. Csak hinned kell benne, hogy megérdemled.

3 megjegyzés:

  1. Tudom, miről beszélsz! Imádlak titeket! És én is imádom a párom, hiszen tudod! ��

    VálaszTörlés
  2. Csak nem Siklóson voltál ma? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy boldog vagy :)

      Törlés